Cselekmény: 1978. Carapiru a brazil őserdőben elszigetelten élő kőkorszaki indián, akinek a törzsére váratlanul modern fegyveres, illegális fakitermelők csapnak le és területüket felperzselik. Carapiru magára marad a zűrzavarban. Elvetődik egy faluba, ahol a helyiek gondjaikba veszik...

Téma: A dokumentumfilm egy tipikus esetét mesélte el annak, ahogy erővel elveszik az indiánok élőhelyét és ahogy próbálja őket segíteni az erre a célra létrehozott állami szervezet. Sajnos leírások híján ennél többet nem nagyon tudtam kihámozni belőle, simán lehet, hogy fontos dolgok felett átsiklottam.

Tartalom: Az indián Carapiru szótlan visszaemlékezésével indítunk; törzse édeni állapotok között él, míg meg nem jelennek erdőirtó fegyveresek. Carapiru tíz évig bolyon egyedül, mire elvetődik egy bahiabéli faluba, ahol a helyiek nagyon jófejek és magukhoz veszik a férfit. Ezen a ponton alakul ki a történet hármas időkezelése, egyszerre láthatjuk ugyanis a múltat (1980-as évekbeli felvételek), a filmbéli jelent (eljátszott 1980-as évek) és a valódi jelent (2000-es évek), amelyek párhuzamosak egymással. Ebben a szakaszban Carapiru nemes vadember jellege domborodik ki, aki mindenkihez kedves, szereti a gyerekeket. Egy nap érte jön az állami indiánvédő szervezet a helyiek bánatára, és a fővárosba viszik Carapirut, ahol az egyik munkatárs lakásában él, amíg tovább nem indulhatnak. Ebben a szakaszban a hangsúlyt a vadember találkozása a civilizációval kapja. Egy szerencsés véletlen folytán végül Carapiru visszakerülhet sajátjai közé, ám a lezárás nyugtalanító, a modern kor erőszakossága ott lebeg feje felett.

Forma: A legfőbb formai elem az idősíkok párhuzamos használata, amely hiába három (időnként négy) idősík, mégis lineárisak maradnak. Az eredeti idősík részben korabeli felvételekből áll, részben fekete-fehérben eljátszott, dramatizált eseményekből. Ezz rendszeresen kiegészül színesre váltó jelenetekkel, amelyek párhuzamosak a fekete-fehérekkel és reflektál rájuk, pl. amikor Carapiru visszamegy a bahiabéli faluba. Ezek kiegészülnek korabeli híradások képeivel vagy filmekéivel, pl. határozottan felismertem az Iracemát, de talán benne volt még az Apokalipszis most is. Ezeken a helyeken éreztem, hogy valami olyasmire utal a film, amit nem érthetek meg háttértudás nélkül. Annyiban nem egy hagyományos dokumentumfilm, hogy nem narrál, interjúztat (na jó, kicsit igen), hanem hosszasan elnyújtva, párbeszédek nélkül mutatja meg a főbb eseményeket, ami azért is jó, mert Carapiru nyelvétt a nézőkkel együtt a brazilok sem értik, így kénytelenek vagyunk arca és tettei alapján megérteni, mi történik.

Élmény: Sajnos - ahogy írtam - ,  nem találtam hozzá leírást, így simá lehet, hogy fontos dolgok felett siklottam át. Ha van brazil olvasóm, legyen szíves oktasson ki kommentben :) A történet maga számomra nem volt elég kifejtős és összefogott, egy gondolat helyett megjelent több is az indiánok kifosztásától az ártatlan vadember képéig, de túlságosan elnyomta őket Carapiru személyes története. Érdekesebb volt formailag, mivel nem próbált magyarázni; hiába voltak szövegek, szinte némafilmnek éreztem.

Érdekességek:

• Carapiru az awa nép tagja, akik egy tupi népcsoport. Kb. 300 - 400-an élnek, sokan elzárva a külvilágtól megőrizték eredeti életmódjukat. Bár eredetileg letelepedett életmódjuk volt, az európai gyarmatosításra reagálva a 19. századra nomád életmódra váltottak. Nemrég bejárta a híroldalakat egy felvétel, amikor sikerült levideózni őket.
• Carapiru törzsét tehát 1978-ban támadták meg, ezután a férfi tíz évig bolyongott magányosan, mire eljutott jó messzire eredeti helyéről a Angical járásbeli faluba 1988-ban.