Cselekmény: ...avagy kb. "Alexandria újra és újra". Yehia rendező (maga a rendező Youssef Chahine) régi álmát, a Hamletet készül leforgatni kedvenc színészével, Amrral, ő azonban túl embertpróbálónak érzi szerepet, pedig amikor még díjat nyertek az Alexandria... miért? (1979) c. filmmel, akkor úgy tűnt, minden sikerülhet. Yehia nekiáll hát Hamlet helyett Nagy Sándorról írni, ha már úgyis Alexandriában van, de a többiek felbujtására elbizonytalanodik saját értékítéletében, hogy Amr valóban korszakos színész lehet. Eközben a művészek éhségsztrájkba kezdenek egy tervezett kormánydöntés ellen, Yehia itt pillantja meg a fiatal színésznőt, Nadiát, akinek lázadó személyisége megihleti, és máris vele képzeli el a Nagy Sándoros forgatókönyvét...

Téma: Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, akkor ez Chahine hozzáállása a színjátszáshoz, de ennél azért több téma is megjelenik kezdve az egyiptomi filmipartól az erősen önéletrajzi elemekig. Azt se felejtsük, hogy ez Chahine Alexandria-tetralógiájának harmadik része, aminek visszatérő központi alakja a rendező Yehia.

Tartalom: Az egyik fő motívummal nyitunk, amelyben Yehia és Amr viszonyát követhetjük. Ennek fő szempontja az, hogy a bár Yehia nagyra tartja Amrt és úgy általában a gondolatot életre keltő színjátszást, a színészek személyiségét zsarnokként elnyomja. Ezt akkor érti meg végül, amikor a sokkal akaratosabb Nadiával találkozik, hogy egymás személyiségeinek együtthangzásával lehet létrehozni valamit. Ennek két jelképes pillanat van: először a képzeletében Amr alakította Nagy Sándor pusztulása, másodszor az, hogy akármilyen karakter is kap Nadia a fejében, mind elpusztítja őt komikus módon. Röviden megjelenik a filmipar kritikája is, amikor a "petrodollárt" kárhoztatja a gyenge alkotásokért. Ennél jóval nagyobb játékidőt kap a filmesek sztrájkja a kormánnyal szemben, de ez mégis súlytalan, mert érzelemmentes és látszólag tétje sincs. Viszont kiváló alkalmat nyújt, hogy hangoztassa az egységben az erő elvet; a filmet is a demokráciáért küzdő filmeseknek ajánlja. Közben az egész történetet áthatják a már-már az 1990-es évek iráni metafilmjeinek aranykorát (elő)idéző önéletrajzi áthallásai, hiszen Amr bevallottan Yehia kivetülése, fiatalkori jobb változata, a munkakapcsolatnál pedig bizalmasabb, szerelmi viszonyt is sejtet. Szerepel, ahogy díjat nyer, rendre előjön alexandriai háttere, és visszaköszönnek korábbi filmjei is.

Forma: Nekünk filmbuziknak talán az a legszórakoztatóbb, amikor ezeket a filmes visszaköszönések felismerjük, bár a Kairói állomást (1958) nem volt túl nehéz, hiszen abból konkrét részleteket mutattak. De az első széles vigyorom annak volt köszönhető, hogy megláttam Chahine-t magát szerepelni. A színjáték viszont annak ellenére, hogy pont a színjáték egy jelentős tétel, nem volt túl izgalmas. Chahine azonban nem csak a jelenlétével okozott örömet, hanem azzal is, hogy hatvan éves kora ellenére, tőle eddig teljesen szokatlanul és váratlanul táncolni és énekelni kezdett. Elég rosszul, de az nem fontos. A zene a múltkori Al Asfourhoz (1972) hasonlóan fontos és jelképes, például Chahine egy saját fiatalkori, amerikai slágert hallgatva emlékezik vissza és táncol hollywoodi musical stílusban Amrral, Amr azonban amikor nem a rendezőt kell követnie, egy egyiptomi(?) zenére táncol arabosan. Visszatérő dallam a Nagy Sándoros dal, amelyben Chahine a szeretet erejéről énekel, ez alkalmanként más-más jelentést vesz fel. A filmvégi csúcsponton pedig elhangzik az egyiptomi himnusz is. Mindezeknél azonban sokkal jelentősebb a képi világ, pontosabban a beállítások. Ezek elég hangsúlyosak, majdnem minden jelenetnél elég egyértelműen nagyon tudatosan helyezkednek el a karakterek egymáshoz képest, ezt gyakran még megdobják a megvilágítással is, ami viszont már kissé teátrális hatást kelt, ha nem is feltétlenül negatív értelemben. Valószínűleg nem volt kis költségvetésű a film, mert a képzelt filmek díszletei elég komolyak voltak, ezért is jár a plusz pont.

Élmény: Nem mondanám, hogy mindre emlékszem, de eddig ezt a Chahine-filmet élveztem a legjobban. Az önreflexió mindig szórakoztató, de fontosabb, hogy ezt erőteljesebben fogalmazta meg filmnyelven is és nem csak tartalmilag.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Adel Emam (Omaret Yakobean)