Cselekmény: Fantomas, a hírhedt bűnöző az álcázás nagymestere, most éppen professzornak öltözve jut be egy úri hölgyhöz és veszi el ékszereit. Eközben legfőbb ellenfele, Juve felügyelő (Edmund Breon) és annak újságíró társa, Fandor épp egy másik arisztokrata, Lord Beltham eltűnésének ügyében nyomoznak. Holttestét épp annak a férfinak a lakásában találják meg, aki Lady Beltham (Renee Carl) szeretője lett - és aki nem más, mint Fantomas. Bár rajtaütésszerűen letartóztatják, Lady Beltham segítségével megszökik a börtönből. Fantomas megpróbálja eltenni Juve felügyelőt láb alól: előbb egy kikötőbe csalja, de onnan sikerül elmenekülnie, majd egy kígyót rejt a hálószobájába, de az állattal is sikeresen megbirkózik főhősünk. Lady Belthamot követve Juve és Fandor eljutnak egy villába, amit váratlanul Fantomas rájuk robbant. Fandor túléli a robbanást, Juve azonban nem...

Téma: Egyes írások egészen messzemenő következtetéseket tudnak levonni Fantomas karakteréből a kor társadalmának kontextusában, de szerintem ez csak annyira állja meg a helyét, mint mondjuk a Bosszúállókat elemezni a mai kor tükrében. Mindenesetre az igaz, hogy Fantomas valamiért a szürrealistákat megihlette. Számomra ez csupán egy szórakoztató horror(?)film.

Tartalom: Ez egy ötrészes filmsorozat, mindegyik részben egy vagy több bűncselekmény áll a középpontban, de lazán összefüggenek. Egyszerre tudnak túlbonyolítottak és gyermetegek lenni; Fantomas névjegye elsősorban az, hogy át tud vedleni más karakterekké. Juve rendre lefüleli Fantomas-t, aki viszont a végére mindig megszökik. Lady Beltham karaktere érdekesebb, mert ő kezdetben tettestársa Fantomas-nak, de később elborzad bűneitől. Ezzel a komplexitásával előképe A vámpírok Irma Vepjének. Juve és Fandor karakterei egysíkúak, Fantomas előnyére írják kegyetlenségét, aki könnyedén végez bárkivel. Emiatt néhol egészen horrorisztikus tud lenni a hangulat (nem spoilerezem el, de a harmadik rész rejtélye pl. simán beleférne mai filmekbe is). Humor nincs, drámaiság kevés, a fordulatok és az izgalmak dominálnak némi akcióval, ugyanakkor ezek messze nem annyira kreatívak még általában, mint pl. A vámpírokban.

Forma: Kiforrott némafilm, a feliratok minimálisak, van bőven vágás, ugrások nézőpontok és helyszínek között, a kamera viszont alig mozog és ritkán vesz fel szokatlan szögeket. Egyéb trükkök sincsenek, talán az elején volt egy Juve gondolatait kifejező áttűnés, ha jól emlékszem. Gondolom a költségvetés sem lehetett túl magas, mert felismerni véltem ugyanazt a szobát több funkcióban. Színekkel a korabeli viszonyoknak megfelelően csak az estét érzékeltették kékre festve a filmet, fényekkel egy-két alkalommal csináltak szokatlant, ha fényforrást kellett imitálni, de nem játszottak vele. A színészek karaktereikből adódóan nem voltak izgalmasak.

Élmény: Sokat elmond a filmről, hogy számomra a legizgalmasabb részek a százéves párizsi utcaképek voltak a valódi járókelőkkel, közlekedési eszközökkel, épületekkel. Ez nem a film hibája, de hát mégiscsak eltelt száz év. A vámpírok azért már jobb film.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Edmund Breon (A vámpírok, Forever Amber)
  • Renee Carl (A vámpírok, Az alvilág királya)