Cselekmény: 1913, egy német falu. Valaki kifeszít egy drótot, amin a lovagló faluorvos átesik és súlyosan megsérül. A falu gyerekei meglátogatják az orvos lányát, hogy hogyléte felől érdeklődjenek, ám emiatt nem érnek haza vacsorára. Apjuk, a lelkész ezért megvesszőzi őket és emlékeztetőül egykori ártatlanságukra, csecsemőkorukhoz hasonlóan újra fehér szalagot köt rájuk. Később egy parasztasszonyt halálos baleset ér a báró (Ulrich Tukur) malmában; fia a bárót okolja az esetért, ezért bosszúból tönkreteszi a káposztását. Még aznap valaki elrabolja a báró kisfiát is és úgy megvesszőzi a malomban, hogy a gyerek sokkos állapotba kerül. A parasztasszony fiának azonban alibije van...

Téma: Nem feltétlenül értek vele egyet, de nem nehéz kitalálni, hova akar kilyukadni a történet, és ezt Haneke is megerősíti:

A filmem azt mutatja be, hogyan predesztinálja a represszív nevelés a totalitarizmust. Ez sokkal általánosabb üzenet, nem csak a náci korról szól, elméletileg minden társadalomra igaz lehet.

Tartalom: Rögtön egy merénylettel kezdünk az orvos ellen, amivel nem is foglalkoznának különösebben, de több rejtélyes eset követi. De nem, nincs foganatjuk ezeknek sem. Minden megy tovább a régiben, a falu életében fontosabb a belső rend, mint hogy megzavarják holmi gonosz tettek. A felszín alatt azonban bugyog az elfojtott feszültség, mindennek a legtökéletesebb rendben kell lennie, különben jön a verés. Ha pedig nem szülő az ember, hanem társadalmilag áll az adott egyén felett, akkor máshogy, pl. a megélhetés elvételével lehet rendet tartani. E sötét világ ellenpontja a tanító és ártatlan szerelme, akik bár nem térnek el a kor szigorától, emberségesebbek. Szerencsére nem esik abba a hibába a történet, hogy feltétlenül álszentnek mutassa be az erőseket, itt nem fekete-fehér a világ. Ami viszont nem tetszett, hogy a szigorú gyereknevelést traumatizálónak állította be; oké, nem egészséges nyilván, de nem is nevel szadistákat - szerintem, Haneke szerint meg igen. A politikai felhnagot is feleslegesnek érzem, elég lett volna nagyjából belőnie, hogy kicsivel az első világháború előtt vagyunk és nem kellett volna belénksúlykolni.

Forma: Az egész filmnek sznvtelen tárgyilagosságot kölcsönöz, hogy a már idős tanító narrál, de ő sem tudja mindenre a választ. A komorságot a fekete-fehér képek jelzik, mintha teljesen hiányoznának belőlük az élet színei, de rájöttem, hogy ez csak pszichológiai trükk, hiszen a tanítót melegebb karakterét látva mindjárt színesebbnek tűnik a világ is. Az ütem viszonylag lassú, nincsenek hirtelen vágások és mozdulatok, zene pedig egyáltalán. Az igazi erőssége a gyerekszínészek. Mégha nincs is sok jelenetük, az arcaik annyira karaktersen sokatmondóak, hogy sokkal jobb volt őket nézni, de az orvos lányára ez sem igaz, mert neki igenis kellett színészkednie és 15-16 éves korához képest kiváló volt.

Élmény: Az a baj, hogy kb. tíz éve már láttam, amikor először próbálkoztam elismert filmeket megnézni, így emlékeztem a javára és emiatt nem tudott olyan erős lenni, mint egy elsőalkalmas filmélmény. De amit át akart adni, azt tökéletesen átadta most is.

Érdekességek

• Korábban láttuk: Ulrich Tukur (A mások élete)
• Susanne Lothar 2012-ben, 51 évesen öngyilkos lett.