Tartalom

A vietnámi háború idején egy csapat újonc Hartman kiképzőtiszt (R. Lee Ermey) felügyelete alá kerül, aki tipikus, üvöltözve alázós, kemény katona. Nem tűr semmilyen hibát vagy különcséget, tökéletes robotkatonákat és egységet igyekszik kiképezni. Egyedül a Pyle gúnynevet kapó újonccal nem bír, mert túlsúlyos és kissé lassú felfogású (kb. így szerencsétlenkednék én is a seregben). Előbb társa, Joker gondjaira bízza, majd inkább társait kezdi bünteti hibáiért, ami miatt mindenki megutálja Pyle-t. A módszer azonban működik, Pyle érzéketlen harcossá válik, de mintha kezdene becsavarodni. A kiképzés után Joker a katonai újsághoz kerül, de a propaganda-hírek helyett inkább a frontról tudósítana, ezért tűzközelbe kéri magát. Pechére épp az egyik legvéresebb és leghosszabb csata, Hue ostroma közepén találja magát...

A film két részre osztható, az első fele a kiképzést mutatja be, amely során az újoncok dehumanizálódnak a kiképzőtiszt kíméletlen kezei alatt. Erről lehetne egészen hosszasan is írni, de szerintem ennél mélyebben felesleges belemenni, mert ez a folyamat nincs igazán bemutatva: az újoncok azonnal belecsöppennek ebbe a rendszerbe, és nem láthatjuk, hogyan törnek meg. Kivéve Pyle esetében, akit viszont nem személyisége miatt kell megtörni, hanem egyszerűen csak alkalmatlan. A film második felének főszereplőjévé az addig kevesebb figyelemt élvező Joker válik; ő egyszerre szeretne a rendszer része lenni, de közben kritikus is vele szemben. Elvileg az ő tapasztalatai jelentenék az igazi háborúellenességet, de az ő esetében sem kapunk komoly belső vívódást, és így a feladat a katonák egy-egy, a háború értelmetlenségét jelző megjegyzésére hárul.

Megvalósítás

A film vegyíti A dicsőség ösvényeiben látható háborús értelmetlenséget a Dr. Strangelove szatirikus humorával a második félidőben, míg a kiképzés a Száll a kakukk fészkére nyomasztó, autoriter hangulatát idézi, miközben egyszerre tud hátborzongató és baromi vicces lenni a kiképzőtiszt folyamatosan üvöltött, félig improvizált káromkodáscunamija. Bár nem ekkor született meg a kiabálva fenyítő katona alapkaraktere, ma már Hartman számít hivatkozási pontnak, és mindenki egyetérten látszik abban, hogy a kiképzés a film erőssége, nagy részben neki köszönhetően.

A második, Vietnámban játszódó részben már a városi gerilla-harcmodor láthatatlan ellenfeleivel kell szembenéznünk, de a film végégig még többnyire nappal játszódnak az események. Az utolsó jelenetekben azonban megérkezünk a pokolba, már nem látjuk az amerikai katonák arcát sem, csak árnyékokat menetelni a sötétben, lángoló romok között, miközben a Miki egér indulót éneklik. Néhány felvétel alulról készül, érzékeltetve a hierarchiát (akár élők és halottak között is), de egyébként nem tűnt fel jellemző stílus. Érdekesség, hogy ezúttal nem klasszikus zenét hallhatunk, ahogy Kubricknál lenni szokott, hanem korhű slágereket, mint az Apokalipszis mostban.

Élmény

Túl későn jött - mondják gyakran a filmre, és valóban, már számos film - beleértve Kubrickéit is - elmondta, amit ez a film. Ráadásul egy egységes történet helyett két, viszonylag különálló sztorit kapunk, így az élmény is megtörik a film felénél. Inkább olyan, mint egy aforizma-gyűjtemény. A katonák nem önként, meggyőződéssel harcoltak (ez volt az Egyesült Államok utolsó nagy háborúja abban az értelemben, hogy itt volt utoljára sorozás), hanem belecsöppentek egy abszurd helyzetbe, amit próbálnak valahogy feldolgozni, és mindössze egy-egy nihilista szentenciára futja.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: R. Lee Ermey (Apokalipszis most, Hetedik, Toy Story), Bruce Boa (Csillagok háborúja)
- A filmmel kapcsolatban leginkább ismert anekdota Ermey figurája, aki eredetileg tanácsadóként vett részt a forgatáson, mint valódi tréner, de amikor be kellett ugrania egy csapatnyi statisztáló, valódi tengerészgyalogos fejét leüvölteni, olyan szépen tudott folyamatosan káromkodni, hogy végül övé lett a szerep.