Cselekmény: A tehetős Margot-nak (Grace Kelly) viszonya van a bűnügyi regényíróval, Markkal. Két dolog aggasztja a nőt: az egyik, hogy a teniszt nemrég abbahagyó férje, Tony (Ray Milland) megváltozott, a másik, hogy egy a viszonyát igazoló szerelmeslevél eltűnt, és később valaki zsarolni kezdte vele, de a zsaroló idővel eltűnt, a pénzt se vitte el. Rutinos krimiismerők már sejthetik, hogy Tony természetesen tud a viszonyról, sőt ő volt a titkos zsaroló. Egy autóhirdetés ürügyén magához hívja Lesgate kapitányt, akivel kiderül, hogy ismerik egymást már egyetemista korukból. Tony persze ezt is tudta, sőt ennél sokkal többet is, ugyanis követte az elmúlt hónapokban Lesgate-et, akiről tudvalevő, hogy börtönviselt. Talált is eleget, hogy zsarolhassa, jó eséllyel ugyanis Lesgate megmérgezett egy nőt. Tony alaposan kitervelte, hogyan ölesse meg vele Margot-t a vagyonáért és közben alibije is legyen, Lesgate pedig nyomtalanul eltűnhessen, mintha csak egy rosszul sikerült betörés lett volna az akció. A terv egyik pontja szerint a Markkal partizó Tony majd felhívja a lakását, és amikor Margot felveszi a kagylót, az addig függöny mögött várakozó Lesgate megfojthatja - innen a cím...

Téma: Nincs neki, ha csak nem az, hogy "ember tervez, isten végez", azaz nincs olyan tökéletes gyilkosság, ami a tervek szerint alakulna, vagy ahogy a rendőr viccesen mondja, "az ég óvja a rendőröket a tehetséges amatőröktől."

Tartalom: Színházi alapmű lévén néhány hosszabb jelenetből áll csupán a történet: az elsőben megismerjük Margot és Mark viszonyát az eltűnt levéllel, a másodikban Tony befűzi a gyilkost, és máris eltelt a film fele anélkül, hogy elhagytuk volna a nappalit. Konkrét cselekmény szinte alig van, majdnem mindent párbeszédekből tudunk meg. A nézők idegeit kicsit húzzák, a tervezett gyilkosság előtt majdnem minden lépés rosszul jön ki Tonynak. A továbbiakat és a fordulatokat nem lövöm el, csak annyit - ami remélem nem nagy spoiler - , hogy a későbbiekben lesz egy nyomozónk. A többiek sótlan karaktereihez képest felüdülés, Tonyt kivéve még csak egydimenziósnak se nevezhetjük őket. A nyomozóban viszont van egy adag játékosság

Forma: A zene nem tűnt fel, a színjáték a gyenge karakterek miatt értékelhetetlen. Néhol kissé teátrális, ez gondolom részben annak köszönhető, hogy Lesgate és a nyomozó is szerepeltek az eredeti színdarabban. Rendkívül emlékeztet A kötélre (1948), mert egy-két pillanatra lépünk csak ki a szobából, tulajdonképpen az egész film abból áll, hogy egyetlen szobában beszélgetnek karaktereink. Csak épp hiányzik belőle annak az etikai és pszichológiai vonzata. A kameramozgásra és beállításokra nem lehet panasz, mesterien tudják mutatni vagy nem mutatni, amit épp kell. Ami feltűnt azonnal, de nem értettem, hogy miért van mindig elöl a fókuszban egy lámpa? Miért mozognak a szereplők annyit feleslegesen párbeszéd közben? Nos, hülyén halok meg, ha nem botlok bele az utánaolvasás során Scorsese egyik videójába, ahol  elmagyarázza, hogy jól vettem észre ezeket, csak vele együtt elkövettem azt a hibát, hogy sima "vetítésen" néztem meg a filmet 3D helyet. Ugyanis ekkor volt a nagy 3D-láz (ld. Panoptikum (1953)), amire Hitchcock nagyon tudatosan rájátszott és folyamatosan játszik a mélységbeli hangsúlyozással.

Élmény: Lehet, hogy sokkal izgalmasabb film, mint amilyennek éreztem, de ennek egy fő oka van: pontosan ugyanolyan, mint bármelyik Columbo-epizód, csak Hitchcock nyilván sokkal jobb rendező. De a sztori alapvetően gyenge, és valószínűleg sokat rontott az élményen, hogy nem 3D-ben láttam. Ha lesz ilyen vetítés, mindenki menjen el rá :)

Érdekességek

• Korábban láttuk a főszereplők közül:
  
  • Ray Milland (Sullivan utazásai)
  • Grace Kelly (Délidőben, Hátsó ablak)
• A filmnek több feldolgozása készült, nagyobb költségvetésű filmként az 1998-as, nem túl jól sikerült Tökéletes gyilkosság.
• Hitchcock cameója ezen a képen.