Tartalom

A boldog békeidők Párizsában Louise, a grófnő pénzszűkében van, ezért titokban eladja a katonatiszt férjétől nászajándékba kapott gyémánt fülbevalókat. A férj tudomást szerez róla, de mivel feleségével nem szerelmesek, hanem amolyan társadalmi kirakat véd- és dacszövetségben vannak, nem hányja a szemére, csak továbbadja a visszavásárolt fülbevalókat a szeretőjének. A szerető is persze eladja az ékszert, így jut végül a diplomata Donáti báróhoz (Vittorio De Sica), aki épp Párizsba költözik. A férj távollétében a grófnő és a báró még elfogadott flörtjéből valódi szerelem lesz, a báró pedig épp ezeket a fülbevalókat ajándékozza a nőnek, aki ezúttal boldogan hordja őket. A férj persze azonnal megérti a helyzetet, és visszaadatatja a fülbevalókat a bárónak, valamint eltiltja egymástól a szerelemeseket. Louise életében először megismeri a szerelmi bánatot...

A történetet egyesek szimbolikusnak vélik, amelyben a katona férj jelenti a társadalmi rendet, amely ugyan a maga keretei között megelégedett biztonságot ad, de a szerelemesek boldogságát akár meg is akadályozhatja. Számomra egyszerűen csak a szerelemről szólt, de egyáltalán nem sziruposan-gagyin, sőt, erre még én is azt mondom, hogy romantikus.

Megvalósítás

Bár nagyjából behatárolható, hogy még a motorizált világ előtt játszódik a cselekmény, láthatóan igyekeztek egyetemessé, kortalanná tenni a filmet azzal, hogy nincs megnevezve sem év, sem helyszín, de még a Madame de... vezetéknevét se tudhatjuk meg. Ophuls, a rendező az alapmű írónőjének keresztnevét adta hősnőjének, Louise-t, de ettől eltekintve ő is csak egy random felszínes nő. Ha ezt vesszük alapul, valóban elképzelhető, hogy a férj egy szimbólum, aki egyébként a maga szempontjából teljesen korrekt, hiszen elnézi felesége flörtöléseit, és bár nincs köztük erős érzelmi kötődés, tökéletesen működnek együtt párként. Erősebb szimbólum a fülbevaló (a film angol címe is The Earrings of Madame de...), amely először értéktelen a grófnő számára, noha esküvőjére kapta. A férj továbbadja szeretőjének, de az ugyancsak túlad rajta. Egy harmadik nő, akiről nem tettem említést, szintén csak a pénzt látja benne. Igazán értékessé mégis akkor válik, amkor a grófnő a szerelmétől kapja ajándékba.

Louise felszínességét már a film eleji jelenetben fejünkbe verik, hiszen a nőt magát nem is láthatjuk, csupán karjait, ahogy válogat ékszerei és ruhái közt. A soron következő remek jelenet, amely az egyik leginkább emlegetett, amikor a grófnő és a báró egymásba szeretnek. Igazából nem látjuk a miértet, de látjuk a hogyant: keringőznek megállás nélkül napokon, heteken át; ruhájuk és a helyszín szinte észrevétlenül változik, miközben forognak, csak szövegükből derül ki igazán, hogy egyre gyakrabban és egyre jobban akarják egymást. Ugyancsak erős, a film átmeneti jeleneteit jellemző jelenet, ahogy a vonatablakon kiszórt, összetépett papírdarabok lassan egybemosódnak a hóeséssel a vonat füstjében. Állítólag a film technikai elemei Ophuls életművének összefoglalója, mintha érezte volna a rendező, hogy hamarosan meghal.

Élmény

Nem bántam volna, ha a fenti pár felsorolt technikai kreatív megoldást gyakrabban látom, így inkább egy-egy elszigetelt ötletnek tűnt. A film hangulata, és a szerelmesek érzelmeinek ábrázolása viszont abszolút átjött, felidézte saját érzéseim, amikor vágyakozva gondoltam egy-egy szerelmemre. És mindezt apróságokkal tette, nem kellett a nagy dráma.

Érdekességek

- Még életben vannak: Danielle Darrieux (98)