Tartalom:

Kína, 1450-es évek. A hatalmat a császár helyet valójában az eunuch Csao birtokolja. Árulás vádjával kivégezteti Ju tábornokot, gyerekeit pedig száműzetik, de hogy biztosra menjen, kegyetlenségükről hírhedt embereit a száműzöttek elé küldi a semmi közepén álló Sárkány fogadóba, hogy végezzenek velük. Míg az ügynökök várnak, titokzatos idegen (Si Csu) tűnik fel a színen, aki játszi könnyedséggel bánik el az ügynökökkel. A tulaj barátja ő, a tulaj pedig Ju egyik tisztje volt egykor. Még egy harcos testvérpár érkezik, akik szintén Ju alá tartoztak. Négyük igyekszik megvédeni Ju gyerekeit a helyszínre érkező, félelmetes harcos hírében álló Csaotól...

Ez egy szórakoztató film, nincs témája, üzenete, de még cselekménye is alig. A motivációt és minden mást egy félperces felvezetőben megkapunk, utána gyakorlatilag már csak az akciójelenetek jönnek.

Megvalósítás:

Ahogy említettem, a helyzetet villámgyorsan eldarálja egy narrátor az első fél percben, az ügynökök hamarosan megérkeznek a fogadóba, innentől kezdve pedig folyamatosan gyülekeznek itt Ju emberei: a vándor harcos, a tulaj, a testvérek, végül maguk Ju gyerekei. Mindegyik alkalommal kicsit elbánnak az ügynökökkel, míg meg nem érkezik minden szereplő a helyszínre egy nagy összecsapásra. Személyiségjegyeik alig vannak, még talán épp az eunuch Csaoról tudhatjuk meg a legtöbbet, aki tiszte révén nem élvezhette az élet örömeit, így a harcművészetekben jutott el a csúcsra. Talán a vándor harcos a legerősebb Ju emberei közül, ám egyedül ő is kevés Csao ellen, akit csak öten tudnak megállítani. Egy filmet már láttunk Hutól, ott a természetnek fontos szerep jutott; itt ez még csak nagyon csírájában fedezhető fel a vakító napfény vagy a hatalmas tájak képében. Egyébként ezek miatt egészen hasonlítottak Leone westernjeire.

Ezek a természeti képek voltak egyedül élvezhetőek számomra, minden más a tipikus vu-hszia filmek jellemzőit hozta, ráadásul 1967-es volta miatt még kezdetlegesen, Chan koreográfiáitól igen messze. Bosszantó volt látni, ahogy minden erőlködés nélkül megsuhintanak egy esernyőt és három ember méterek ugrik esik hátra. Azért volt pár akciójelenet, amin látszott hogy sokat gyakorolhatták. A zene a szokásos gyorsuló ütemű ütősökből áll, Csao haláltusájánál pedig kissé torzul a hagyományos kínai zene, de amúgy nem "szúrt" fület. A vu-hszia műfaj első filmjei már az 1920-as években elkészültek, de állítólag ez volt az első igazi mérföldköve, csak azt nem láttam sehol leírva, hogy mitől.

Élmény:

Feltételezem hogy elsősorban történeti jelentősége miatt fontos a film, mert esztétikait kevesebbet fedeztem fel benne. Persze sokszor tapasztaltam már, hogy még mindig csak a felszínt kapargatok a magam sajátos elemzéseivel, szóval elnézést ha lehúzva írtam a filmről, miközben valójában sokkal jobbat érdemelne. Mindenesetre ez egy személyes, szubjektív blog és sem a történetét, sem a megvalósítását nem élveztem egyáltalán. Az Egy csipetnyi zen ennél sokkal hatásosabb volt számomra.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Si Csu (Egy csipetnyi zen)
- Ju és politikai kivégzése valós történelmi esemény volt, de pár évvel halála után rehabilitálták.
- A filmből két sikeres remake is készült az 1990-es, majd a 2010-es években.

Következik: Káosz