Tartalom:

Sindzsi (Okada Tokihiko) az iskolában a többi osztálytársával együtt kissé fegyelmezetlen tanára (Szaito Tacuo) bosszúságára. Néhány évvel később már biztosítási ügynökként dolgozik, családos, és épp munkahelyi bónuszát várja, amiből fia persze már előre kikövetelte magának a biciklit. Mindenki elégedett a jutalmával, hiszen a gazdasági világválság közepén vagyunk, kivéve az egyik idősebb kollégát, akit kirúgtak, mert rövid időn belül két ügyfele és meghalt pont a biztosítás megkötése után. Sindzsit felháborítja az eset és beolvas főnökének, így ő is az utcára kerül, a bicikliből pedig olcsó roller lesz, ami kiakasztja a fiát...

Nincs központi témája a történetnek, de van neki több is, ezért kissé paradox módon nem tudom megmondani, hogy miről szól. Legerősebb közülük talán a közösségi (nemzeti?) összetartás, ahogy a barátok, családtagok, kollégák segítik egymást, de megvan benne ennek az ellentéte is. Van benne generációs különbség, realista életképek, de alapvetően egy pozitív hangulat szövi át az egészet.

Megvalósítás:

A történet nagyjábólhárom részre osztható, mind egy-egy másik műfajba tartozik. Az első Ozu korai munkáit idézően egy Chaplin-féle vgjáték, ahol a helyzetkomikum uralkodik és elég vicces is (kedvencem a gyerek toporzékolása), de egyre inkább bekúszik a második műfaj, ami a korabeli gazdasági világválságra reflektálva realistább, keserűbb képet fest a világról, főleg a szegénység miatt (elbocsájtások, csövezés, kórház számla fizetésének nehézségei, méltóságon aluli munka... stb.). Itt az örömöt alattomosan mérgezi, amit legjobban talán a legalsó képen látható családi közös játék fejezi ki, ahol vidámságot erőltetve játszanak a felnőttek a gyerekekkel, de közben sokatmondó, aggódó pillantásokat vetnek egymásra. Ezzel pedig megérkeztünk a harmadik műfajhoz, a családi drámához, amelyben finomabb formában megismétlődik az Az az éjszakai asszony (annál is inkább, mivel a férjet és a feleséget ugyanazok játszák), de elsősorban a visszafogotabb, elnyelt, árnyalt érzelmeké már a főszerep, ahogy Ozu aranykorában. Keveredik a megalázottság, a hála, a barátság, a szeretet... stb.

Vizuálisan már viszont sokkal kevésbé jellegzetes, nincsenek már meg benne az előző film hangsúlyos megoldásai, de még a magát lassan vonszoló érett Ozu kamerakezelése sem. A fent belinkelt ajánlott írás viszont azt taglalja, ami teljesen elkerülte a figyelmemet, miszerint a filmnek "központozása" van, azaz ugyanazt a kép többször előkerül, de a történet előrehaladtával már más és más érzéseket, eseményeket társítunk hozzájuk. Zene még nincs, Japánban csak az 1930-as évek közepén kezdtek átállni a hangosfilmekre. A színészek rendben vannak, de nem éreztem őket kiemelkedőknek.

Élmény:

Ezt a filmet tartják Ozu első "ozus" filmjének, mert főleg tematikájában már megtalálhatóak későbbi filmjeinek elemei, illetve valamiért szeretik a Dübörgő élethez hasonlítani, de nem látom a párhuzamot. Részemről szórakoztató, kedves film volt.

Érdekességek:

- Korábban látott színészek: Okada Tokihiko (Az az éjszaka felesége), Takamine Hideko (Sodródó felhők), Szaito Tacuo (Megszülettem de...)
- Igen, a filmben játszik a család kislányaként az a Takamine Hideko is, aki később nagy színésznővé érik és a Sodródó felhők sztárja lesz.