Tartalom:

A híres inuit vadász, Nanuk és családja mindennapjaiba láthatunk bepillanást: kereskedik a fehérekkel, késeket kér irhákért cserébe. A nap nagy része vadászattal telik, hiszen nagyon kevés az élelem. Halásznak, pihenő rozmárokra támadnak, illetve lesben állnak érkezésükre várva. Gyakran meggyűlik a bajuk a marakodó kutyákkal, na és persze a hideggel, ami elől gyorsan, hóból felhúzható iglukba húzódnak.

A dokumentumfilm egy inuit néprajzi bemutató tulajdonképpen egy eltűnőben lévő kultúráról. Több kritika szerint ezen túlmutatva spirituális és emberségről tesz tanúbizonyságot, de részemről nem tapasztaltam ilyesmit. És akkor beszéljünk egy mindenhol kötelezően megemltett dologról: a dokumentumfilm kamu. Illetve nem az. Szóval az a helyzet, hogy a szereplők csak eljátszák az életformát, valójában ekkor már nem így éltek, de még birtokában voltak a tudásnak. A Nanukot játszó férfi valójában nem Nanuk, nem is az ő családját látjuk, ekkor már rendesebb házban élt és puskával vadászott, na és persze bőven ismerte már a gramofont, de mindettől függetlenül még a kamera kedvéért képes volt hagyományosabb eszközökkel vadászni és mindent megmutatni. Szóval annyira dokumentumfilm csak, mint az Apolló 13, de úgy, mintha az űrben forgatták volna egy valóban hibás űrhajóval.

Megvalósítás:

A felépítése epizodikus, azonban az egyik nagy újítása volt, hogy nem a korábban megszokott szétszórt, útibeszámolószerű módon mutatta be egy népcsoport életét, hanem egyetlen családra, sőt elsősorban egyetlen személyre, Nanukra koncentrálva. Ezzel azonban szinte minden más szempont kívül marad, végig a túlélésért való küzdelmet követhetjük nyomon, csupán vadászatot, karbantartást, és igluépítést nézve, és nem jut idő egyéb tevékenysége bemutatására. De ne felejtsük, hogy a film 1922-es, gyakorlatilag az első igazi dokumentumfilmnek tekinthető mű.

A mostoha körülmények miatt (ld. még: Atanarjuat) vagy inkább azok ellenére is láthatunk pár érdekesebb megoldást, engem különösen az első képkockát, a hajóval együtt ringatózó kamera képei nyűgöztek le, illetve van néhány jobb beállítás. Ez különösen annak tekintetében értékelendő, hogy Flahertynek, a rendezőnek semmi köze nem volt a filmezéshez és ez az első filmje. A film első felében rengeteg volt szöveg, ekkor még úgy éreztem magam mintha egy megelevenedett képeskönyvet olvasnék, de idővel javult az arány, bár ez meg azzal járt, hogy hosszasan mutattak egy-egy tevékenységet, ami nekem néha unalmas volt. Mint említettem, a jelenetek félig-meddig megrendezettek voltak, Flaherty igyekezett hitelességre törekedni, elérni, hogy az inuitok felvegyék a régi ruháikat és régi módszereikkel vadásszanak. Ebben odáig merészkedett, hogy az első fókavadászatnál a lőfegyveres segítségért kiabáló vadászokat figyelmen kívül hagyva forgatott tovább, hadd szenvedjenek szigonyaikkal. A "színészek" válogatón kerültek kiválasztásra, Nanuk felesége valójában Flaherty élettársa volt. A zenéről nincs információm, nyilván utólag, sokkal később készült hozzá az a változat, amit én hallottam, de tökéletesen kifejező, illik a képekhez.

Élmény:

A maga korában óriási siker volt és gyakorlatilag megalkotta a doukmentumfilm műfaját, ezért filmtörténeti jelentősége hatalmas, engem azonban nem varázsolt el különösebben sem a tartalma, sem a kinézete - persze ahogy említettem, mindkettő nagy teljesítmény a körülményeket figyelembe véve.

Érdekességek:

- Flaherty bár sosem tagadta a rendezést, azért itt-ott igyekezett fenntartani a látszatot. Pl. azt állította, hogy a Nanukot alakító inuit éhenhalt a zord körülmények között egy vadászat után, valójában azonban otthonában, betegségben hunyt el.
- A nanuk szó medvét jelent, egyben ő a medveisten is, akinek ha áldoztak, akkor a medvék szívesebben estek zsákmányul az istenfélő embereknek.
- Flaherty írta és részben rendezte a Tabu c. filmet is, de nézeteltéréseik miatt végül félbeszakadt a munka és Murnau elképzelései valósultak meg többnyire.
- Flaherty az 1910-es években forgatott inuitok között először egy bányászexpedíció mellékfeladataként, és az anyag nagy sikerű volt, ám cigarettájával sikerült felgyújtania az egészet, részben ezért, illetve egy személyesebb hangvételű dokumentumfilm felvétele miatt tért vissza végül az inuitokhoz 1920-ban, hogy leforgassa ezt a filmet.

Következik: V mint vérbosszú