Cselekmény: 1980-as évek, Törökország. Félig zárt börtöntáborban élő, köztörvényes bűnözők egy hét kimenőt kapnak, azonnal haza is indulnak családjaikhoz. A közelmúltbéli katonai puccs miatt azonban erős a hadsereg jelenléte, Yusufot például azonnal el is zárják, miután elhagyja papírjait és nem tudja magát igazolni. Seyitben egyedül felesége tartja a lelket, ám szabadulásakor azt hírt kapja, hogy a nő nem csupán megcsalta, hanem prostituáltnak állt. A rablásért elítélt Mehmet fél szembesülni családjával, mivel a lelkén szárad a rablásban lelőtt sógora élete. Omer a falujába érve azt tapasztalja, hogy folyamatos a tűzharc a török hadsereg és kurd lakosok között...

Téma: Értelemszerűen az "út" jelképes, amely során főhőseinknek megbűnhődnek vagy legalábbis megpróbáltatnak. Lehet, hogy nem ez volt a célja, hanem mondjuk bemutatni a diktatúrát vagy a rosszul működő társadalmat, de akkor ebben az esetben rossz munkát végzett :)

Tartalom: A szerkezet négy párhuzamos cselekményszálból áll. Nyugat-Törökországból, börtönszigetről indulunk, de hamar kiderül, hogy kis túlzással ott még jobb lenni, mint kinn, hiszen a hadsereg a civileket kijárási tilalommal és nagyon szigorúan fogja.

• A négy történetből az első Seyité, aki Közép-Törökországba utazik feleségéhez (Serif Sezer), de kiderül, hogy prostituáltnak állt. A megszégyenült család halálra ítélte, Seyitet várják vele. Talán ez a legérzelmesebb rész, Seyit vívódik haragja és szerelme között.
• A második történet Mehmeté, aki egy közös rablás során cserbenhagyta sógorát, aki emiatt meghalt. Mehmet Dél-Törökországba utazna feleségéhez, családja azonban eltiltja őket egymástól és inkább megölnék bosszúból. Az előző történethez hasonlóan itt is egy vívódást látunk, Mehmet ugyanis szégyenli magát, lelkiismeretfurdalása van, de szeretne bocsánatot és szeretne újra a feleségével lenni.
• A harmadik történetecske Yusufé, akit még út közben lekapcsolnak, mert elhagyta a papírjait. Az ő lényege a reményt jelképező madaráé, de ez a legironikusabb, hiszen a madarat ketrecben tartja, illetve Yusuf maga sem élhet szabadságával szinte egy pillanatig sem.
• A negyedik történet Omeré, aki Délkelet-Törökországba, egy határmenti faluba utazik családjához. Ez a szál politikai a kurdok elnyomásáról, ám ez csak a helyiek számára egyértelmű, akik felismerik a kurd elemeket. A történet alapján csak annyit látunk, hogy mindennapos a halál, menekvés csak a határ túloldalán van, ám könnyebb meghalni, mint átjutni. Omer ennek ellenére elhatározza, hogy nem megy vissza a börtönbe és megpróbál átjutni. Nehezíti a külföldi néző dolgát, hogy a nyílt politikai utalásokat kivágták a filmből, én például ezt a rövidebb változatot láttam. Fontos adalék, hogy az 1980-1991 közötti katonai diktatúra a nacionalizmus jegyében konkrétan betiltotta a kurd nyelvet

