Tartalom:

A jóképű, de egyszerű kisvárosi mosogató, Joe (Jon Voight) elhatározza hogy New Yorkba utazik, ahol az idősebb, gazdag nők bomlani fognak cowboy-imidzséért és majd eltartják. Az utcán próbál felszedni nőket, ám a nagyvárosban szóra se méltatják, sőt, amikor mégis sikerül lefeküdnie valakivel, az épp ugyanúgy a pénzt várja cserébe tőle. Szerencséjére belefut Ricóba (Dustin Hoffman), aki jártasnak tűnik az utca alvilági életében, és elküldi a fiút némi jutalékért egy nagymenő stricihez (John McGiver). Csakhogy a férfi valójában nem strici, hanem hittérítő... Joe-nak, miután elmenekült, egyre fogy a pénze, végső elkeseredésében hajlandó beállni az utcán strichelő meleg kovbojok közé is, de még itt átveri egy csóró kuncsaft (Bob Balaban). Mikor már szállásra sincs pénze, véletlenül megpillantja Ricót. Elvenné pénzét, de neki sincs. Hogy valamennyire jóvátegye az átverést, a beteges Rico felajánlja, hogy aludjon lepukkant lakásában, amíg nem szereznek pénzt a továbblépéshez...

Rendes elemzésért klikk ide, ami pedig engem illet, én korképet láttam elsősorban a történetben, amely megmutatja egy kicsit társadalmon kívüli egyén életét realisztikusan (Joe gyakorlatilag egy hajléktalan férfiprostituált), miközben rámutat több hamisságra is (vadnyugat, férfidominancia).

Megvalósítás:

Már a legelső képkocka elég nyílt utalás: indiánok csatakiáltásait hallhatjuk, de a kamera távolodásával nem a vadnyugat tárul fel előttünk, hanem egy üres filmvászon a semmi közepén játéklovakkal. Innentől kezdve többször megfigyelhető a western-mítoszok kifigurázása elsősorban Joe révén, aki végig kovboj-öltözetben feszít és John Wayne-re hivatkozik, miközben eddigre ez a ruha már szinte egyenlő a férfiprostitúcióval, és semmi másban sem hasonlít egy keménykötésű pisztolyhősre, de érzékeny, önállótlan. Ehhez szorosan kapcsolódó téma a férfiuralom vége, ugyanis a film valamennyi férfikaraktere feminin vagy testi-lelki fogyatékos, miközben a nők erőszakosabbak, pénzesebbek, szellemileg is erősebbek, bár belőlük csak néhánnyal találkozunk, mint pl. Joe szabados életű nagymamájával (Ruth White) vagy akinél Joe az ágyban csődöt mond. Az erős (bigott) vallásosság is a férfiak lelki fogyatékosságaként jelenik meg, pl. a hittérítő egy vécéajtón lógó neon-Jézussal akarja meggyóntatni Joe-t. Mindezek a motívumok megjelennek Joe emlékeiben is, amelyek az alkalomhoz illően, de zavarosan villannak be, némi magyarázattal szolgálva személyiségére. Az alapmű regény itt egyértelműbb, mi csupán annyit tudunk leszűrni, hogy Joe-nak volt egy tragikus szerelmi története és meg is erőszakolták. A realista vonalért inkább a nyomorék, betegeskedő Rico felel, aki egy lebontásra ítélt házban lakik titokban és minden nap megküzd azért a pár dollárért, amiből ételt tud venni. Apja cipőpucoló volt éhbérért, de Rico se vitte többre apró lopásaival. A két férfi végül összebarátkozik és gondoskodni kezdenek egymásról, néha úgy éreztem, mintha kicsit előfutára lenne a Túl a barátságonnak.

Gondolhatnánk, hogy a kendőzetlen realizmusa miatt a képi világa is ilyen, de inkább az Előadásra hasonlít abban a tekintetben, hogy az elme képeit, azaz a visszaemlékezéseket, álmokat, képzelgéseket tetszetős módon mutatja be különféle technikákat alkalmazva. Az emlékképek pl. szétvagdaltak, az álom a villódzó fényeivel az expresszionizmust idézi és van egy Warhol-partink is (valódi Warhol-tagokkal), ami színkavalkádot mutat e, egymásra vetített képeket, ami az 1960-as évek pszichedelikus érzetét hozza. Kezdetben két szexjelentnél is tévé- és filmbevágásokkal illusztrálják az akciót és a rádió is végig szól a film elején, ami utalhatna valamiféle médiakritikára, de később ezek elmaradnak. A zene countrysabb jellegű popdalokból állt össze, a színészek pedig meggyőzőek voltak, számomra főleg Voight együgyű kovboja (a kritikusok egyébként kettejük kapcsolatát és játékát tartják a film egyetlen erősségének).

Élmény:

A filmnek fontos történeti jelentősége van: hollywoodi újhullámos filmként ez volt az első mainstream darab, ami több fontos Oscart elnyert, véget vetve ezzel a régi Hollywoodnak. Ráadásul mindezt úgy, hogy a drog, az erőszak és a szex (ráadásul részben homoszexuális) miatt felnőtt filmes besorolást kapott a cenzoroktól. Ami engem illet, nagyon hasonlított történetében és témájában a kor többi filmjére, képi világát pedig annak köszönhete, hogy az Előadás rendezőihez hasonlóan Schelsinger is a bulizós Londonból érkezett Hollywoodba. Összességében nem volt rossz egyáltalán, de sem intelektuálisan, sem érzelmileg nem tudott igazán magával ragadni.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Jon Voight (Szemtől szemben), Dustin Hoffman (Diploma előtt, Az elnök emberei, Aranyoskám, Esőember), John McGiver (A mandzsúriai jelölt), Ruth White (Ne bántsátok a feketerigót), Bob Balaban (Harmadik típusú találkozások), Paul Benjamin (Szemet szemért), Viva (Párizs, Texas), Susan Bottomly (Chelsea-lányok), Randall Carver (Vérző olaj), M. Emmet Walsh (Szárnyas fejvadász)
- Anthony Holland 1988-ban, 60 évesen öngyilkosságot követett el, miután kiderült, hogy AIDS-es.
- A bulizókat Warhol társaságának tagjai alakítják, többek közt Paul Morrissey
- Eredetileg nem Voight lett volna a főszereplő, ezért mikor elődjét kirúgták, inkább minimálbérért vállalta a szerepet, csak hogy megkaphassa

Következik: Egy nemzet születése