Cselekmény: ... avagy "a megragadott város". Egy háromtagú, amatőr forgatócsoport Németországba szánt "nyomorpornót" készít, azaz utcagyerekeket, prositituáltakat, koldusokat, bolondokat keresnek és próbálnak gyorsan lekapni.

Téma: Már ideje volt ennek a filmnek, hiszen a Tire die 1960-as bemutatója óta gyakorlatilag a latin filmművészet másról sem szólt, mint a szegénységről és a szegények elnyomásáról. Ez a film részben az erre épülő, hamissá vált latin filmipart mutatja be, illetve részben a végén egy csavarral idézőjelbe tesz mindent és sokkal inkább a filmezés maga válik a fő témává.

Tartalom: Már szinte kezdetektől egyértelmű, hogy a filmesek, akik rohamtempóban keresnek alanyokat a filmjükhöz, egyáltalán nem érdeklődnek a szegénység iránt, csupán vágóképeket keresnek egy sablonos riportfilmhez, amit eladhatnak az erre szomjazó európaiaknak. Az utcai mutatványosnak persze nem fizetnek, és kb. a film közepén már nem csak fimeznek, de aktívan befolyásolják is a valóságot azzal, hogy gyerekeknek pénzt ajánlanak, ha levetkőznek és egy szökőkútból pénzt halásznak ki, amiket előzőleg ők dobálnak bele (másodlagos, hogy a gyerekek meg is sérülnek). Végül már színészeket fogadnak fel és gyakorlatilag betörnek egy megfelelő külsejű putriba, hogy filmezzenek. A végét nem lövöm le, anélkül is láthatjuk, hogy mire megy ki a játék. A végső csavar tovább viszi a filmesek felelősségét és szerepét és elbizonytalaníthatja a nézőt az érzékelni vélt valósággal kapcsolatban, mint az Ének az esőben vagy a Persona esetén, de ebben nem megy bele a film, inkább csak elbizonytalanít minket azzal, hogy mi eljátszott a filmben és mi nem.

Forma: Mivel dokumentumfilmnek adja el magát, így elsősorban a doumentumfilmes jelleg látszódik rajta, ahogy egyszerű kézikamerával rohangálnak az utcán. Apró jelzés a film-valóság viszonyáról, hgy míg mi fekete-fehérben látjuk a filmeseket, addig az általuk felvett jelenetek színesek. Az iróniát erősíti, hogy bár szegényeket keresnek, a környezet ezzel inkább ellentétes, felhőkarcolók, hotelszobák, hétköznapian tehetős emberek, taxik, autók, rendezett házak veszik őket többnyire körbe. A stáb kicsi, a filmesek maguk a tényleges filmesek, a végén kicsit Welles-szerűen mutatják be magukat.

Élmény:  Szóval érett már ez a film, hiszen 15-20 éve a nyomorról szólt a latin filmművészet, ideje volt ezen túllépni és görbe tükröt mutatni az erre épülő filmiparnak. Ez így fél órában épp elég volt, lendületes, a vége pedig ennél sokkal tovább vihette volna az egészet, egy H mint hamisítás-féle esszébe, de ezt már nem tette meg.