Cselekmény: 1990, Brazília. Paco színésznek készül, szerény körülmények között él honvággyal küzdő, spanyol származású anyjával, aki szívrohamot kap, amikor a tévében bejelentik a gazdasági megszorításokat. Ha anyja halála nem lenne elég, Paco még a sorsdöntő meghallgatáson is lefagy. Szerencséjére egy kocsmában összeismerkedik a szállítmányozással foglalkozó Igorral, aki megígéri, hogy segít a fiúnak eljutni anyja sokat emlegetett spanyolországi szülővárosába. Eközben Portugáliában a brazil Alexnek (Fernanda Torres) szintén honvágya van, főleg, hogy a főnöke kihasználja, pasija pedig egy megbízhatatlan drogos, aki zenélésből és kétes üzelmekből tartja fenn magát. Alex dühében felmond és pasiját is faképnél hagyja, de nincs hova mennie...

Téma: A sztori persze csak itt kezdődik igazán, nem nehéz kitalálni, hogy Paco eljut Portugáliába, ahol összeakad Alexszel, a többi meg legyen titok. A rendező szerint a történet lényege egy történelmi identitáskeresés, a honnan származunk, kitől származunk, hova tartunk kérdésekre keresve a választ. Válasz persze nincs.

Tartalom: Az első harmadban két, párhuzamos szálon fut a történet: a brazil Paco spanyol anyja hazavágyik a nem éppen kényelmes körülményekből, aztán jelképesen a diktatúra utáni brazil reményekkel együtt meghal, így Paco magára marad nincstelenségben, és persze a szervezett bűnözés csap le rá. (Igor személyében, aki egyébként a legsokatmondóbb figurája a filmnek, mert egyrészt filozofálgat, ugyanakkor részéről ez csak felszínesség.) Paco tehát elindul anyja szülővárosába, de csak Portugáliáig jut, ami nem csupán Brazília (és Angola) gyarmatósítója volt, de egyben Európa széle és egy kaotikus hely is. A másik szál a szintén brazil, de már Portugáliában élő Alexé, akiről csak később derül ki, hogy Pacohoz hasonlóan került oda, de már elege van belőle, de Brazíliába se akar nagyon hazatérni - nem tudja hová irányul a honvágya. Találkoznak, egymásba szeretnek minden alap nélkül, aztán együtt próbálnak otthont keresni. Nem érzem, hogy ez különösebben kifejezné a rendező szándékát, bár kétségtelen, hogy sem Brazíliában, sem Portugáliában nincs helyük. Többen a noirokhoz hasonlítják néhány narratív eleme miatt, de nekem inkább Tarantino ugrott be róla, tőle is a Tiszta románc, mégha nem is tarantinós annyira.

Forma: Bár nem ez a rendező első filmje, valahogy tipikusan elsőfilmesnek érzem, mert egyszerre hollywoodiasan szórakoztató, de közben művészkedős vonásai is vannak távolbarévedő tekintettekkel, magvas gondolatokkal, jelképes képekkel. Kár, hogy ezek nem igazán illenek a sztoriba, inkább kizökkentik és elütnek a hagyományos menettől. A fekete-fehér színvilágot sem érzem annyira indokoltnak, bár a fene se tudja, lehet, hogy színesben nem működött volna, túl színes lett volna a komorabb hangulathoz. A zene klasszikus vagy hagyományos portugál kicsi poppal, illik  művészkedős képi világhoz. A színészek nem fogtak meg különösebben.

Élmény: Elnézést a "művészkedős" szó használatáért, nem lekicsinylő értelemben használtam, csak úgy érzem, azok a részek nem passzoltak annyira a történet egészéhez vagy nagyobb részéhez. A Wikipédia valamiért akciófilmes besorolást adott neki, de jellemzően drámai, kicsit társadalmi, inkább romantikusan tragikus-féle. Nem volt rossz, szórakoztató, egynek elmegy, de nem estem tőle hasra.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Zeka Laplaine (Bamako)
  • Fernanda Torres (Négy nap szeptemberben)