Tartalom:

A spanyol tolmácsként dolgozó Nina szerelme nemrég halt meg, amit képtelen feldolgozni, folyton rá gondol és heves zokogásokban tör ki. A pszichológus se tud tanácsot adni, a kollégák, a rokonok, barátok mind tehetetlenek, ráadásul még a lakás is rohadóban van, ahova Nina begubózott. Amikor már leginkább az összeomlás szélén áll, megjelenik előtte halott szerelme, Jamie (Alan Rickman). A többiek számára érthetetlenül Nina újra kivirágzik, bár nem kevésbé lesz zárkózott, hiszen mindig rohan haza Jamie-hez. Közben azonban zajlik az élet: főnöke nem ért szót a vegyesházasságából származó, csak spanyolul beszélő kisfiával, egy chilei ismerőse szülni készül, és megismerkedik az első látásra beleszerető Markkal is...

Szerintem nem lövöm le nagyon a poént, ha elárulom, amit már nagyjából az első pár perc után is érezni lehet: a történet oda fog kifutni, hogy Ninának tovább kell lépnie, hiszen az élet megy tovább, a halottak meg nem. Ez párszor már volt téma itt is, legerősebben talán a Felben, és mindig elmondom, hogy ezzel nem feltétlenül értek egyet, hiszen mégiscsak elvesztette élete legfontosabb személyét. Vannak traumák, amik életünk végéig elkísérnek bennünket feldolgozhatatlanul, nincs ezzel baj, ez is része az életnek.

Megvalósítás:

Ügyesen megalapozzák a gyász és a hiány érzetét azzal, hogy a történet harmadáig csak Nina szenvedését látjuk, magunk is átérezzük az űrt, amit Jamie hagyott maga után. Amikor megjelenik újra, örülünk, de néhány jelenttel kielégítik a nézői igényeket, és egyre kevesebbszer látjuk újra, szépen-lassan felbomlik a kötődés, ami kezdetben kialakult. Ugyanez történik Ninával is, egyre nagyobb szerepet kezd játszani mindennapjaiban az élet, tanúja lesz mások (és a saját) szerelmének, na és persze legjelképesebben egy gyerek születésének, miközben Jamie halott barátaival lóg, akik legszívesebben régi filmeket néznek, mint a Késői találkozás. A film nem megy bele egyáltalán a szellemsztoriba, nem tudjuk meg hogyan, miért jött vissza Jamie és hogy milyen a túlvilág, mert nem ez a lényeg, hanem Nina ráeszmélése, hogy neki folytatódik az élet. Jamie csupán segít objektívabban látni egykori kapcsolatát, amit az idő picit  megszépített. Tele van egyébként jelképes dolgokkal, kezdve azzal, hogy Nina tolmács (avagy kapocs két világ közt), a széteső lakásán át a baba születéséig.

Képileg ehhez nem sokat tesz hozzá néhány jobban sikerült beállítások kívül, különben is tévére készült a film, nem moziba. Mivel Jamie csellista, több Bach-mű szerepelt, tök büszke voltam magamra, amikor felismertem pl. a Brandenburgi versenyeket. De ez se tett hozzá sokat a filmhez. Itt elsősorban a hangulatot próbálták meg elkapni az érzelmek megfelelő adagolásával (pl. azzal, hogy nem a sokkal érdeksebb Jamie-t mutatták, hanem a hétköznapi Ninát), és időnként sikerült is. Állítólag a rendező eleve a Ninát alakító színésznőre írta a szerepet, és hitelesnek is tűnt. Szeretik Alan Rickman egyik legfontosabb szerepének mondani Jamie-t, de szerintem nem kapott túl sok teret.

Élmény:

Viszont rendkívül "pikáns", hiszen épp a közelmúltban halt meg ténylegesen, és amikor rákerestem a filmre, a kritikák elsősorban ezzel vontak párhuzamot. Úgy érzzem, nem véletlenül került bele a filmbe épp a Késői találkozás, annak a filmnek iszonyú megható volt a hangulata. Szerintem ezt szerették volna elérni itt is, és időnként sikerült is, de sajnos nem mindig.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Alan Rickman (Drágán add az életed, Harry Potter és a bölcsek köve, Igazából szerelem), David Ryall (Mr Turner)
- Az elhangzó spanyol vers a Nobel-díjas Nerudáé, itt elolvasható.

Következik: Huszadik század