Tartalom:

Cabiria (Giulietta Masina) épp romantikus sétát tesz pasijával a folyóparton, amikor az elveszi táskáját és vízbe löki. A nő kis híján odavész, ha a környékbeliek nem mentik ki. De mivel Cabiria elég rossz természetű, veszekedős típus, meg sem köszöni, hanem dühösen hazaviharzik. Prostituáltként dolgozik, és este véletlenül egy filmsztár magához viszi, hogy féltékennyé tegye barátnőjét. Lenyűgözi a villa csillogása, de végül beállít a barátnő és mennie kell. Egy másik este egy titokban jótékonykodó, hajléktalanoknak ételt szállító férfiba fut bele ezért elhatározza, hogy jobb ember lesz ő is...

Számomra a történet Cabiria keresztényi önmegváltásáról szólt, ahogy a csúnya világ ellenében is visszanyeri ártatlan hitét a jóságban, mindezt pedig megspékeli a történet egy adag neorealizmussal. Fellini szerint mondjuk nem teljesen erről van szó, de mit ért ő ehhez... :D

Megvalósítás:

A címből sejthető, hogy epizodikus felépítésű a történet, de az epizódok nem különülnek el egymástól élesen, és különben is, elég gyakran játszódik nappal.  Az első, rövid jelenetben Cabiriát csúnyán átveri egy pasi, kis híján meg is öli. A második részben megismerkedik a filmsztárral, akinek nagyvilági életébe bepillantást nyerve - de inkább azért mert őszintén rálát a magánéletére - kezd ráébredni hogy a saját élete nem biztos, hogy jó irányba halad. Erre erősít rá találkozása a jótékonykodó férfival, és nem mellesleg hogy az egyik hajléktalan az egykor szép és gazdag prostituált, előrevetítve ezzel egy esetleges jövőt. A spoilerek miatt most kicsit kevésbé leszek konkrét, de a továbbiakban van még egy hipnotizőr, aki Cabiriát visszarepíti felhőtlen gyerekkorába, tulajdonképpen ekkor nyeri vissza ártatlanságát a látszólag tragikusabb befejezés ellenére. Ezt támasztják alá a történetben hemzsegő keresztényi motívumok az alvilági élettől a képmutató zarándoklaton át a közvetlen papi figuráig. Cabiriát ugyanaz a színésznő, Masina játsza, aki az Országúton főszereplőjét is, és karakterük hasonló: túlzott érzelmekkel dolgozó, naiv bohóc, csak Cabiria harsányabb és értelmesebb, illetve elődjével szemben életben marad és valószínűleg boldog életet él majd.

Az eddigi leírásból talán komor filmnek tűnt, de valójában sok komikus elem is van benne, elsősorban a már említett bohócszerű Cabiria-karakternek köszönhetően, aki nem titkoltan Chaplin kis csavargója nyomán jött létre. Ennek megfelelően túlzóan játszik, ami nem tudom hogy a burleszket akarja megidézni vagy ilyenek az olaszok... A zenét meg se hallottam, képileg pedig egyszer volt igazán hatásos, amikor a kamera felvette Cabiria nézőpontját a hipnózis alatt és minket is egészen elragadott az illúziója - majd váratlanul újra a lepukkant színházteremben találtuk magunkat durva emberekkel szemben állva.

Élmény:

Ez Fellini legjobb filmje Kael szerint, és nekem is ez tetszett tőle eddig a legjobban, mert kevesebb volt benne az elvontabb művészkedés és sokkal nyíltabb, közérthetőbb volt. Nem csak a lecsúszottak megjelenítése miatt éreztem a neorealizmushoz kötődőnek, hanem mert nagyon emlékeztetett a Biciklitolvajokra abban, ahogy egy erős, pozitív üzenetet igyekszik megfogalmazni. Kár hogy nem jött át annyira hatásosan.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Giulietta Masina (Paisa, Az országút), Francois Perier (A szamuráj, A vörös kör), Aldo Silvani (Az országút, Ben-Hur)
- A történet írói között volt az alvilági jártassága miatt Pasolini is.

Következik: A gyűlölet