Előzmények: Kezdetben a kísérleti felvételek sikere után az aktualitások jelezték, hogy a film elsősorban önmagában volt szenzáció. Melies jelentette az első szintlépést, aki szórakoztató mutatványként alkalmazta a filmet és az 1900-as évek közepérere így a rövid történetek vették át a vezetést. 1908-ban a francia Paul Laffitte gondolta, hogy a film lehetne művészet is, ezért megalapította a Le Film d'art produkciós irodát kifejezetten azzal a céllal, hogy művészfilmeket forgassanak. 1919-ig működött, tagja volt többek közt Gance is, de kezdetben Andre Calmettes (1861-1942) volt a meghatározó rendezője, akivel Charles le Bargy (1858-1936) közösen rendezte e filmet is. A művészet esetünkben azt jelenti, hogy klasszikus irodalmi műveket dolgoztak fel szakemberek segítségével.

A film: A történetben I. Henrik guise-i herceg figyelmeztetést kap, hogy veszélyben az élete, ha elmegy a király tanácskozására, de a herceg alaptalannak érzi a veszélyt. Eközben a király, III. Henrik (maga a rendező, Charles le Bargy) valóban merényletet szervez ellene... A történelmi esemény feldolgozását nem aprózták el, a koncepciónak megfelelően a filmtörténelemben először menő írót kértek fel a forgatókönyvhöz, illetve menő zeneszerzőt a világ első filmzenéjéhez, valamint a színészeket is a nemzeti színházból szerződteték. Látszik ez a minőségen? Nem igazán, de épp ez bizonyítja, hogy a film egy másik művészeti ág, nem irodalmi vagy színházi. A narratívával ugyanaz a probléma, mint a Jézusos filmeknél: illusztrálnak, nem annyira mesélnek, így előismeret nélkül nem tudni pontosan, hogy mi történik. A színészi játék teatrális, amtől időnként inkább komikusnak hat a veszélyhelyzet, a zene rendben van, és a lényeg, a kamera pedig mozdulatlan és frontális. Tehát sikerült egy kicsit filmesebb színpadi előadást létrehozniuk profi szakemberekkel, de nem sikerült előrelendíteni a filmművészetet. De azért vannak jó megoldások, több jelenet olyan, mintha festmények után mintázták volna őket, III. Henrik pedig láthatóan küzd lelkiismeretével, noha ez csak a történet egy mellékes pontja.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Albert Dieudonne (Napóleon)
- I. Henrik guise-i herceg (1550-1588) pápai leszármazottként a francia vallásháború közepébe, annak katolikus oldalára született. III. Henrik (1551-1589) is, de ő nem akart vallásháborút. Ezért, illetve trónöröklési viszályok miatt ölette meg Guise Henriket 1588-ban (aki egyébként szintén erre készült, mielőtt nagyon megsajnálnánk). Sorsát ő se kerülhette el, egy fanatikus katolikus szerzetes végzett vele egy évvel később. Ironikus módon így a sokkal gyengébb protestánsok vezetője, IV. Henrik (1553-1610) lett a király törvény szerint, aki felvette a katolikus hitet, hogy elnyerje a nép támogatását. Persze őt is egy katolikus szúrta le.