Cselekmény: Iván (Nyikolaj Burljajev) egy 12 éves háborús árva, aki kis mérete miatt kiválóan alkalmas felderítésre. Ennek tudatában is van és úgy beszél katonákkal, például Galcev hadnaggyal, mint egy magasrangú tiszt. "Felettese", Holin kapitány azonban katonai iskolába küldené, míg Iván maradna a fronton felderíteni és bosszút állni családjáért...

Téma: A rendező saját elmondása szerint a háborút annak tökéletes ellentettjével, a gyermeki lét lényegével akarta szembeállítani, de persze nem Tarkovszkij lenne, ha ezt nem átszellemülve tette volna meg. Nem csak egyszerűen háborúellenességet látunk, hanem térben és időben összefolyó tudatokat (mégha ez itt inkább csak technika is).

Tartalom: Iván álmával indítunk, ami többször megesik még a történet során; ezek az álmok utalhatnak az idilli múltra, de valószínűbb, hogy legalább annyira Iván vágyálmait látjuk, amelyek sosem történtek meg és már meg sem történhetnek. Ezzel éles ellentétben áll a valóság, Iván sokat látott, többet, mint a tapasztalt katonák és a bosszú élteti. Hozzá képest a felnőttek naivak vagy legalábbis optimistábbak. Kissé oda nem illő szerelmi szálat is kapunk, ahol Iván eltűnik a képből; egy szerelmi háromszöget kapunk, amelyben a szerelem is mocskos, kényszerű - a halál erősebb nála. Valójában nem történik sok minden a cselekményben, Iván egy akcióból érkezik, majd újabb akcióba indul, ezalatt megismerjük valamennyire karaktereinket. Érdekesség, hogy a film sikere talán elsősorban nem a rendező újszerű stílusának volt köszönhető, hanem hogy a háborút végre nem csak hősies dolognak engedték láttatni a hatóságok.

Forma: Formailag sokkal kifejezőbb, kezdve már ott, hogy Iván napfényes, a fekete-fehér film ellenére is meleg álmai rendszerint rémálomszerűen érnek véget és mindjárt a sötét, piszkos, rideg valóságban találjuk magunkat, amibe időnként horrorisztikus elemeket vágnak be. Ez Tarkovszkij első egészestés filmje, és igen, már megjelennek meditatív stílusjegyei (az orosz táj, a vizes felületek), de itt még nem meditatívak. Meglehetősen  expresszionista a képi világ, sok a szokatlan kameraszög, a torz díszlet, az pedig különösen erős tud lenni, amikor a kamera felveszi a szereplők nézőpontját. A fényekkel keveset játszik, pedig a sok jelzőrakéta adna rá lehetőséget. Leginkább talán A dicsőség ösvényeire hajaz. A zene hasonlóan expresszív klasszikusokból áll, a színészek rendben vannak, ami ugye egy 12 évesnél (Burljajev itt már 14+ volt persze) nem magától értetődő.

Élmény: Érdekes volt látni Tarkovszkij első filmjét a későbbiek ismeretében. Hiába felfedezhető benne, itt még nagyon nem önmaga, ugyanakkor épp ezért fogyasztahtóbb is. "Mentségére" szóljon, hogy eredetileg nem az ő filmje volt, mástól kellett átvennie és nem volt sok ideje. Szóval ez a film még nem a Tarkovszkij, de már látszik benne és így is simán korának jobb filmjei között van. Számomra nem volt katartikus, de ajánlható.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Nyikolaj Burljajev, Irma Raus és Andrej Koncsalovszkij (Andrej Rubljov)
  • Nyikolaj Grinyko (Andrej Rubljov, Solaris, Tükör, Sztalker)
• Még életben van: Andrej Koncsalovszkij (83), Irma Raus (82), Valentyina Maljavina (79), Nyikolaj Burljajev (74)