Tartalom

Charles fiatal fiú, öngyilkos lett vagy megölték. Hat hónappal korábban diákgyűlésre megy barátnőjével, Edwige-gel (aki meglepően hasonlít vágyaim egykori tárgyára, spanyolkára), de ott csak cél nélküli pusztításról papolnak, abban pedig nem lát értelmet, ezért inkább távoznak. Eközben Michel és barátnője, Alberte egyfajta szakításon mennek keresztül, amikor Alberte Charles kérésére gondolkodás nélkül hozzá költözik, de persze Edwige-et sem kell félteni, ő is könnyen lefekszik egy másik ismerősükkel. Charles nem tud dönteni a két lány között. Baráti egyre nagyobb aggodalommal figyelik öngyilkossági hajlamainak erősödését. Nem szeret élni, zavarja a környezetszennyezés és hogy nem lehet önmaga, hanem egy társadalmilag előírt életpályát kell követnie. Végül megkéri egy drogfüggő ismerősét, hogy vegyen egy pisztolyt és ölje meg...

A történetet az ellenkultúra egyik késői megnyilvánulásának tartják, hiszen Charles kimondva elveti a fennálló társadalmi rendet és az emberiség fejlődésének irányát, ugyanakkor a saját közegének kultúráját is elveti. Csakhogy Bresson bár egyetért vele, szerintem ki is neveti a fiút, aki inkább meghalna minthogy ebben a világban éljen, ráadásul ott van a nála jóval pozitívabb Michel, aki hisz a szebb jövőben.

Megvalósítás

A történet úgy kezdődik, mint egy bűnügyi film, ahol megismerjük a történet végét, majd gyorsan visszaugrunk az időben, hogy lássuk kibontakozni, mi vezet el Charles halálához. Csakhogy Charles-t már készen kapjuk, ő már tudja hogy nem akar élni, de azért még egyszer láthatjuk a szemén keresztül, hogy mivel is van a baj. Rögtön egy politikai gyűléssel nyitunk, azonban ott csak a fennálló rend elleni harcot hirdetik meg, alternatívát nem kínálnak. Ezután következik a környezetvédelmi rész, ami még többször visszatér valamilyen formában, és amely szerint az emberiség jelenlegi állapotát, fejlődésének irányát hivatott kritizálni. Először a környezetszennyezést láthatjuk, később a gazdasági növekedést/az emberiség terjeszkedését (fakivágások), a gépiesedést (a busz), végül atomrobbanásokat. Mindez egy pszichológussal folytatott beszélgetés során tetőzik be, azaz Charles elveti a fejlődés irányát, a tudományosságra alapozott életet is. A lányokhoz fűződő viszonya valójában sokkal nagyobb hangsúlyt kap a történetben, mint amennyire ezt jeleztem, de a szerelmi sokszögnek más értelmét nem láttam azon kívül,  hogy kritizálhassák a kor szexuális forradalmát (Charles nem szerelmes, csak a testi örömökért szexel). Mindezt mégsem lehet teljesen komolyan venni, Charles kölyökképéhez valahogy nem illik ez a komorság, és hát mind voltunk forrófejű fiatalok, amikor mindenkinél okosabbnak hittük magunkat. Ez számomra az öngyilkossági jelenetben nyilvánult meg, ahol mintha Charles igazából nem is akarta volna az egészet, illetve több mondata is már modorosan fennhéjázónak hatott.

Bresson egyik legjellemzőbb stílusjegye a színészi játék kiiktatása, aminek esetenként lehet értelme, de szerintem itt kifejezetten béna volt, mint amikor pl. egy érzelmileg felfokozott jelenetben a karakter szájából minden érzelem nélkül jöttek ki a szavak. Ugyancsak jellemzője Bressonnak a minimalizmus, díszlet szinte semmi, minden csupasz és hiányzik szinte minden filmes látványelem. Ezeknek az a célja, hogy kiiktassák a zavaró tényezőket és csak a mondanivalóra figyelhessünk, hogy az minél tisztábban jöhessen át, és ez sikerül is. A kamera teljesen mozdulatlan és mindig egy pontra koncentrál, így gyakran megesik, hogy a szereplőink kisétálnak a képből vagy nem látszódik az arcuk. Szintén jellemző a kamerakezelésre a lefelé mutató nézőpont. Az előbbi célja nyilván egyfajta fókusz és állandóság biztosítása, az utóbbiról viszont fogalmam sincs. A környezetszennyezés bemutatásához valódi dokumentumfilmes részeket használtak fel, és "kedvesen" elidőztek a kellemetlenebb részeknél (beteg gyerekek, fókairtás.. stb.). A leghatásosabb mégis a fakivágás volt, amely gyors egymásutánjában mutatta a fák ledőlését, épp mint a nyúlvadászatnál A játékszabályban. A film másik legerősebb jelenete számomra a buszos utazás volt, ahol egyrészt spontán vitába keverednek az egymás felé egyáltalán nem forduló utasok (a világ ügyeinek irányáért nem a kormányok felelősek, ők csak követik a tömeget, aminek talán az ördög mutat utat), másrészt ijesztően mechanikusnak sikerül ábrázolni a világot a busz működésének bemutatása során.

Élmény

Egy dolgot nem említettem eddig, ez pedig Charles viszonya az egyházzal. A viszonya hozzá vegyes, egyszerre tűnik úgy, hogy megnyugvást lel benne, de közben tartózkodik is tőle, ami ismereteim szerint jól illeszkedik a rendező világképéhez. Bressonnal kapcsolatban már tudjuk, hogy spirituális rendező, és azt is tudjuk, hogy az ő spiritualitására én teljességgel érzéketlen vagyok, szóval ebbe a kérdésbe nem tudok igazán belemenni. De ez a filmje az eddigiek közül így is az egyik legérthetőbb volt számomra. Sokrétegű film, amin el lehet gondolkozni, de ez a fajta vizuális minimalizmus nekem nem jön be.

Következik: Igazi áldás