Cselekmény: A menekülő férfi (Paulo Cesar Pereio) beszáll egy ismerőse taxijába, ami azonban rendre rossz irányba megy és az autó sem működik túl jól. Egy háromfős gengszter banda, köztük az indián törzsfővel, a nőnek öltözött férfival és a vak bérgyilkossal egy roncstelepről egy hotelbe indulnak. A menekülő férfi gorillamaszkban megborotválkozik a kamera előtt, majd lefekszik a táncosnővel. A bűvész a hotel egyik szobájába varázsolja a gengsztereket és a menekülő férfit, ahol esznek és átöltöznek, majd eltünteti őket. A bűvész a liftben fegyvert fog a menekülő férfira. A táncosnő a hotel tetején táncol...

Téma: What the f*ck is this sh*t, kérdezhetné a művelt francia joggal, és valóban, ez megint az a fajta film, amit készületlenül nem lehet megnézni. Tonacci ugyanis kifejezetten arra megy, hogy minél sokrétűbbek legyenek a jelenetei és nem foglalkozik a cselekménnyel, az üzenete pedig a lázadás, ezúttal a bevett filmes sablonokkal szembeni elvárásainkkal játszadozva.

Tartalom: A címnél kell kezdjük, ugyanis ez volt a spagetti westernek neve Brazíliában. Tehát már az első pillanatban átveri a nézőt a cselekmény, hiszen egy taxis jelenettel kezdődik, nyoma sincs westernnek. A továbbiakban hasonló elvek érvényesüléseinek lehetünk tanúi, minden jelenet máshogy végződik, mint ahogy számítana rá az ember az indulásánál, a jelenetek között pedig nincs összefüggés a karaktereken kívül. Látszólag egy sztorit mesél el azzal, ahogy a gengszterek üldözik a menekülő férfit, de kb. ennyi, egyébként teljesen inkoherens. Nem is mutatom be minden egyes jelentét, de a két utolsó jelenet sokatmondó: az egyikben a transzvesztita gengszter épp megvilágítaná nekünk érthetően a cselekményt, amikor félbeszakad, ahogy arcondobják egy tortával. Az utolsó jelentben pedig egyszerűen kiröhögik a nézőt. Bár többször feltűnik maga a kamera is, a legmetább jelenet azt hiszem mégis az, amikor egy flörtölést újrakezdenek, mert nem elég életszerűek a mondatok, és hát úgy mégsem kerülhetnek a filmbe.

Forma: Formailag Godard-hoz hasonlítják, amivel egyet kell értsek a film eklektikussága miatt minden téren a zenétől a színjátszáson át a vágásokig, a képek, beállítások azonban esztétikusabbak tudnak lenni, míg Godard inkább jelképekkel dolgozott, ha jól emlékszem. Jellegzetes eszköz például az autóra perspektivikusan rögzített kamera, amely nézetet máshol, statikus helyzetekben is szívesen alkalmaz. A legjobb jelenet formai szempontból is valószínűleg a flörtölős, amelyben a kamera jobba-balra siklik a beszélők között, miközben a háttérben is történnek dolgok, nem beszélve a bevágott hangeffektekről. Egy romantikus dal vonul végig a filmen, aminek persze semmi köze semmihez, a színészek gondolom végig rögtönöztek vagy legalábbis nem sok utasítást adhattak nekik, de nem is látjuk őket szinte sosem közelről, hogy legyen élményünk a játékukról.

Élmény: Egy kis kapaszkodó azért nem ártott volna, mert magamtól semmit sem értettem meg, ennyire azért nem vagyok okos. Utánaolvasva persze érthetőbbé válik, de előzetesen ehhez ismerni kellett volna a rendezőt. De ha ismernénk, akkor sem vagyok biztos benne, hogy élvezni tudnánk és nevetni rajta.

Érdekességek

• Korábban láttuk: Paulo Cesar Pereio (A föld transzban, Iracema)