Artúr filmélményei

Bánat és szánalom (1969)

2017. november 20. 22:46 - Liberális Artúr

Rendezte: Marcel Ophuls
Műfaj: -
Főbb szereplők:
-

Megjelenés: 1969, Franciaország
Hossz: kb. 4,5 óra
IMDB: 8,3 pont
Előzetes: https://youtu.be/e4vN6L_e4z4
Ajánlott írás: http://www.nytimes.com/2000/05/07/movies/film-the-long-shadow-of-the-sorrow-and-the-pity.html
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/tv/banat-es-szanalom-le-chagrin-et-la-pitie/movie-133425

Tartalom:

1940-ben Németország a vártnál jóval könnyebben foglalta el Franciaországot. A megszállott ország elég két út állt: ellenáll vagy együttműködik. A dokumentumfilm a politkusok mellett egy iparváros, Clermont-Ferrand és környéke lakóit interjúvolta meg arról, hogy milyen volt az élet akkoribban, és hogy ők ellenálltak vagy együttműködtek-e inkább, de résztvevő németeket is sikerült megszólaltatni.

Mai szemmel a dokumentumfilm csupán már annyiból áll, hogy a megszállást átélők elmesélték egyéni kalandjaikat a megszállástól a felszabadulásig. Csakhogy az interjúk 25-30 évvel a megszállás után készültek, és ekkor a kollektív és hivatalos emlékezet szerint a franciák alapvetően ellenálltak a németeknek, miközben a dokumentumfilm kutatása szerint elsősorban a korántsem kényszerűnek érzett együttműködés volt a jellemző. A végeredmény pedig mégiscsak az, hogy a megszállást átélők elmesélték kalandjaikat, amiből kiderül, hogy az együttműködők nem pokolian gonoszak, az ellenállók nem mennyei hősők, hanem mindenki mögött egy hétköznapi történet áll.

Megvalósítás:

A film két nagyobb részre bomlik, az első címe "Az összeomlás", a másodiké "A választás". Az előbbi elsősorban a megszállás első időszakára koncentrál, ahogy az emberek elkötelezik magukat egyik oldal mellett, míg a másodikban több idő jut az áldozatokra mindkét oldalon. Időrendben haladva meséltet interjúalanyaival; attól most eltekintenék, hogy konkrétan beszéljek ezekről, de alapvetően oda futott ki az elbeszélés, hogy a középosztály támogatta a Petain-vezette Vichy-kormányt, akár antiszemitizmusból, akár a kommunisták ellen vagy csak mert békét akartak szabadságuk árán is. Az ellenállók pedig inkább a társadalom peremén élőkből álltak. A második részben tovább hallgathattuk a "kollaboránsok" történeteit, pl. a tanárokét, akik csak annyit érzékeltek, hogy fogynak a diákjaik, kollégáik. vagy az ifjú fasisztáét, aki változtatni akart a világon, de ezt csak kommunistaként avgy fasisztaként tehette meg, az előbbi viszont távol állt tőle, így inkább együtt harcolt a németekkel. A végére jutott még a felszabadulás utáni történetekből is, pl. a németekkel randizó nők nyilvános megszégyenítéséről (akár ártatlanul, szimpla megvádolás alapján), amit láthattunk a Szerelmem, Hirosimában vagy az ellenállóról, aki inkább szemet hunyt korábbi feljelentője felett a bosszú helyett. Az interjúalanyok között vannak németek, magasrangú vezetők, de többségük hétköznapi francia akár az együttműködők, akár az ellenállók részéről.

Témája mellett formátuma is újszerű volt: állítólag ez volt az első dokumentumfilm, amely interjúkon alapult, így aztán közvetlen elődje A turnénak és a Soának. A riporter néha megjelenik ugyan hangban, de nem ítélkezik vagy vitatkozik, hanem kérdésekkel irányít. Időnként archív felvéelek színesítik az amúgy statikusabb beállításokat, de a kamera néha szívesen átsiklika beszélőről valamelyik hallgató arcára. Nem merem azt mondani, hogy ezzel jelezni is akartak valami, mert az arc olyan, hogy könnyen projektáljuk bele azt amit látni akarunk.

Élmény:

megnyugtató, amikor azt olvasom más kritikákban, amit én is éreztem: négy és fél órás hossza ellenére simán végig lehet ülni unatkozás nélkül, pedig amióta van internetem, képtelen vagyok elolvasni egy könyvet vagy nyugodtan végignézni egy filmet egyhuzamban. A film a maga idejében botrányos volt, ebből mára nem marad semmi, de egy kicsit emberibbé tette a fekete-fehérnek gondolt kontextust, és megerősített abban a hitemben is, hogy a hősök nem a nagy formátumú, tüzes lelkű emberekből lesznek, hanem azokból a focidrukkerekből, akik normál esetben vállalhatatlanok, de van idő, amikor rájuk van szükség. Na meg abban is,hogy mennyi szenvedés van és mennyi ártatlan ember válik igazságtalanság áldozatává, a neveiket pedig elfelejtjük vagy soha nem is tudjuk meg, a világ pedig megy tovább szenvtelenül... és ez manapaság is naponta százakkal, ezrekkel történik meg.

Érdekességek:

- Petain, az együttműködő kormány vezére végig közkedvelt volt, valamint első világháborús hős, ezért a felszabadulás után kivégzés helyett életfogytiglanra ítélték. 1951-ben halt meg.
- Marcel Ophuls, a rendező a neves rendező, Max Ophuls fia. Max Ophuls. Ők még Németországban születtek, zsidó származásuk miatt menekültek Franciaországba, majd az Egyesült Államokba, 1950-ben pedig vissza Franciaországba.
- Mára a film leghíresebb vonatkozása az, hogy többször megemlítik az Annie Hallban.
- A kor francia viszonyainak megfelelően betiltották, mintegy tíz évig nem vetítették szélesebb körben.

Következik: Robinson család

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://arturfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr5913059962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása