Cselekmény: A mali város, Timbuktu egy iszlamista  hadsereg uralma alá került. A helyiek alkalmazkodtak az oktrojált, szigorú vallási szokásokhoz - már aki még nem menekült el - , ugyanakkor őket sem kell félteni és nem adják be a derekukat mindenre. A helyi imám pl. kizavarja a fegyvereseket, amikor azok cipőben lépnek be mecsetbe és kioktatja a vezérüket, ha az iszlámmal ellentétes dolgokat tesz. A zene ugyan tilos, de ha vallásos dalokat énekelnek, akkor tehetetlenek velük szemben. Egyiküknek tetszik a férjes Satima, de a nő simán lehordja. Amikor egy helybéli halász levadássza a helybéli pásztor, Satima férjének egyik marháját, mert az megrongálta a hálóit, a férj dühösen, felfegyverkezve indul leszámolni...

Téma: Én a hatalom természetét láttam benne amellett, hogy kapunk egy aktuális helyzetjelentést és etno-körképet. A történetnek ugyanis van egy íve, ahogy az emberarcú fegyveresek egyre kevésbé foglalkoznak saját képmutatásukkal, míg másokkal a legszigorúbban járnak el.

Tartalom: Spoileres lesz. A szerkezete kissé epizodikus, kb. fél tucat történetszálat követünk, a legtöbb játékidőt egy nomád család kapja, akik végtelenül szeretetreméltóak, de az ő tragédiájuk a megszállástól független. A történet első harmada-fele meleg, emberbarát, ami hülyén hangozhat, de még a fegyveresek is emberarcúak (mondjuk pl. a vidám rabszolgatartók mindennapjainak hasonló ábrázolása valószínűleg kiverné a biztosítékot Amerikában). Ez abban nyilvánul meg, hogy nem elég határozottak, talán még idealisták is, így megszeppenve kimennek a mecsetből, amikor rájuk szól az imám vagy tanácstalanul állnak, amikor a betiltott zenélés helyszínén vallásos énekeseket fedeznek fel, de emlékezetes az újonc francia(?) srác is, akinek meggyőzően kéne szavalnia a propagandavideóban, de nem megy neki. A fegyveresekről rendre derül ki, hogy nem jobbak a város civiljeinél, sőt, még képmutatóak is, és ezen a ponton kezd megmutatkozni a hatalom, mert egymással elnézőek és nem javulnak, a civileket viszont kérlelhetetlenül megbüntetik. Az epizódok jelképesek, túlmutatnak önmagukon, ez már az elejétől nyilvánvaló, amikor a fegyveresek gépfegyverrel vadásznak vagy hagyományos szobrokon gyakorolják a célbalövést. Állandó motívum a kommunikáció nehézsége: a soknemzetiségű helyen mindenhez tolmács kell; a telefonok alig működnek; a fegyveresek nem hallják meg az ellenérveket... stb.

Forma: A film lassan halad, sok a csend, a szereplők gyakran nem csinálnak semmit, így a sivatagi színes környezettel eléggé meditatív tud lenni, amihez hozzájárul a kamera viszonylagos távolságtartása is: általában nem mutatnak közelről megrázó dolgokat, bár néha épp ez adja egy-egy esemény erejét, pl. a gyilkosságnál. A kihalt teret kizárólag az emberek töltik meg élettel, ennek megfelelően kezdetben komikus lehet minden, míg a végén tragikus. A legszebb és legkifejezőbb jelenet a lírai naplementében zajló, labdanélküli focimeccs - mert a focit betiltották.

Élmény: Nagyon szurkoltam, hogy maradjon meg az elején lévő pozitívabb hangulat, de nyilván nem lehett így, így elvesztettem a film iránti lelkesedésemet is, bár kétségtelenül hatásos volt a számomra.

Érdekességek:

• Timbuktu egy 50-60 ezres mali nagyváros, sokáig ideiglenes település volt, a 12. századtól vált állandó kereskedelmi központtá. A 2012-es tuareg felkelés során került az Ansar ad-Din kezére szűk egy évre, míg ki nem űzte őket onnan a hadsereg
• A tuaregek egy 3 milliós szaharai nomád népcsoport, akik főleg Niger és Mali határain élnek. Részben függetlenségük elnyerésért, részben az elsivatagosodásból következő elszegényedésük miatt az elmúlt száz évben több nagyobb felkelést indítottak. A 2012-esre akkor került sor, amikor Maliban belpolitikai válság alakult ki
• Az Ansar ad-Din egy 2012-ben alapult, többnyire tuareg szervezet, akik célja egy iszlamista teokrácia volt Maliban. 2017-től beolvadtak az al-Kaidába.

Kapcsolódó hírek:

• Úgy látszik "főhősünket" elkapták és most tárgyalják az ügyét: https://444.hu/2020/07/15/ha-egy-no-nem-viselt-kesztyut-a-piacon-nyilvanosan-megkorbacsoltak