Tartalom:

Kicsivel a második világháború után a fiatal, vidéki Stingo írói ambícióktól hajtva New Yorkba költözik. Az albérlet drága, leszámítva egy extravagánsra festett házat, így ott vesz ki szobát. Első napján rögtön tanúja lesz szomszédai hangos veszekedésének, egy lengyel nő és amerikai zsidó szeretője kiabálásának. Utóbbi, Nathan, miután észreveszi, hogy Stingo látja őket, válogatott sértéseket vág az ő fejéhez is, majd elviharzik. Másnap, mintha mi sem történt volna, boldogan csicseregnek és meghívják Stingót piknikezni. Hamar életreszóló barátságot kötnek, de Stingót nyugtalanítja az első éjszaka emléke. Mint kiderül, Nathan komoly biológus, de éjszakánként gyakran eltűnik és sérülésekkel tér haza. A lengyel nő, Sophie (Meryl Streep) politikai fogolyként megjárta Auschwitzot, elvesztette apját, majd mint később kiderül, férjét is, és folyamatosan lelkiismeretfurdalással küzd, amiért ő túlélte szeretteit. Nathan életvidámsága jelenti számára az utolsó kapaszkodót az életbe, csakhogy Nathanra időnként féltékenységi rohamok törnek. Olyannyira, hogy egy alkalommal már gyilkossággal fenyegeti őket. Ráadásul Stingo beleszeret Sophie-ba is...

Bár a történet és a cím is a közismert erkölcsi kérdésről híresült el (spoiler: Sophie-nak választania kell, hogy a kisfiát vagy a kislányát öljék meg a nácik, különben mindkettővel végeznek spoiler vége), valójában a dilemmához szinte semmi köze a történetnek. Sophie és Nathan kapcsolatát követhetjük nyomon elsősorban annak tükrében, hogy Sophie-nak hogyan (nem) sikerült feldolgozni a világháborús élményeket.

Megvalósítás:

A történetet alapvetően Stingo szemszögéből és jövőbeli énjének narrálásából követhetjük, így ő nem annyira része a cselekménynek, de Sophie és Nathan kapcsolatát is kívülről látjuk. Nem ismerem a regényt, talán ott hangsúlyosabb a nyilvánvalóan önéletrajzi ihletésű felnőtté válásának motívuma, de itt ebből keveset érezhetünk egy béna szexuális közjátékon kívül. Nathant az idő előrehaladtával kicsit jobban megismerjük, de nem túl bonyolult jellem: szenvedélyes és zseniális elme, de skizofrén is, ami egyre erősebben tör rá. A történet központja természetesen Sophie, akinek életét krimiszerűen ismerjük meg, hiszen minden visszapillantó egy újabb fordulatot jelent. Ő ugyanis nem egyszerűen egy áldozat, részben kiszolgálója volt az őt felfaló gépezetnek, miközben azzal is szembesülnie kellett, hogy a választásaitól függetlenül is csak sodródik, viszont a választás miatt az ő lelkét nyomja a teher. Emiatt adta fel az életet, és ha nem ragadja magával Nathan szenvedélye, akkor már talán nem is élne. Néha azt gondolom, Sophie egyben Lengyelország vagy Európa szimbóluma is lehet ezek alapján.

A fő technikai megoldás a sötét múlt és a szép jelen közti különbség érzékeltetése: a jelenben egy rikítóan rózsaszín házban laknak világos bútorok és virágok közt, és Nathan rohamait leszámítva mindenki élénk, akárcsak a színek. Sophie visszaemlékezései fakóak, szinte színtelenek, ahogy ő maga is sápadt, szürke. Itt sajnálhatom igazán, hogy Thaleia iránt vak vagyok, mert állítólag a filmművészet egyik legnagyszerűbb alakítását hozta Streep, és valóban számomra is érezhetően természetesnek hatott, ráadásul végig lengyel akcentussal tette ezt.

Élmény:

Gondolom mindenki ismeri a történet erkölcsi dilemmáját, ezért arra számítottam én is, hogy erre fog kifutni a sztori, ehhez képest sokkal inkább szólt arról, hogy milyen egy trauma utóélete. Ezt inkább pozitívumnak veszem, hiszen ritkán foglalkozik ezzel egy film, mert az már nem olyan drámai. Amúgy jellegzetesen melodramatikus, képben-hangban sem szélsőséges.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Meryl Streep (A szarvasvadász, Manhattan), Robin Bartlett (Bűnök és vétkek), Eugene Lipinski (Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag), John Rothman (Szellemirtók), David Wohl (Ryan közlegény megmentése), Josef Sommer (Harmadik típusú találkozások), Tobin Bell (Manhattan, Aranyoskám, Nagymenők)

Következik: Letört bimbók