Cselekmény: Egy virágzó királyság kis hercegnői remekül eljátszanak egymással, főleg hogy az idősebb Elsa varázserejével bármit meg tud fagyasztani, ami tökéletes korcsolyázáshoz vagy hóemberépítéshez. Egy alkalommal azonban húgát, Annát fagyasztja meg, akinek nem lesz ugyan komolyabb baja, de innentől kezdve elzárják Elsát, amíg meg nem tanulja irányítani varázserejét. Anna ezt rosszul kezeli, magányos marad, főleg miután a szülők hajóbalesetben elhunynak. Eljön azonban a koronázási ceremónia, Elsa kénytelen előbújni, meg is lesz a baj: egy érzelmi kitörésében örök telet enged a királyságra önkéntelenül. Elsa szégyenében és félelmében elmenekül a hegyekbe, Anna azonban természetesen nem akarja újra elveszteni alig visszanyert nővérét...

Téma: A fő témában önmagában nincs semmi említésre méltó, szeretet, barátság, miegymás. Elsa karakterfejlődése áll a középpontban (noha nem ő szerepel a legtöbbet), aki miután egy balesetben megsebzi húgát, a bűntudattól és önnön erejétől tartva inkább elzárkózik, azaz elfojtja, elnyomja önmagát. Első lépésként felszabadítja magát, de ez nem egy tartható állapot. A mese szerint a megoldást, az érzelmi stabilitást a szeretet hozza meg.

Tartalom: A történet mintha szándékosan tenné, többször félrevezet bennünket: Sven, a jégárus bemutatásával indítunk, de ő mellékszereplő marad;  romantikus történetként tüntetik fel, de sokkal inkább a testvéri szeretet lesz középpontban; és hát van egy nagy csavar, de ezt nem spoilerezem el. Az alaphelyzetet gyorsan felvázolják az első percekben: Elsa karakterének fő konfliktusa a szeretet iránti vágy és hogy épp emiatt ebből kizárja magát mások védelmében. Innentől kezdve a gyorsan pörgő események a hátralévő másfél órában már csak azt a célt szolgálják, hogy Elsa előbb a magányba menekülve elfogadja önmagát, majd hogy Anna szeretére alapozva biztos érzelmi alapokat teremtsen magának, hogy képes legyen irányítani erejét. Ez mondjuk nem túl életszerű, de mégiscsak egy mesével van dolgunk. A humor nem harsány és másodpercenkénti, de mégis folyamatosan vicces, különféle forrásai vannak a vizuális gegektől a helyzetkomikumon át az abszurdabb dolgokig, de alapvetően a váratlanra épít. Anna karaktere annyiban még érdekesebb, hogy mintha ő is pariódiája lenne a korábbi Disney-felfogásnak a kifinomult hercegnőkről és a "herceg fehér lovon" elvéről.

Forma: Megvalósításában kevésbé újszerű, ami nyomban feltűnhet, az a rengeteg zenei betét, ezek nagy részét ellövik az első fél órában. Némelyek fülbemászóak, különösen a Let It Go az, ami nem véletlenül lett korszakos sláger, de az igazi érdemük, hogy nem semmitmondóak, hanem előreviszik a cselekményt, így a Let It Go is pl. pont egy ilyen érzelmi-cselekménybéli fordulóponton van. Az animációban a környezet már-már teljesen valósághű, a mozgó karakterek viszont gondolom szándékosan rajzfilmszerűek. Állandó szívfájdalmam az animációknál, hogy nem használják ki az alkotók, hogy bármit megtehetnek; ezúttal sem lettek igazán expresszívek a képek.

Élmény: Tökéletes kikapcsolódásnak, mesének, humoros, akciódús, kedves, megszívlelendő üzenettel, számomra sokkal szórakoztatóbb és komolyabb, mint egy Bosszúállók. De a klasszikus Disneyk szintjét sajnos még nem éri el.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Ciaran Hinds (A szakács a tolvaj a feleség és a szeretője, Vérző olaj, Harry Potter), Frank Welker (Az elveszett frigyláda fosztogatói, A szépség és a szörnyeteg, Aladdin, Az oroszlánkirály, Függetlenség napja)
  
• Az alapul szolgáló Andersen-mese nem sokban hasonlít a filmre, ott a sztoriban egy lány és egy fiú testvérként szereti egymást és ott is a lány könnyei törnek meg egy átkot.
• Már a Hófehérke bemutatása előtt tervben volt az eredeti mese, ami félig Disney rajzaiból állt volna össze, részben egy másik stúdió élőszereplős filmjéből - ez utóbbi végül megvalósult 1952-ben.