Cselekmény: Libanoni rabok rehabilitációjának részeként a rendező a Tizenkét dühös embert tervezi színre vinni egy börtönben. Előadóink többsége gyilkos, van akit halálra ítéltek, van akit életfogytiglanra. A dokumentumfilm a próbák során készült, ahogy Daccache próbálja instruálni a rabokat és személyes élettapasztalataikhoz kötni karaktereiket...

Téma: Nem annyira meta-film, mint amennyire az ember várná az alapján, hogy a Tizenkét dühös embert rabokkal adatják elő. Ez egy drámaterápia a raboknak, amelynek során a néző megismerheti a bűnözők emberi oldalát, a rabok pedig személyiségfejlődésen mennek keresztül, illetve sikerül átnyomni egy társadalmi célú üzenetet is egy a rabok életét megkönnyítő törvényről.

Tartalom: A rabok először elmesélik, hogy adódik ez a színházas lehetőség a börtönben. Kezdetben Daccache személyes történeteik révén akarja a rabokat összekapcsolni karaktereikkel, így ismerhetjük meg őket valamennyire. A cél egyértelmű: megmutatni az emberi oldalukat, hogy valójában ők sem eredendően bűnözők, rendesebb körülmények között nem követtek volna el bűnt. Ez a fő üzenete a falon lévő feliratnak is, mely szerint a háborús idők tesznek egy embert tolvajjá, amiért békeidőben elítélik. A második főbb szakaszban inkább Daccachével foglalkozik, hogy hogyan próbál pszichoterápiát csempészni a próbákba és hogy hogyan tanítja a rabokat színészkedni. A kövekező fontosabb gondolat az, hogy a börtön nem egy jó hely, dehumanizálja az embereket, de a színház sokat segít ennek elviselésében - itt nagy hibát követ el a film, ugyanis csak a film végén nyögi ki, hogy nem kéne duplán büntetni az elkövetőket a rossz körülményekkel, elég maga a börtön is. Végül eljön az előadás, a siker, a pozitív élmény hatására pedig elítélteink végképp megváltoznak.

Forma: Nem komplikálták túl, próbál és előadott jelenetek váltogatják egymást, amit interjúrészletekkel tarkítanak. Időnként a nézőket emlékeztetve, a dolognak súlyt adva kivűlről mutatják a szögesdrótos börtönfalakat, miközben főhőseink benn próbálnak. A karaktereket nem sikerül közelebbről megismerni és a gondolatmenet sincs igazán rendesen felépítve. Plusz pont, hogy a film zenei betéteit is a rabok szerezték és adják elő.

Élmény: Egy drámaterápia megfilmesítését láthatjuk néhány kiemelt részlettel (bő egy évig tartott a foglalkozás). Azzal alig foglalkozott, amire kifutott a végére, ellenben kihagyott egy csomó izgalmas témakört. Én elsősorban egy intellektuális vonalat erősítettem volna, hiszen mégiscsak egy filmet forgattak arról, ahogy valódi szereplők előadnak egy róluk készült filmet.

Érdekességek:

• A fő pontja ugye végül az lett a filmnek, hogy a börtönkörülmények túl rosszak és nem segítik a vissazilleszkedést. Ez igaz, a börtön hamar túlzsúfolttá vált, az egyik legrosszabb a világon és ahogy sajnos itthon is, az embereek nagyobb bűnözőként jönnek ki, mint ahogy bemennek. Ráadásul a Wikipedia szerint pont 2008-ban volt emiatt egy nagyobb börtönlzadás, ennek ellenére meg sem említik.
  
• A drámaterápiát egy román pszichológus találta ki. Az ötlet már az 1910-es években megszületett, de csak az 1970-es évekre fejlődött ki.
• Akit érdekel, itt megnézheti az előadást is, de arabul van.