Tartalom

1939, Olaszország. A csetlő-botló, mindig bohóckodó, energikus Guido (Benigni, a rendező) nagybátyjához érkezik, ahol pincérként dolgozhat. Szinte rögtön, szó szerint ölébe pottyan Dora, a helyi menő csávó jegyese, és persze Guido azon nyomban beleszeret. Végül egymáséi lesznek, fiuk születik, aki egy gyors vágás után már öt éves. Eközben azonban rövid helyzetekben tetten érhetjük a mindennapos antiszemitizmust, amit a zsidó Guido viccekkel próbál elütni, míg egy napon - éppen a kisfiú születésnapján - váratlanul elhurcolják őket munkatáborba. Guido azonban fia érdekében még itt is viccekkel üti el a dolgot, és próbálja az egész helyzetet versenyként beállítani, amit ha ügyesen teljesítenek, egy igazi tankot nyernek.

A film üzenete egyszerű: az élet szép, csak rajtunk múlik, mennyire tesszük azzá. Ez így persze túlzás, nem csupán hozzáállás kérdése, és Guido végighazudja a filmet fiának. A kérdés, hogy a fia nélkül is ezt tenné-e? Mert ha nem, akkor a cím hamis és sokkal inkább a szülői önfeláldozásról szól a történet. Ugyanakkor e viccelődés rámutat arra is, mennyire lehetetlen a a helyzet, amibe csöppentek ("Embert a kemencébe?! Hát fából vagyunk?!")

Megvalósítás

Technikailag nem izgalmas, mindössze a film első felének erős színeit állították szembe a koncentrációs tábor fehér-szüke színvilágával.

A történet okosan van elépítve,, minden mozzanatnak lesz később jelentősége. A Benigni-féle bohóckodás nekem nem vicces, viszont ebbe a filmbe tökéletesen illik. Fentebb említettem, hogy a film viccet csinál Guidón keresztül ezekből a lehetetlen helyzetekből. Ezt folyamatosan alkalmazzák, amint megjelenik valami fasiszta ideológia. Legszórakoztatóbb, legkifejezőbb, amikor tolmácsolnia kéne, de nem tud németül, ezért a katona szigorú, kegyetlen szabályait játékszabályokként fodítja.

Élmény

Bájos, szerethető, pozitív film, mint az Életünk legszebb évei vagy Az élet csodaszép. Nem, nem a címük miatt emlékeztetnek, hanem mert mindhárom filmben a rossz körülmények felett győz a humánum, és mindezt egy kedélyes vígjáték formájában kapjuk meg. Sem megvalósításában, sem üzenetében nem érzem igazán jónak, hiányzik belőle az az igazi emberi dráma, ami az Életünk legszebb éveiben megvan, és amitől ez utóbbi film a másik kettő felé emelkedik.

Érdekességek

- A Dorát alakító Nicoletta Braschi a rendező-főszereplő Benigni felesége
- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Giorgo Cantarini (Gladiátor)
- Az olasz zsidóságot szerencsére nem érintette olyan súlyosan a második világháború, mint mondjuk a magyart: a deportálások hozzánk hasonlóan csak az 1943-as német megszállással kezdődtek, és kb. 7 500 embert, a zsidók 20%-át tudták elszállítani.