Tartalom

Párizs, a júliusi monarchia idején. Frederick színészkedni szeretne, ezért beáll A mutatványosokhoz. Itt dolgozik Baptiste is, aki szemtanúként egy kisebb incidens során beleszeret a lopással megvádolt Garance-ba. Csakhogy Garance-t több férfi is kiszemelte magának Fredericktől kezdve az elvből bűnöző Lacenaire-ig. A nő sokáig Lacenaire-rel mutatkozik, majd egymásba szeretnek Baptiste-tal, szabad természete miatt azonban nem jönnek ki jól, emellett lelkiismeretfurdalás nélkül viszonyt folytat Frederickkel is. Csatlakozik a mutatványosokhoz, és a hármasuk pantomimelőadásai nagy sikert aratnak az emberek körében, sőt Garance szépsége felkelti de Montray gróf figyelmét is, aki ajánlatot tesz neki. Amikor Lacenaire egy rendőrségi ügye miatt Garance-t börtön fenyegeti, hogy mentse magát, elfogadja a gróf ajánlatát...

A szerelmi sokszög romatikája nagyon erősen uralja a filmet, ezért nem olyan könnyű meglátni benne a mögöttes témákat, mint a színész(et) és a közönség viszonyát vagy a különböző színházi (vagy inkább filmes) műfajok párhuzamba állítását. Mind Baptiste, mind Frederick valójában a kakasülőn lévőknek játszik (franciául paradis, innen az eredeti cím, amely rájuk utal), azonban más-más módon: a film elején még egyszerű vásári mutatványosokat és pantomimes bohóckodást láthatunk, ennek ad nagyobb mélységet Baptiste, aki nem csupán nevettetni akar, hanem megríkatni is. Frederick viszont sokkal inkább a szavak embere, ő Shakespeare-t játszana (amit az elit akkor még megvet és póriasnak tart) - és egy ponton még posztmodernbe is átmegy, amikor kilép a darabból és előadás közben maga kezdi azt alakítani. És persze vannak akiknek az élet a színpad: egy ember magát koldusnak adja ki, Lacenaire pedig úgy rendezi az embereket, ahogy a rendezők a színészeket. Mindennek a középpontjában pedig Garance áll, aki ihlet, néz, de sosem vesz igazán részt semmiben, nem köteleződik el egyikük mellett sem (talán ő a művészet vagy a néző megtestesítője?).

Megvalósítás

Legfőbb jellemzője a "film a filmben", pontosabban történet a történetben, hiszen számos előadást láthatunk. A pantomimes előadások a némafilmeket idézik, hiszen beszéd nincs (csak valódi színházaknak engedélyezték ekkoriban a megszólalást, ezért pantomimeztek a mutatványosok), és ezek az előadások rendszerint valamilyen módon kapcsolódnak a filmbéli eseményekhez.

Volt néhány látványosabb képi megoldás, pl. ahogy a kamera átsiklott a bűn utcája fölött vagy néha ahogy egyik-másik szereplő nézőpontját vesszük fel, de összességében nem éreztem hogy a kép támogatta volna a történetet. A legtöbb karaktert mintha a romantikából vették volna elő, és minden szempontból (öltözék, személyiség... stb.) karakteresek voltak szerepükkel egyezően, így könnyen azonosíthatóak és jelentésüknek megfeleltethetőek voltak

Élmény

A film több mint három órás, monumentális darab, korának egyik legdrágábbja volt sok statisztával, ezért gyakran emlegetik az Elfújta a szél francia testvérének és az egyik legjobb francia filmnek, noha tök másról szól. Szórakoztató volt, láthattunk humort, tragédiát és szerelmet, még egy kis akciót is, de közben mintha távolságtartó is lett volna picit, és nem tudtam igazán beleélni magam a történetbe.

Érdekességek

- A Mutatványosok épületét 1862-ben lerombolták.
- Ahogy A nagy ábrándnál, itt is Kozma József volt a zeneszerző, de itt még a díszlettervező is magyar volt, Trauner Sándor. Mindketten álnéven dolgoztak, hiszen zsidó származásuak voltak.
- Mivel a film még a német megszállás alatt készült, Carnenak, a rendezőnek sok náci szimpatizánst kellett szerepeltetnie, de közben nagyon sok ellenállónak is titokban ez a munka volt a fedősztorija. Párizs 1944-es felszabadulása után több színészt halálra ítéltek, ezért több jelenetet újra kellett venni.
- A rongyárus is egy ilyen színész volt, őt utólag Pierre Renoir, Renoir bátyja helyettesítette.
- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Gaston Modot (Az alvilág királya, A nagy ábránd, A játékszabály)