Tartalom

Az anglikán apácarend épületet kap Indiában, így kisebb csapatuk odaköltözik, hogy a helyieknek oktatást és egészségügyi ellátást nyújthasson. Vezetésükkel a még fiatal Clodagh nővért (Deborah Kerr) bízzák meg, akivel szakított szerelme, ezért állt be apácának. Indiában azonban tapasztalniuk kell, hogy nehéz lesz a helyiekkel szót érteniük, ráadásul a helyi brit ügyintéző, Dean is elég bunkó velük. A buja környezet felerősíti elfojtott emlékeiket, vágyaikat, különösen az instabil Ruth nővér (Kathleen Byron) esetében, aki Dean megszállottja lesz. Amikor egy csecsemőn nem tudnak segíteni és meghal, a helyiek természetesen őket vádolják, veszélyben az életük...

A történet lényege elvileg az elfojtott szexualitásban keresendő, mindenki nagyon erotikusnak látja a filmet, csak én nem :D (Mentségemre, ma már az erotikában az alap ott kezdődik, hogy valakinek az arcára élveznek...) Egy másik népszerű értelmezés szerint az apácák sikertelensége Indiában az angol gyarmatosítás végét jelzik, de ezt sem éreztem benne. Inkább afféle spirituális mesének gondolom, amelyben az apácák gyarlóságai szembekerülnek az örökkel, az istenivel, és persze emiatt el is buknak.

Megvalósítás

Ezt az embertől független erőt India jeleníti meg ezerféle módon: a helyszín a Himalája óriáshegyei előtt fekszik, az épület maga szakadék szélén áll és már számos más tulajdonosa volt korábban. A tiszta víz és a levegő lerántja a leplet az elfojtott igazságokról. A helyiek változatlan körülmények között ének évezredek óta, a meditáló szent embert pedig nem zökkentik ki olyan apróságok, mint a halál. Mellékszálként feltűnik egy fiatal herceg és egy alacsonyabb kasztú táncoslány archaikus meséje. Ezzel szemben az apácák egyre inkább kezdik elhanyagolni teendőiket és bevonulásuk előtti életük kezd felszínre törni. Hogy miért esett mégis nehezemre megjelölni a témát, az azért volt, mert nem kizárólag arról szólt a film, hanem számos egyéb cselekményszál terelte el a figyelmet, mint pl. az indiai szerelmi szál vagy a Clodagh-Dean-Ruth szerelmi háromszög.

A film legnagyobb erőssége a külseje. A perspektívákat (pl. az első képen) állítólag a mai napig tanítják, és állítólag a színvilág változása is tükrözi a karakterek belső vívódásait, bár ez nem tűnt fel. A film teljesen mesterséges, azaz egy angol stúdióban vették fel angol színészekkel (kivéve a fiatal herceget), ami a növényzeten és a tájképeken látszódik, de a színészeken egyáltalán nem. Erre azért volt szükség, hogy minden tényezőt tökéletesen irányításuk alatt tartsanak (na meg olcsóbb is), amit legjobban talán a szél érzékeltet, aminek irányításával kísértetiesen lebegtetik az apácák bő ruháit. Az orientális díszletek önmagukban is látványosak, és mivel ez volt az egyik első színes film indiai tematikával, a közönség megőrült a színorgiáért. A legjobb mégis a történet vége felé ér minket, amikor Ruth nővér elborul, átvedlik vörös őrültbe, és mindezt az expresszionizmus módszereivel jelenítik meg. A zene csak egyszer-egyszer mutatja meg magát hatásosan dobok formájában.

Élmény

A korábbi Powell-Pressburger filmeknek pozitív, humanista lelke volt, ami most hiányzott, és a történet is meglehetősen dezorientált (hogy mondják ezt szépen magyarul?) volt számomra, így a látványos megvalósítás önmagában kevés volt ahhoz, hogy igazán tetsszen a film., vagy legalábbis nem voltam a megfelelő hangulatban hozzá.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Deborah Kerr (Blimp ezredes élete és halála), Kathleen Byron (Blimp ezredes élete és halála, Ryan közlegény megmentése), Esmond Knight (Canterbury mesék, Piros cipellők, A folyó)
- Sabu (a herceg) 39 évesen, 1963-ban hunyt el váratlanul szívrohamban.