Cselekmény: A kis csavargó (Charlie Chaplin) ezúttal egy cirkusz környékén lófrál, amikor egy rajtakapott zsebtolvaj nála rejti el a lopott pénztárcát. Persze megtalálják nála, és a rendőrök elől menekülve berohan egy előadás közepébe. Az addig unott közönséget felvillanyozza, ahogy összeszerencsétlenkedi a mutatványokat, ami meg a cirkuszigazgatót (Al Ernest Garcia) villanyozza fel, hogy végre van egy sikeres száma. Behívja meghallgatásra, de a csavargó híján van a tudatos bohóckészségnek, ezért mérgesen elküldik, pedig már kezdett összebarátkozni az igazgató csinos lányával...

Téma: Ahogy visszaolvasgattam a chaplines írásaimat, mert azért már tízéves a blog és sok mindenre nem emlékszem, közös motívumként rajzolódott ki a reménytelennek tűnő szerelem, a szomorkás hangulat és a sok poén. Emlékeimben azonban az is él, hogy a jobb filmjeinek legfőbb, sokszor ki nem mondott üzenete a meleg humanizmus volt, ezeket tudtam nagyarértékelni. Ebből a filmből meglepetésemre ez hiányzott, pedig itt már egy kiforrott Chaplinnel van dolgunk. Mármint nem volt gonosz vagy ilyesmi, csak nem volt annyira erőteljesen jelen, mint amennyire vártam. Itt a poénokon volt a hangsúly és a keserédes romantikán.

Tartalom: A történet Chaplinnél sokszor egy meglévő poénra épül, ezúttal is így volt, elsőként a kötéltáncos mutatvány született meg a fejében, ehhez kerített történetet, tehát azt kellett megoldania, hogy hogyan kerüljön fel a kötélre. Hogy a csavargó önként vállalja, ehhez kellett a szerelmi motiváció cirkuszi környezetben, ami ugye abból indult, hogy betévedt a cirkuszi előadásra és szó szerint bohócot csinált magából. A történet a szerelmi szálra fut ki, de annak igazából nincs önmagán túlmutató jelentősége, úgyhogy erről ennyit. A csavargó karakterét már ismerjük: ügyetlen és cserébe nem is okos, de van benne annyi rosszmájúság, ami a poénokhoz kell. A többiek szóra sem érdemesek, még a szerelme sem. A humor is a megszokott helyzetkomikumra alapul elsősorban, kisebb részt a csavargó karakterére, de egy-egy esetben másféle humorforrás is bejött a képbe, és így ezek viccesebbnek is hatottak (pl.abszurd - haltisztítás, ismétlődő - szamárüldözés). Érdekes módon bár a kötéltánc volt elvileg a csúcspont, az mégse volt annyira szórakoztató.

Forma: Nyilván nem egy művészfilm, úgyhogy ne számítsunk formabontó megoldásokra; Chaplin hozza a jól megszokott vizuális gegjeit, kreatívan felhasználva a környezetét: elvarázsolt kastély, robotok, állatok és persze bohócok, bűvészek, kötéltánc. Csetlés-botlás szerencsére nem volt sok. A színjátéknak nem volt szerepe.

Élmény: Érdekes volt pont egymás után látni Buster Keaton ugyanebben az évben megjelent A filmoperatőrével (1928). Chaplin poénjai jobban csattannak, Keatonéin inkább mosolyogni lehet. Üdítő volt, hogy egy lassan százéves filmen is jót tudok nevetni, de a sztori nem volt acélos. 

Érdekességek

• Korábban láttuk a főszereplők közül:
  • Charlie Chaplin (Reménytelen szerelem, Chaplin korcsolyázik, A bevándorló, Chaplin a rendőr, A szökött fegyenc, Chaplin a katona, Kutyaélet, A kölyök, Aranyláz, Nagyvárosi fények, Modern idők, A diktátor, Monsieur Verdoux)
  • Al Ernest Garcia (Az aranyláz, Nagyvárosi fények)
  • Harry Crocker (A nagy parádé, Nagyvárosi fények, Monsieur Verdoux)
  • George Davis (Ifjabb Sherlock detektív, Ninocska, Egy magányos helyen)
• Merna Kennedy 1944-ben, 36 évesen hunyt el szívrohamban.
• Chaplin saját maga írt hozzá negyven évvel később az újrakiadáskor zenét, itt még énekel is.
• A forgatás nagyon mostoha körülmények között zajlott részben magánéleti, részben külső okok miatt. Pl. leégett a cirkusz, elvesztették a helyszínt, ellopták a kocsikat.
• Az első Oscarokat 1929-ben ítélték oda filmeknek, A hontalan hős (1928), a Szárnyak (1927) és a Virradat (1927) mellett A cirkusz is nyert.