Mind a négy cselekményszálban meghiúsul főhőseink legfőbb vágya és mind a négy esetben végülis ők maguk tehetnek erről. Fontos, hogy nem politikai foglyokról van szó, ketten legalábbis biztosan nem azok, és azt sem tudjuk meg, hogy mi volt bűneik motivációja. Eddig hallgattam róla, de kiemelt szerep jut a feleségeknek és a szerelemnek, és ha a játékidő nagyja nem is a nőkről szól, legalább annyira fontosak. Meglehetősen sanyarú soruk van, Seyit feleségét embertelen körülmények között tartják; ő kapja a legtöbb időt, ennélfogva az ő bűntudata is megnyilvánulhat előttünk. Mehmet feleségének is nehéz, hiszen szereti férjét, aki viszont felel testvére haláláért; szerelme felér a legsúlyosabb bűnnel. Yusufnak csak az ábrándozás jut, nem találkozhat feleségével. Omer nem nős ugyan, de beleszeret egy falubélibe, ám a sors mást szán neki. Mondanom sem kell, ez az erkölcscsősz társadalom végtelenül képmutató, hiszen amíg a bűnöző, kurvázó férfiak nem jelentenek gondot, a nőket kevesebbért is megölik.

Forma: Kissé nehézkes szétválasztani a 3-4 cselekményszálat, túlságosan egybefolynak, túl hasonlóak a színészek, túl gyakran nem egy jól azonosítható helyszínen vannak, így aztán nem mindig tudtam, hogy most Seyitet vagy Omert látom vagy kinek a feleségét. Egy töröknek bizonyára sokkal egyszerűbb volt beazonosítani a kurd Omert, talán a többieken is volt valami tájjellegű. Seyit és Mehmet voltak a jobb színészek, Yusufnak kevés idő jutott, Omer pedig túlságosan kifejezéstelen maradt, a nőknek meg Seyit feleségét leszámítva szinte semmi játékidő nem jutott. Nem véletlen, hogy épp Seyit és feleségének kettőse volt a legerősebb, ahogy a két vívódó lélek együtt... vívódik. Kamerakezelésben nem volt különösebben izgalmas, nem tudok túl sok látványost megoldást felidézni. Jó volt mondjuk a havas jelenet, ahogy az alakok egyre kisebbek lettek benne vagy a harci jelenetek, ami valójában csak változó fegyverropogtatás hangja a házból hallgatva. A zene durván nyolcvanas évekbeli szintihangzású, ez ma már inkább viccesnek hat kicsit a retrósága miatt.

Élmény: Szóval formailag nem hozott lázba, tartalmilag lehetett volna sokkal letisztultabb, ugyanakkor érzelmileg meg nagyon is működött (ami persze lehet teljesen hangulatfüggő), nagyon tragikusnak éltem meg, valósan kegyetlennek, miközben már akkor felmerült bennem, hogy eléggé túlzó és életszerűtlen több esetben - de mégsem éreztem nyomorpornónak. Úgyhogy ajánlom, hatásos. Lehetőleg a két óránál hosszabb változatot keressétek, ami nincs cenzúrázva (a videó magát teljes változatként hirdeti, de nem az).

Érdekességek

• Korábban láttuk: Serif Sezer (Apám és fiam)
• Bár a filmnek két rendezője van hivatalosan, Guney írta és látta el pontos útmutatásokkal Gorent -  a börtönből.
• Előző filmje kapcsán már röviden írtam Guneyről, hogy kérlelhetetlen kritikusként száműzték, de mindezt csak azután, hogy fél életét börtönben töltötte politikai elítéltként. A börtönben írta meg e film forgatókönyvét, majd megszökött Franciaországba és ott vágta meg a nyersanyagot. Ezután száműzték.
• Természetesen betiltották a filmet, hiszen kurd nyelv is elhangzott benne, ami ekkor tilos volt, de egészen 1999-ig tiltva maradt kritikussága miatt. És ahogy említettem, még a 2017-ben kiadott "teljes" változat is szemérmesen kihagyott belőle egy-két jelenetet.
• Az 1980-as katonai puccs 1983-ig tartó katonai diktatúrát jelentett, majd 1983-1991 között egy erősen vezérelt demokrácia következett. A több ezer halottal járó esemény még élő felelőseit csak 2010 után küldték bíróság elé, persze mire megszületett volna a végleges ítélet, már meghaltak a 90+ éves katonák.