Tartalom

Robert autójával a határfolyóba hajt öngyilkosságot megkísérelve, de az ütközésnek nincs különösebb ereje, így kimászik az autóból. Mindezt egykedvűen figyelte lakókocsijából Bruno, aki határmenti kisvárosok mozijainak vetítőgépeit tartja karban, és éppen a folyó mellett pihent. Elviszi magával egy darabig, amíg megszárad a ruhája, de végül több állomáson is együtt haladnak tovább, noha Brunónak időnként terhére van a kamikaze. Egy ponton Robert otthagyja a lakókocsit hogy elsétáljon apjához (Rudolf Schundler) és tisztázza megromlott viszonyukat. Ezalatt Bruno egy mozipénztáros lánnyal ismerkedik, de nem alakul ki köztük komolyabb kapcsolat. Amikor újra összefonódik útjuk, találkoznak egy sokkos állapotban lévő férfival (Marquard Bohm) is, aki épp aznap éjjel vesztette el öngyilkossági szándékkal fának hajtó feleségét.

A listámon egymás után következő filmek valamilyen szerencsés véletlennek köszönhetően gyakran hasonlóak, így van ez most is az Odüsszeusz tekintetével, ahol szintén fontosabb volt a hangulat visszaadása a konkrétan megfogalmazott üzenetnél (ez a kibúvóm minden film alól, amit nem értek meg :D). Érinti a párkapcsolatok témáját, hiszen mindegyik szereplő életében ez jelenti az egyik legnagyobb problémát; visszaad egy politikai korszellemet is, hiszen végig a két Németország (1976-ot írunk) között mozognak hőseink; Bruno mint mozigépész révén van a történetnek egy filmes önreflexiója is, de Robert is afféle művészi önarckép; és talán még van némi egzisztencialista éle is. Mégis ezek a témák csak fel-feltűnnek a filmben, és ami igazán számít az a hangulat. Ilyesmit éreztem a Párizs, Texasban is, de itt sokkal erősebben érződik egyfajta sztoikus bizakodás (nesze semmi, fogd meg jól).

Megvalósítás

A történetnek nincs igazán összefüggő cselekménye, tipikus road movie, ahol nem a rajt és a cél számít, hanem az út, melynek során karaktereink bölcsebbek lesznek. Moziról mozira járva lassan közelebb kerül egymáshoz Bruno és Robert, de nem ragaszkodnak a másikhoz vagy a helyzethez. Alapvetően férfiak a főszereplők, de az események mozgatórugói a nők: Robert válása miatt akart öngyilkos lenni, Bruno nyughatatlansága miatt tudatosan tartja magát távol a komolyabb kapcsolatoktól. A társadalmi szálat az 1930-as évek felidézése, az amerikai katonák és az amerikai kultúra jeleneti. A művészi-filmművészi témára már jóval több dolog utal, ami Bruno esetében egyértelmű, hiszen ő mozigépészként filmekkel foglalkozik és pl. a történet végén is elhangzik egy mozis néni filozófiája, aki inkább zárva tartja a moziját, minthogy rossz filmeket vetítsen., pedig a kisebb mozik amúgy is haldokolnak. Robert pedig gyerekek írásaival foglalkozik, amikor az írás még nem rutin, hanem a képzelet lenyomata. Bruno kedélyesebb, mindent mosolyogva vesz tudomásul, míg Robert kissé borúlátóbb, aki azonban próbál változtatni. Több tételmondat is elhangzik, ilyen pl. "én az élettörténetem vagyok" vagy "az életünkben csupán élet van, más nincs", de ahogy említettem, a a legfontosabb az a hangulat, amit a két férfi nemtörődöm magabiztossága sugároz, legfőképpen pedig Bruno mosolya. Jelképes, hogy az autók mind öngyilkosságba hajtják az embert, a lakókocsi együttélésre és kapcsolatra kényszerít, míg a vonat a végén már szerintem egy szélesebb társadalmi integrációt vetít előre Robert számára, aki ezzel visszatér a civilizált világba.

A hangulatot megalapozzák az üdén fekete-fehér tájképek, amelyek végtelennek vannak beállítva, mint a Párizs, Texas sivatagja. Erre tesz rá egy lapáttal a zene, amit önmagában hallva jellegtelen amerikai tucatblues-nak gondolnék, de ezekkel a képekkel társítva azonnal hangulatba hozza az embert (ráadásul német együttesről van szó). Ráadásul nagyon kevés a szöveg, íg több idő jut annak, hogy elmerüljünk a képekben. Ez már csak azért is van így, mert forgatókönyv nélkül készült a kis költségvetésű film, a színészek a találkozást leszámítva végigimprovizálták a filmet. Hogy mégse legyen lírai, arról a néhány sokkoló kép gondoskodik, mint Bruno kakilása, ami undorítóbb mint a Salo ürülékevése vagy az egész gyakori péniszmutogatás, de szerintem ezek nem tettek jót a filmnek. Hangulati képek mellett vannak szép és jelentésteliek is, és hogy visszautaljak a film önreflexív természetére, már eleve magyarázó feliratokkal indít, amelyben elmondják hogy hogyan és mire vették az anyagot.

Élmény

Azt hiszem kezdek ráérezni Wenders filmjeinek lényegére, ami nála is sokkal inkább a hangulat, egy érzés közvetítése, mintsem valami konkrétan megfogalmazott üzenet, akárcsak Tarkovszkijnál. Ebben a filmben jött elő talán legtisztábban a cselekmény hiánya miatt és a tökéletes zeneválasztásnak köszönhetően. Kicsit mélabús és komor, de mégis felemelő film.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Rudolf Schundler (Az ördögűző), Marquard Bohm (A félelem megeszi a lelket)
- Maga Wenders is feltűnik kisebb cameoban mint néző.
- Ez a film az utolsó darabja egy egyáltalán nem szándékos road movie trilógiának.

Következik: Apolló 13