Cselekmény: Pradhan a falu főnöke; idősebbik fia már régóta házas, de még gyermektelen, kisebbik fia most készül nősülni. Jó érzékkel nem adja el azonnal a termését, noha jó pénzt kínálnak érte, hanem vár, amíg az ára még feljebb megy. Mire azoban az esküvőre kerül sor, a jó üzletből bukás lesz, a termés ára már megháromszorozódott, így a tervekkel ellentétben nagy lagzi helyett csak kevés embert tudnak megvendégelni. Ekkor még nem is sejtik, hogy hamarosan megfizethetetlenül magasra szökik a rizs ára és a teljes falu az éhhalál szélére sodródik, kivéve a helyi földesurat, aki a helyzetet kihasználva felvásárolja mindenüket pár marék rizsért... 

Téma: A marathiak után most a bengáliak vannak soron, a történet az 1943-as bengáli éhínséget örökíti meg, a megoldást a problémára pedig kommunisztikus gyakorlatban találja meg. Ez látszólag nem túl komplex és mélyenszántó téma, de a karakterek révén sokkal részletgazdagabb történetet kapunk egy kifejezetten kommunista propagandát kinyilvánító filmnél.

Tartalom: A film egyik nagy erénye, hogy olyan, minth több különálló történetet látnánk, de ettől még folytonos marad, mint egy sorozat. Az első szakaszában olyan, mint egy szappanopera, ahol a fő téma az, hogy az idősebb fiú gyermektelen felesége féltékennyé válik az öccs friss házasságára, majd gyerekére. Ez kiváló alkalmat ad arra, hogy megismerjük főbb szereplőinket, illetve hogy a családdal együtt bennünket is készületlenül érjen az éhínség fokozatos megjelenése, noha látjuk az okait is. Innentől kezdve háttérbe szorulnak az egyéni sérelmek és kész neorealista filmet láthatunk a falusi, majd városi nyomorról, hogy hogyan csúsznak az emberek egyre lejjebb testben és lélekben egyaránt. Ez már nem az eddigi indiai filmek idealizált, jelképes szegénysége, hanem a rögvalóság, amelyben a félig megőrült nagyi kitépi a baba szájából a tejescumit és nem érdekli, ha a nagy része kiömlik, amíg néhány csepphez juthat. Egy szociális munkás esetleges megjelenésével csúszunk szépen át végül a kommunista propagandába hajló utolsó szakaszba, amelyben kissé váratlanul és oda nem illően hirtelen rájönnek a falusiak, hogy a termelőeszközöket közösen kell használni és a javakat egyenlően elosztani szemben a kizsákmányoló kapitalistákkal. Persze ez lehet hogy 1946-ban természetesebbnek hatott, most bő hetven évvel később kissé éles fordulatnak tűnik. A karakterek önmagukban nem nagy számok, de sok van belőlük, változnak és mindegyiknek van egy saját története, ami sokkal színesebbé varázsolja a filmet, mint pl. az, amikor új feleség megtanul olvasni, de a későbbiekben ennek az égvilágon semmi jelentősége nem lesz. És persze minden kicsit jelképes is, mint amilyen a tehén (vallás?), a föld (haza, alap) vagy a vihar (változás), a legtöbb társadalmi osztály képviseltetve van.

Forma: És még képileg sem rossz, kezdetben többször expresszionita módra fejezik ki az adott lelkiállapotot (pl.a rizs után nyúló árnykezek), később noirosan árnyékos lesz, megelepetésemre még dőlt szögek is előfordultak (főlega vihar és egyben az idősebb testvér feleségének legsötétebb óráján). Aztán ahogy a történetben, úgy a képeken is a neorealizmus veszi át a szerepet, valódi helyszíneken, amatőr statisztákkal megpakolva jönnek a jelenetek, miközben azt se felejtsük el, hogy a film 1946-os, tehát alig 2-3 évvel az éhínség után forgott. Végül a kommunista propaganda megvalósul a képeken is, videóklipszerű montázsok alatt dolgoznak a mezőkön a boldog emberek, az uzsorás pedig csalódottan nézi őket. A tánc és a zene így sem maradhat el, vagyis tánc továbbra sincs, a zene viszont hiába nem vidám a témából adódóan, főleg az aláfestők elég markánsak és hangulatfokozóak, ami nem véletlen: a zenei rendező maga Ravi Shankar. A zenei csúcspontnak azt szánták, amikor India különböző rézeiről különböző emberek együtt éneklik meg a helyzetet, miközben a háttérben árnyalakok formájában az ő szenvedésüket láthatjuk.

Élmény: Kész felüdülés volt egy ennyire komoran életszerű filmet látni, mégha a végét szerintem el is rontották a váratlanul berántott, addig meg sem említett szocialista eszmékkel. Nem mondom, hogy tetszett, de sok erénye volt.

Érdekességek:

- A filmben két házaspár is szerepelt, Mitráék és Sahniék.
- Az eredetileg színpadra szánt darab eredeti színészei (és írói) álltak többek közt a kamerák elő, többségük először.
- Zohra Segal 2014-ben, 102 évesen hunyt el.
- Az 1943-as bengáli éhínség több tényező együttes hatására jött létre, de elsősorban A gabonatőzsde spekulánsainak köszönhető, hogy a valóság az Érik a gyümölcséhez vált hasonlatossá. Fontos azért megemlíteni, hogy már a megelőző években is alultápláltak voltak az emberek, illetve hogy nem 1943-ban, hanem csak egy évvel később sikerült leküzdeni. Mintegy 2-3 millióan haltak bele. A film két fontosabb tényezőt nem említ: az egyik a túlnépesedés, a másik a második világháború, amelyek elég közvetlenül hozzájárultak.