Cselekmény: Martinovicsot, a szászvári apátot letartóztatták államellenes összeesküvés vádjával. A nyomozás vezetője, Schilling irtózik az erőszaktól és inkább pszichológiai eszközökkel próbál ügyeskedni, hogy minél több információt kiszedjen Martinovicsból. Martinovics azonban sokoldalú emberként túlságosan élénk fantáziával van megáldva és nem lehet Schilling biztos benne, mi az, ami igaz. Például Martinovics végig azt hangoztatja, hogy ő csupán a király megbízásából próbál aktív résztvevőként kémkedni. Schilling is egyre inkább hatása alá kerül a lelkes és intelligens férfinek, illetve végig az a meggyőződése, hogy a titkos társaság nem elég jelentős, hogy figyelmet érdemeljen és amúgy is csak néhány ember fantáziálásáról van benne szó. Ezzel végül bizalmába férkőzik Martinovicsnak, aki megnevezi titkos társaságának vezetőit...

Téma: Ordító a párhuzam a kommunizmus koncepciós pereivel, hiszen itt is kiderül, hogy Martinovicsék veszélytelenek és talán nem is gondolták komolyan az egészet, sőt, inkább az állam érdekében ötleteltek. Ha a nemzetközi helyzet barátságosabb lett volna, megússzák egy ejnye-bejnyével, de példát kellett statuálni. A rendező szerint:

Az intellektus és a hatalom viszonyáról. Arról a drámai ellentmondásról, melyet épp Martinovics diabolikus alakjában éreztem meg, és amely idővel a forgatókönyvben mind mélyebb motívumokat és jelentést kapott.

Érdekesebb lehetne, ha nagyobb hangsúlyt kap a képzelet és a valóság viszonya, hiszen Martinovics szeret nagyot mondani, ezért nem lehetünk mi sem mindig biztosak benne, hogy hol teremt a képzeletével és hol csak leír. Mindenesetre ez lett a veszte.

Tartalom: Sok minden nem történik, a vizsgálat kerete arra ad lehetőséget, hogy emberek beszélhessenek, elmondhassák gondolataikat. Kb. a játékidő kétharmadában Martinovics és Schilling szópárbaját láthatjuk, ahol egyértelműen Martinovics az okosabb, de Schilling a ravaszabb. Schillinget egyre jobban elbűvöli a vádlott, és alapvetően egyetért vele  és a birodalom érdekében támogatná a reformokat. Ráadásul sokkal kevésbé politikus, így távolságtartóan, tárgyilagosan tudja kezelni a piti ügyet. Elítélésükben nem hajlandó részt venni, így erkölcsileg győz. A magyar hatóságok bezzeg már nem ilyenek, nekik az erkölcsöt az államhatalom diktálja, ők az államhatalom és nem az állam érdekében cselekednek. A központi alak persze Martinovics, aki korántsem fekete-fehér, egyszerre vannak benne jelen bőven negatív és pozitív vonások is, hiszen eleve császári titkosügynökként kezd. Legjellemzőbb tulajdonsága becsvágya, ami részben kiérdemelt, részben nagyotmondásokon alapszik, és épp ez adja a vizsgálat és a bukásának alapját, hiszen a jelentéktelen szervezkedéséhez kiterjedt támogatást hazudik. A történet számomra legérdekesebb része, ahogy fentebb említettem, a valóság-képzelet viszony lehetett volna, hiszen többször fény derül rá, hogy egyes nagyzolásai igazak, ezért sosem tudhatjuk igazán, mikor hazudik a figyelemért, mikor önmagáért és mikor mondja az igazságot. Mindenesetre ez fontosabb az életénél, és erre lehetett volna nagyobb hangsúlyt fektetni.

Forma: Kamaradráma jellegű, így szűkös terekben közeli arcok uralják a képernyőt (tévére készült, nem mozira), a világításnak vagy a zenének csak egy-egy alkalom jut, hogy megvillanjanak. Arc- és emberközpontú tehát, így elsősorban a színészeken múlik a megvalósítás. Vegyesek az érzelmeim, egyesek jók és hitelesek, mások nem annyira.

Élmény: Többször megírtam, hogy ha már csak beszédekből áll, szerintem lehetett volna sokkal filozofikusabb (aztán lehet hogy az volt, csak túl hülye vagyok hozzá), sok elemét feleslegesnek éreztem, másokat meg nem elég hangsúlyosnak. Martinovics sokszínű alakja jól átjött, ahogy a kevésbé kidolgozott karakterek is. Megvalósításában kissé unalmas, de nem teljesen sótlan, mégiscsak minőségibb munka.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Székely B. Miklós (Egymásra nézve, Őszi almanach, Kárhozat, Szürkület, Napló apámnak anyámnak, Sátántangó, Kelj fel komám ne aludjál, Sorstalanság)
  • Spindler Béla (Sorstalanság)
• Színészdinasztiák: Deme Gábor felesége Csomós Mari; Gaál Erzsi férje Zsótér Sándor;
• És akkor törilecke: Martinovics (1755-1795) albán származású, 1773-ban lépett be a ferences rendbe, de nem bírta a szigort és 1781-ben gyakorlatilag megszökött, hogy egy lengyel főúrral körbeutazza Európát. Fizikai tanulmányainak köszönhetően több európai akadémia tagjává választotta, persze csak a bécsi és budapesti nem. Hogy nagyobb protekciója legyen, 1791-ben az udvar kémének állt, jelentései azonban tele voltak túlzó fantáziáival. Idővel kiesett az udvar kegyeiből, ekkor kezdte keményebben kritizálni őket, majd egy induló szervezkedés élére állt. 1794-re kb. 75-en voltak, amikor az udvar tudomást szerzett róluk, Martinovics azonban előre felnyomott mindenkit, mielőtt a rendőrség eljárhatott volna.
• A "jakobinusok" elnevezés valójában udvari gúnynév, a mozgalomnak nem volt ilyen összefoglaló neve, és kimerült némi szamizdat terjesztésében, szélesebb társadalmi vagy külföldi támogatottsága nem volt. A felvilágosult abszolutizmus megengedőbb politikája utáni szigorítás hívta életre. A cél nemesi köztársaság volt. A mintegy ötven vádlottból végül hetet végeztek ki, de többen meghaltak börtönbüntetésük alatt vagy öngyilkosságot követtek el. Többen kegyelmet kaptak idővel, ismertebbek Batsányi és Kazinczy.
• A kivégzésekre a mai Déli pályaudvar és Széll Kálmán tér közötti kaszálón került sor, azóta hívják Vérmezőnek.
• A filmbéli nádor ekkor Sándor Lipót volt (1772-1795), akinek apja II. Lipót. testvére I. Ferenc. Martinovics szervezkedése annyira megviselte, hogy az indokoltnál keményebb ellentámadásba ment át. Néhány hónappal később balesetben elhunyt.