Tartalom:

Adott egy londoni munkásosztálybeli család, pontosabban csak egyikük dolgozik, Janet. Janetnek van egy drogfüggő fia, Billy, illetve egy lánya, Valerie. Valierie már régen elköltözött, terhes és már van egy kislánya és egy piti bűnöző férje, Ray (Ray Winstone), akit a gyerekek miatt, meg mert nincs pénze, nem akar elhagyni, pedig Ray elég erőszakos természetű. Billy függősége eléri azt a szintet, amit a többiek már nem tolerálnak: anyja megtagadja, hogy tovább finanszírozza, Ray pedig megveri, amikor az ő anyagát használja. Pár nappal később jobb híján Billy kirabolja Rayék lakását. Eközben Ray féltékenységi ohamot kap és úgy megveri Valerie-t, hogy elvetél...

Tipikus realistának látszani akaró film, ahol alacsony társadalmi osztályban élők mindennapos nyomorúságát láthatjuk. Az anya gyárban dolgozik, a lányát veri az alkoholista férje, a fia drogfüggő. Annyiban ezeknél a filmeknél, amennyivel Meadows filmjei is: erősen önéletrajziak. Oldman terápiás jelleggel, saját életéből merített konkrét eseményekből építette fel a filmet apja emlékének ajánlva, aki egy Rayhez hasonló fickó volt.

Megvalósítás:

A természetesség jegyében azonnal egy kocsmai beszélgetésbe keveredünk, amiből egy szót sem lehet érteni, mert nem tudjuk kik beszélnek kikről (és mert zaj van és hadarnak akcentussal - szóval pont mintha egy társasághoz csapódtunk volna). Először Ray szemszögéből láthatjuk a dolgokat, ahogy éli a kis alvilági életét. Vele tart Billy a pénz és a drog reményében, és már nem érdekli semmilyen következmény, csak legyen meg a következő adag. Így nyúlja le Ray cuccát, akitől cserébe kap egy kis verést, és innentől Billy egy hétköznapját követhetjük, hogyan próbál ébredéstől számítva eljutni a következő belövésig: lejmolással, lopással. Az anyukát kevesebbet láthatjuk, ő inkább afféle összekötő kapocs. Végül Valerie-hez jutunk, aki várandós anyaként tévét néz és elviseli a verést. Billy és Ray között egyébként nagyobb a hasonlóság, mint gondolnák: mindkettő hosszasan monologizál azon, hogy nem kapták meg apjuktól a várt szeretetet. A történet végén pedig Valerie kiosztja Rayt: nem kell neki az a fajta "szeretet", ami csak verést okoz és amiből hiányzik az odafigyelés. A cím eredetije a latin "nil per os" kifejezésből ered, ami egy orvosi kifejezés azokra, akiket nem szabad szájon át táplálni. Ehhez képest valamennyi karakter folyton iszik vagy szív megállás nélkül - minden megy be, de semmi szép nem jön ki belőle. MIndezt persze Oldmanen keresztül kell értelmeznünk, a két emlékbeli apa nyilván az övé, a veréstől elvetélt anya is az övé, a környék konkrétan az, ahol felnőtt. Ő maga is alkoholistává vált ekkoriban, részben ez a projektje adta neki az erőt, hogy kigyógyuljon belőle.

Az alapvető hangulatért a szürkés-kékes-zöldes-kopottas színvilág felelős. Eleve kisköltségvetésű a film, amatőrfilmes jellegű, kézikamerával, féközeliekkel. Biztosan sok minden elkerülte a figyelmemet, de feltűnt pl. az, hogy Billy magányának bemutatásakor direkt egyetlen ember se volt a képen, illetve a tudatmódusulás is megjelent a külvilágon az ő esetében köd formájában, Raynél törött tükörképként.

Élmény:

No hát nem véletlenül vettem előrébb a Csipkerózsikát; amikor ezt a filmet elkezdtem nézni, már az első perceken látszódott, hogy nyomasztó lesz. De nem "érdemesen" nyomaszt, mint pl. az Elhagyottak, hanem kifejezetten öncélúan, azzal a szándékkal, hogy bántsa a nézőit, mint a Hol aszik Romeo. Oldmannek ez egy terápia, ahogy Meadows is saját életét dolgozta fel, de a nézőnek nem jelent sokat.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Ray Winstone (A tégla)
- Laila Morse (Janet) Gary Oldman testvére.
- A nagyi énekhangja valójában Oldman anyjáé volt.

Következik: Élet és halál ideje