Artúr filmélményei

Odüsszeusz tekintete (1995)

2016. november 08. 17:29 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Angelopulosz, Teo
Műfaj: -
Főbb szereplők:
Harvey Keitel

Megjelenés: 1995, Görögország
Hossz: kb. 3 óra
IMDB: 7,6 pont
Előzetes: https://youtu.be/DaUEulIEBV8
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/odusszeusz-tekintete-to-vlemma-tou-odyssea/movie-1882

Tartalom

Az Amerikában élő görög rendező (Harvey Keitel) hazatér megosztó filmjének otthoni bemutatójára, majd személyes okokra hivatkozva tovább marad: szeretné megtalálni a Manaki-testvérek elveszettnek hitt filmjét, a legelső balkáni filmet. Mivel Athénban nem leli, a szkopjei archívumhoz utazik, de a női munkatárs szerint nincs ott. Együtt utaznak tovább Bukarestbe viszonyba keveredve, ahol a rendező gyerekkorát töltötte, majd végül a Dunán hajózva Bulgárián át a háború sújtotta Belgrádba indul, de ott sincs már meg a film. Szarajevóba vitték pár évvel korábban, ezért csónakon a mellékfolyókon evezve egy női útitárssal odaindulnak. A nő hazaérve már csak férje sírját találja. Viszonyba kezdenek, de a rendezőnek tovább kell mennie Szarajevóba, ahol a helyi archívumban őrzi a tekercseket egy idős gondnok (Erland Josephson).

A címből, illetve a Vándorszínészek alapján sejthető, hogy ezúttal is egy antik klasszikust, esetünkben az Odüsszeiát láthatjuk viszont a jelenbe ültetve, de nem igazán tiszta, hogy mire akar kilyukadni a történet "Odüsszeusz" szempontjából. Az eredeti Odüsszeia az utazásról és a hazatérésről szólnak, itt viszont a rendező egy film nyomában van, csak nem tudni miért akarja annyira látni, mit vár tőle. A társadalmi-politikai-történelmi témával már nincs ilyen gond, nagyjából és szőrmentén végigveszi a Balkán huszadik századi történelmét a török uralomtól a Délszláv háborúkig.

Megvalósítás

Az egész történet azzal indul, hogy az egyik Manaki-testvér halála előtt beszél a hagyományosan első balkáni filmnek tekintett A szövőnők előtt készített filmjükről, amit sosem hívtak elő. Csak ezután váltunk a jelenre, 1994-re, ahol a Rendező (nincs neve, de A-ként utalnak rá, azaz Angelopulosz alteregója lehet) egy rendkívül megosztó filmje miatt tüntetések elől menekül. Az előhívatlan filmet keresi, de nem a dicsőség hajtja, inkább olyasmire kíváncsi, hogy mi lehetett az első kép, amit a filmművészet megörökített a Balkánról. A Manaki-testvérek ugyanis elsősorban dokumentumfilmesek voltak és rengeteg életképet örökítettek meg különböző helyszíneken, időben, eseményeken a Balkán arcáról. Előbb taxival Szkopjéba megy, ahol először találkozik a Nővel, akit mindig ugyanaz a színésznő alakít, és aki megfeleltethető Odüsszeusz szerelmeinek. De nemcsak a térben utazik, hanem időben és személyiségben is; Szkopjéből Bukarest felé indulva ugyanis az első világháborús határőrök letartóztatják őt mint az egyik Manaki-testvért, Romániában pedig gyerekkorát éli át újra, amikor rokonait letartóztatják, vagyonukat elveszik a második világháború után. A Nő itt az anyja. Innen egy óriás Lenin-szobrot szállító hajóval halad tovább a polgárháborús Belgrádba, ahonnan csónakon a Nővel újra találkozik Szarajevó felé menet. Mielőtt még megérkeznek, a nő ott tartaná magával, hogy pótolja elhunyt férjét, de a Rendező végül eljut Szarajevóba. Itt megtalálja a filmet, a Nőt, mint szerelmét, de a háborúban megölik mind a Nőt, mint a film idős előhívóját. Ekkor elmondja, hogy valamilyen formában majd még visszatér, és elmeséli soha véget nem érő történetét...

A film egyszerre próbál realista és költői lenni. Realista, mert nem a mindennapok életét mutatja többnyire, ráadásul mindezt valóban a háborús Jugoszláviában teszi, illetve többször megjelenik a már említett A szövőnők c. film, valamint egy-egy dokumentum is. Költőiségét egyrészt nyelvezete adja, amely a helyzettel ellentétben nagyon nem hétköznapi, az, ahogy összekeverednek az idősíkok és a személyek, illetve persze egyes képek is ilyenek (pl. a mozdulatlan menekültek a havas mezőn állva). A Vándorszínészeknél is leírtam már, hogy hosszú, lassú jelenetekkel igyekszik gyakran meditatív lenni, és ez néhol sikerül is (pl. a ködnél), de az esetek többségében nálam legalábbis hatástalan maradt az efféle kísérlet. Jó volt a fáklyás és az esernyős tömeg szembeállítása, egyes pontok a mindent elfedő sötétség, és gyengéim a nagy dolgok, így imádtam az óriás Lenin-fejet is, de ezek apróságok voltak, amelyek csak egy-egy pillanatra tűntek fel.

Élmény

A film kritikái vegyesek, és én sem tudom, hogy mit gondoljak róla. Az a benyomásom, hogy akartak témájában egy filmről szóló filmet ötvözve a Balkán történelmével és Odüsszeusz szellemével, és megvalósításában is egyszerre akart prózai és lírai lenni, de egyik sem sikerült. A legnagyobb élmény azonban az utcakép volt, ami simán lehetett volna magyarországi is. A vonatok, a villamosok, a ruhák, mintha csak az itthoni 1990-es (vagy 2010-es...) éveket látnám viszont.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Harvey Keitel (Aljas utcák, Taxisofőr, Kutyaszorítóban, Ponyvaregény), Erland Josephson (Suttogások és sikolyok, Fanny és Alexander)

Következik: Az idő múlása

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://arturfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr2212698589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása