Cselekmény: A dokumentumfilmben Vera Ngassa ügyésznő, Veraline ügyvédnő és Beatrice Ntuba bírónő próbálják a női áldozatokat rávenni, hogy a szokásjoggal szembemenve a jogot felhasználva mutassanak példát az őket ért igazságtalanságokkal szemben. Bevezetésképp egy házasságba kényszerített feleség tesz panaszt, hogy férje elvette tőle gyerekét, holott nem is élnek együtt. Mivel jog szerint nem házasok, a gyerek a nőt illeti. Az első főbb ügy Amináé, akit rendszeresen ver a férje, ezért elszökik tőle és Ngassához fordul segítségért, hogy ne kelljen visszamenie hozzá. A második eset a tízéves Sonitáé, akit szomszédja megerőszakolt - őt rövid úton börtönre is ítélik és kiutasítják az országból, mert külföldi. A harmadik főbb eset a hatéves Mankáé, akit súlyos sérülésekkel a testén találnak meg...

Téma: Ahogy a cselekményből nagyjából már kiderült, a dokumentumfilm a kameruni nők és gyerekek sanyarú helyzetére próbálta felhívni a figyelmet, ahol a törvények ellenére még mindig többnyire a szokásjog van életben és a nők csak lassan ismerik fel, hogy jobb életet is élhetnének.

Tartalom: A dokumentumfilm sajátossága, hogy nem narrál és nem beszélteti szereplőit, hanem ügyeket bemutatva alkot képet a társadalmi helyzetről. A felvezető ügyben azonnal érzékeljük a jog és a szokás közti különbséget, hiszen a házasság a hagyományoknak megfelelően köttetett, de nem jog szerint. A másik fontos nézőpont, ami ebből az ügyből kiderül, hogy a nők meglehetősen alárendeltek, hiszen az ügyfelet a beleegyezése nélkül adták férjhez és a gyerekkel és nélküle akartak rendelkezni. A második ügy, Amina esete ehhez tulajdonképpen már nem ad hozzá, csak hosszabban bemutatva jobban érzékelteti, hogy mennyire erős még a férfidominancia hagyománya a jogegyenlőséggel szemben. Sonita és Manka gyerekek, így az ő ügyeik nem is annyira a nők, hanem a gyerekek kiszolgáltatottságára hívja fel a figyelmet. A végére a dokumentumfilm pozitív kicsengést kap részben azzal, hogy sikerül példamutatás céljával elítélni a vádlottakat, akik valódi megbánást tanúsítanak, részben azzal, hogy az áldozatok felismerik, hogy van joguk emberhez méltó élethez.

Forma: Dokumentumfilm lévén sok izgalmas dolog nem történik, annyiban érdekes, hogy ahogy írtam, nem narrálják egyáltalán, nem interjúztatnak, csupán az esetek bemutatásával terelgetnek a konklúzió felé. Sok infó nincs a filmről a neten, de a szereplők gyanúsan... hmm... életszerűtlenek. Nincs kétségem affelől, hogy megtörtént eseteket látunk, talán még a szereplők is azok, akikkel ténylegesen megtörténtek, de megjátszottnak érzem, mintha megkérték volna őket, hogy adják elő újra. De mindegy, igazából nincs jelentősége. Egyszerű kézikamerás dokumentumfilm esztétikum nélkül.

Élmény: Őszintén szólva ellenszenves volt a film. A téma nem új, a kivitelezés valamennyire újszerű volt (számomra legalábbis), viszont - talán mert pasi vagyok - időnként férfigyűlölőnek éreztem és a jogásznők erőszakosabb hozzállása sem volt szimpatikus. Pedig nincs igazam, hiszen a vádlottak között voltak nők is. Manka lehetett volna akár fiú is, de akkor is propagandisztikusnak éreztem, jobb lett volna jobban körbejárni a hagyományok vs jog témakört, hiszen egyik sem feltétlenül igazságos, így a jogot beállítani felsőbbrendűnek szerintem félrevezető.

Érdekességek:

• Pedig Kamerun korántsem a nemi egyenlőség élharcosa, pl. a bafiáknál hagyomány volt a homoszexualitás, amit az 1970-es években betiltottak és börötnnel, kínzással üldözik.  Még mindig a nők harmada fiatalkorúként kerül férjhez. (És akkor még nem beszéltünk politikai elnyomásról és etnikai tisztogatásokról...)