Tartalom

Andrejev híres orosz filmrendező, most épp Hollywoodban forgat. Színészek fotóit mustrálja, amikor megakad a szeme egy magát egykori cári tábornoknak nevező statisztán, Alexanderen (Emil Jannings). A láthatóan megtört férfit behívatja a forgatásra, tábornokot kell majd alakítania. Ahogy lassan felöltözik, felidézi tíz évvel korábbi emlékeit, amikor még hadvezér volt és forradalmárok nehezítették meg a dolgát  a haza védelmében, többek között a magukat színészeknek kiadó fiatal Andrejev és csinos társa, Natasa. Andrejevet lecsukatja, de Natasát magánál tartja szépsége miatt és elkényezteti. Így egy kicsit jobban megismerhetik egymást, és amikor lehetősége nyílna rá, Natasa nem lövi le az osztályellenséget. Azonban a forradalmárok egy alkalommal váratlanul megrohamozzák a tiszteket szállító vonatot, Natasa pedig azon nyomban átáll hozzájuk hogy a tömeggel együtt szégyenítsék meg Alexandert, sőt még akasztását is javasolja...

Nagyban hasonlít Az utolsó emberre, és nemcsak a főszereplő Jannings miatt, hanem mert ezúttal is egy jóindulatú, büszke karakter kerül megaláztatásra, aki összetörik. Ebben a filmben azonban ez nem a külsőségeknek tulajdonítható, hanem magának a megalázásnak és szerelme elvesztésének. Ez a megalázottság azért is fájó számára, mert elkötelezetten küzd hazájáért, annak népe mégis kiveti magából. Érezhető von Sternberg, a rendező szándéka, hogy ennél az emberi tragédiánál többről akart szólni, de azokat a felhangokat túlságosan a háttérben tartotta, hogy létjogosultságot nyerjenek a történetben, mint jelentés (politika, színészet, egyén és tömeg... stb.). Ha össze kéne foglalnom röviden, azt mondanám, hogy a film lényege a helyzettől független elvhűség, ahogy Alexander is megmarad hazaszerető katonának a cár, a nép vagy a forgatókönyv ellenében is.

Megvalósítás

A történet keretes: a jelenben kezdődik, Hollywoodban, ahol beválogatják az egykori orosz tisztet statisztának. Itt már megtört embernek ismerjük meg, akit lehet nyugodtan bántani is akár, nincs ereje ellenállni. A film nagyobb része azonban a visszapillantóban, tíz évvel korábban játszódik, amikor ezzel ellentétben Alexander még életerős, ellentmondást nem tűrő alak. A film talán az individualizmust élteti, hiszen a cárt is haszontalan figurának állítja be, de a forradalmárokat is csőcseléknek. Visszatérvén a keretre, fordult a kocka, most Andrejev az úr és Alexander a kiszolgáltatott. A készülő film épp az orosz fronton játszódik. Alexander újra hadvezér lehet, aki ellen fellázadnak katonái. A megtört ember új erőre ébred valóságnak gondolva a stúdiókörnyezetet és még egyszer azzá lesz, aki egyszer volt. Ez a hollywoodi keret lett volna hivatott mélyebb rétegeket adni a történetnek az önmagát alakító Alexander révén, de ugye pont erre mondtam kicsivel feljebb, hogy ez a motívum nem lett elég jól kidolgozva szerintem.

A film stílusa nem igazán viselte magán egyik látványosabb divatos filmirányzat nyomát sem. A szovjet iskola vágásai néha feltűntek egy-egy őket igénylő jelenetben, a német expresszionizmust pedig talán a forradalmár tömegen vehetjük észre, akik mind sötétbe vannak öltöztetve, gyűlölködően eltorzult arcot vágnak, gyakran csak sötét árnyékként vannak jelen, és egy tömegben mozognak mint egy varjúsereg. Így is vannak hatásos jelenetek, mint pl. amikor Alexander kisugárzása elegendő ahhoz, hogy leszereljen egy tömeget vagy amikor Natasa lelőni készül őt, és ezzel a férfi is tisztában van. Tiszta Hitchcock. A színészek ekkor még nagyon teátrálisak, ami pl. Natasa esetében zavaró (egyébként egy az egyben a Metropolis androidját hozza), amíg ki nem derül, hogy direkt játsza túl magát, Jannings utolsó jelenetéhez pedig kifejezetten ez illik.

Élmény

Voltak érzelmileg erős jelenetei, de a történetben lehetett volna több is és látványban még jobban elmaradt ez utóbbinál. Ettől függetlenül mai szemmel is nézhető darab, kellőképpen drámai, hogy lekösse az embert némafilmként is.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Emil Jannings (Az utolsó ember), Fritz Feld (Párducbébi)
- Az első legjobb színésznek járó Oscart többek között ezért a filmjéért kapta Jannings.
- Az alapmű a magyar Bíró Lajosé, de az alapötlet Lubitsché, aki valóban belefutott egy statisztaként dolgozó ex-tábornokba.