Tartalom

Egy mexikói olajfaluban járunk. Ahogy a Sierra Madre kincsében, itt is sok a munka híján nincstelenné vált, lezüllött külföldi. A semmi közepén vannak, az utazáshoz nincs pénzük, csak kétségbeesetten, beletörődötten próbálnak megmaradni. Amikor egy robbanás következtében az egyik olajtelep lángolni kezd, a mindenható amerikai olajvállalat a szakszervezetek és a helyiek esetleges ellenszenvét kikerülve innen válogat sofőröket az életveszélyes, szinte öngyilkos munkára: több tonnányi érzékeny nitroglicerint kell azonnal a helyszínre szállítani tűzoltáshoz, de idő híján bármiféle biztonsági eszköz nélkül. A jó pénzért persze lesz aki vállalja, hiszen ez jelenti a menekülést. Két teherautó indul útnak két-két sofőrrel a még ki sem épült utakon, miközben a nap hője és a rázkódás is bármikor levegőbe repítheti az egész rakományt. És persze váratlan akadályok is vannak...

A film realistább első fele megismertet bennünket az ittragadt külföldiek nyomorult életével: hazavágynak, de szinte semmijük sincs, munkát pedig nem kapnak és kocsmázni se nagyon van már pénzük. Megromlottak, megkeményedtek. A film második fele már csak az útról szól, ami egy majdnem egzisztencialista trip. A négy főbb karakterünkről lehullik az álarc, a folyamatos életveszélyben előbújik igazi énjük; a túlélés esetleges, nem tudhatják, nem robbannak-e fel a következő pillanatban. Az út az élet allegóriája, meg kell küzdeniük várt és váratlan akadályokkal, kapcsolatot kialakítani a melléjük rendelt személlyel. Csak azért hibádzik az allegória, mert az út végén nem feltélenül vár(ná) az embert elkerülhetetlenül halál. A végszó viszont pesszimista: "Mi van a kerítés túloldalán?" Kérdi az egyik haldokló. "Semmi."

Megvalósítás

A film tehát két jól elkülöníthető részre oszlik, az első naturalistán realista: az elején egy kisfiú istenként kínoz rovarokat, épp mint a Vad banda kezdőképein. A szexualitás kendőzetlen, és erőszakot ugyan nem látunk, de benne van a levegőben, és semmiképp sem heroikus vagy akciófilm jellegű, hanem valódi. A karakterek nem szentek, sőt, a többségük inkább ellenszenves. Mario ugyanaz a felelőtlen proli pöcs, mint amit Marlon Brandótól láthattunk A vágy villamosában, Jo kezdetben keménykedik, de amikor sor kerül az útra, esendően gyenge emberré válik.

A film számos utódjának mintaképe lehetett; a Vad bandát már említettem, de egyértelműen felismerhetőek rajta Leone westernjeinek csendes, feszült arcközelijei, a környezetről nem is beszélve. Amiért mindenki imádja, az a teherautós szállítás hitchocki izgalma: hiába döcögnek lassan, végig ott van a levegőben, hogy bármikor robbanhat a rakomány, és a film ezt ki is használja bőven, amikor kíméletlen lassúsággal mutatja a veszélyesebb helyzeteket. Az ember lélegzete néhe bennragad, mint a Rififi a férfiak közt kasszafúrós jeleneténél. De menni kell a boldog jövő reményében, minden veszélyt vállalva. Ahogy Jo megjegyzi: azért fél Marioval ellentétben, mert már tapasztalt és érti a kockázatot.

Élmény

Kétségtelenül sok pozitívuma van a filmnek (és azért néhány negatívuma is), de összességében mégsem tetszett igazán. Képileg is vannak benne remek megoldások, tartalmilag szintén nehéz rajta fogást találni, és mégsem áll össze számomra igazán remek filmmé - de nem tudom megmondani, mi hiányzik belőle vagy mi rontotta el.

Érdekességek

- A mellekhez tartozó színésznőt Vera Clouzot, a rendező felesége alakította. 1960-ban, 46 évesen hunyt el szívrohamban.
- Az olajtócsa/tó valódi volt, a színészek meg is betegedtek tőle, amikor el kellett benne merülniük.