Tartalom

Előkelő házban előkelő vendégség várható, ám a szolgák furcsamód idegesen igyekeznek akár állásuk árán is elhagyni az épületet még az este előtt. A társaság megérkezik a színházból és a vacsora nagyjából rendben lezajlik, a házigazda még marasztalja is a vendégeit, így azok még reggel is a házban tartózkodnak. Lassan kezdik felfogni, hogy képtelenek elhagyni a szalont...

Az alaphelyzet, miszerint a civilizált társaság egy helyre zárva lassan levetkőzi kulturáltságát, számos módon értelmezhető. Pontosabban maga az álarc lehullása nem igényel különösebb magyarázatot, több mű is eljátszik azzal, hogy mi marad az emberből, ha a szerepjáték mögé nézünk (ösztönlénnyé válik). Ami miatt sokféleképpen értelmezhető a történet, az a bezártság, azaz hogy milyen börtönben élünk: a cselekmény alapján a társadalmi szabályok, szerepek kötnek gúzsba minket, de értelmezhetjük politikai alapon is, hiszen Bunuel-filmről beszélünk, aki rendre kiosztotta a spanyol diktatúrát, vagy ugyancsak tipikusan Bunuel-jelenség, ami itt is kellő hangsúlyt kapott, az egyházellenesség. Az értelmezés szabad, gyakorlatilag bármilyen kötöttségre rávetíthetjük, akár az önmagunk által felépített keretekre is.

Megvalósítás

Bár nem tudjuk meg, miért menekülnek el a szolgálók, valószínűleg ugyanazzal áll kapcsolatban, amiért kívülről sem tud bemenni sem a papság, sem a katonaság, sem az átlagember: ők nem érhetnek fel az uralkodó elittel, nem keveredhetnek. Az idő előrehaladtával egyre jobban levetkőzik civilizáltságukat főszereplőink. Először csak gorombákká válnak, majd erőszakossá, és a történet végére már babonákban, csodákban látnak csak megváltást. Több jelenet megismétlődik, ha kicsit máshogy is, azaz szokásaink rabjai vagyunk, önismétlésekbe bonyolódunk. Valójában ez a megoldás is: újra eljátsszák az első este fénypontját, ahol távozniuk illett volna, de akkor a házigazda marasztalta őket. Ezúttal azonban udvariasan megköszöni látogatásukat, így a vendégek mentesülnek a kényszerű maradás alól és távozhatnak Természetesen a történet tobzódik a jelképekben, már a film eleje is a "Gondviselés" nevű utcatáblával nyit, a házigazda neve Nobile (nemes), a nagydolgukat szentképek mögötti helyiségekben végzik, ahogy a hullákat is oda pakolják, feltűnik egy vadállat és a keresztényi bárányok, és persze akad pár szürrealista rész is, amit nem tudok értelmezni. A történet végén megismétlődik az eset, ezúttal egy templomban, hiszen nyomatékot kell adni az egyházellenességnek.

Az alacsony költségvetés és a rövid határidők miatt technikailag kevésbé kidolgozott a film, de egy írás felhívta rá a figyelmem, hogy a kamera igyekszik úgy helyezkedni, hogy a kis kamrák, amelyben piszkos ügyeiket intézik, szűken vannak mutatva (ráadásul sötétek, árnyékoltak is), míg a szalont általában távolabbról veszik, hogy jobban összetömörülve láttassák a szereplőket, amint a láthatatlan erőtérbe szorultak. A látványelemeket  a szürrealista képek jelentik, mint az egyik nő álmában életre kelt kézfej vagy az álmok, amiket nincs idő felfogni, de biztosan értelmezhetőek lennének második vagy harmadik megtekintés után.

Élmény

A film ugyanis meglepően egyszerűen értelmezhető, nyoma sincs az eddigi homályosabb jelentéstartalmú képeknek, történteknek. Mintha Bunuelnek adódott volna egy alapötlete, amit nem igazán dolgozott ki, csak gyorsan leforgatott. Ez jó, mert közérthető, de rossz, mert bár sokféleképpen értelmezhető, számomra hiányzik a mélysége. Az egy évvel korábbi Viridianához és az Aranykorhoz érzem leginkább hasonlónak, de míg az előbbi húsbavágóbb volt, az utóbbi pedig jóval szürrealistább,  addig Az öldöklő angyal nekem egy érdekes, de súlytalan történetnek tűnik.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Silvia Pinal és Claudio Brook (Viridiana)
- Még életben vannak: Silvia Pinal (85), Jacqueline Andere (78)

Következik: Party zóna