Cselekmény: Eljött a világvége, egy jóval nagyobb bolygó telibekapja a Földet. Előtte Justine (Kirsten Dunst) épp az esküvőjére készül, ami nem sikerül tökéletesen, hiszen kapásból két órát késnek és a szülei is jelenetet rendeznek. De őt sem kell félteni, rendre eltűnedezik valamilyen lelki terheltségtől a parti közben nővére, a fő szervező Claire bánatára...

Téma: A bolygó neve, ami elsöpri a Földet, Melankólia, így a világvége értelmezhető metaforaként, hiszen ez egy megsemmisítő erejű, egyre erősödő érzés. Állítólag az ihletés maga von Trier depressziója, ezt próbálta megfilmesíteni, kifilmesíteni magából. Ezzel együtt is elsősorban társadalmi képnek éreztem leginkább, amely rávilágít az alakoskodás és a valódi értékek szokásos különbségeire.

Tartalom: A világvégével nyitunk, ahogy a Föld beleütközik egy óriásbolygóba, bár én ezt ekkor még jelképes mozzanatnak véltem. Két részre oszlik a film, az első Justine nevét viseli, aki élete legtökéletesebb napjára készül, mégis egyre nehezebben viseli. Hogy miért, az nem derül ki a történetből; a leghelyesebb tipp az lenne, hogy érzi a világvégét, de von Trier elmondta, hogy arról van szó, hogy a valódi örömöket keresi, ezt várja az esküvőtől is, de realizálja, hogy az sem hozza el. Ez a rész vonultatja fel a hagyományos társadalmi élet elemeit: a főnököt, akit csak a munka érdekel, a sógort, akit csak a pénz, a lakájt, akit csak az etikett... stb. Ezek már-már irreálisan túlzóan, szinte komikusan abszurdnak tűnnek, hogy ennyire nem tudnak viselkedni, kilépni az elvárt szerepükből még más esküvőjén sem, miközben Justine egyre kedvetlenebb és ez önmagában elég az esemény széteséséhez (de életszerűtlen, hogy ez azonnali válóok legyen). Eközben Claire próbál egyben tartani mindent, övé a második rész. Ekkor már tudni, hogy közeleg a bolygó, Justine teljesen összeomlott, Claire is retteg, hogy az előrejelzések ellenére (a szakmai álláspont szerint elhalad a Föld mellett) mégis becsapódik a bolygó, de összeszedett marad, főleg mert férje kitart amellett, hogy nem lesz semmi baj. Közel kerül a bolygó, erre Justine megnyugszik/belenyugszik a helyzetbe és megkapja azt a valódi érzést, amire vágyott. Claire viszont összeomlk az összes társadalmi szabályával együtt. A Föld megsemmisül, ami Justine szerint jó, mert az élet gonosz.

Forma: Az előjáték igazán látványos, egy erősen belassított montázs festői képekkel, azonnal megidézik a Tavaly Marienbadbant és Tarkovszkijt - és biztos többet is. Az esküvő a dogmás Születésnapot idézi tartalmában és külsejében is, közelről követjük a szereplőket kézikamerával (ezeket maga von Trier készítette), a második rész már sokkal látványosabb, grandiózusabb részben a közelgő bolygó miatt, de inkább mert sikerül a képeknek megtalálni a kapcsot a természet és a karakterek érzelmei közt. A zene klasszikus (Wagner: Trisztán és Izolda), ami a 2001: Űrodüsszeia óta jól megy a sci-fihez, de nem volt kiemelkedő. A színészi játék rendben volt, én nem ájultam el tőle, de nincs is szemem hozzá, pedig nagyon dicsérték Dunstot.

Élmény: Ééés nem jött át. Művészfilmnek nem elég művészi, társadalomkritikának felszínes, a depresszió érzetét pedig ugyan jól illusztrálta egyes pontokon (pl. Justine fürdetése), az érzést magát nem tudta számomra közvetíteni, ami Lynchnek viszont menni szokott. Pedig von Trier filmjeitől mindig félek, mert annyira mondogatják róla, hogy megviseli az embert, de eddig egyk filmjénél se éreztem ezt.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Kirsten Dunst (Pókember, Egy makulátlan elme örök ragyogása), Kiefer Sutherland (Állj mellém), Charlotte Rampling (Egy nehéz nap éjszakája), John Hurt (A nyolcadik utas a halál, Harry Potter, V mint vérbosszú), Jesper Christensen (Casino Royale), Stellan Skarsgard (Hullámtörés, Good Will Hunting, Bosszúállók), Udo Kier (Hullámtörés)
  
• A két Skarsgard (a főnök és a vőlegény) apa és fia.
• Egy óriásbolygó becsapódásának és észre nem vevésének nagyon kicsi az esélye. A legnagyobb ismert becsapódás eredménye a 2 milliárd évvel ezelőtti, dél-afrikai Vredefort-kráter, a legfiatalabb nagyobb kráter az 5-25 millió évvel ezelőtti, tádzsikisztáni Kara-kul.