Cselekmény: A második világháború idején járunk. Ogulkeyik, a feleség lelkiismeretesen dolgozik a ház körül és a juhokkal a semmi közepén karöltve az idősödő apósával, Anna-agával. Férje a háborúban van, legalábbis amíg meg nem hozzák eltűnése hírét...

Téma: Nem spoiler, mert a cím lelövi előre: a végefelé derül ki, hogy Ogulkeyik még csak jegyese volt Anna-aga fiának. Többrétegűen allegorikus sztori emberi kapcsolatokról, az életről, a Szovjetunióról, a fejlődésről, akár még felnőtté válásos történetnek is mondhatnánk. Ogulkeyik és Anna-aga egyfajta paradicsomi ősközösségben élnek, vagy inkább az átmeneti nihil pontosabb leírása lenne állapotuknak - ezt az állapotot és a szükségszerű végét jeleníti meg a film elsősorban hangulatilag.

Tartalom: Viszonylag sokáig kell várni, mire megismerjük az alaphelyzetet, azaz hogy Ogulkeyik vőlegénye háborúban van, őt várja vissza menyasszonya és apja. A semmi közepén vagyunk, a technológia kőkorszaki, erősen élnek a hagyományok (Ogulkeyik pl. nőként nem szól apósához), de remekül kijönnek, szeretetteljes, idilli, irigylésre méltó kapcsolatuk. A háborús hátország nagy tragédiája, hogy sokak szerettei nem térnek haza, de az élet megy tovább, Ogulkeyiknek még gyereke sincs, pedig nagyon vágyik rá és még fiatal, Anna-agára viszont már csak az elmúlás vár. A szovjet szál a történetben, hogy a tanyát lassan modernizálják a helyiek. De igazán az szakítja ketté a párost, amikor Anna-aga egyik gyereke odaköltözik melléjük, életet víve ezzel a tanyára, ami beláttatja mindkettőjükkel, hogy Ogulkeyik nem maradhat. A múltjuk tehát véget ér a jegyes/fiú halálával, az életmódjuk a modernizálással, kapcsolatuk szükségessége új lakók érkezésével.

Forma: Mivel ahogy fentebb látható, cselekmény alig van, természetesen fontosabb szerepet kap a megvalósítás. A semmi közepén vagyunk, mindenütt csak homok, amiből oázisszerűen emelkedik ki Anna-aga birtoka. Az ilyen háttérben mindig jól mutatnak az erős, élénk színű jelmezek, Ogulkeyik ráadásul szinte sosem szólal meg, így azonnal kiemelődik. (Azt már csak csendben jegyzem meg, hogy kiváló példa korunkra, hogy nagyon idegesített, hogy a kendőjével miért csak a száját takarja el, az orrát miért nem?! Hát mert nem 2022-ben vagyunk és az nem koronás maszk, te nagyon okos :D ) A zene kezdetben valami retró sci-fi ambientre hajaz, nem tudom, mi szükség volt rá, sokkal hatásosabb a csend, főleg úgy, hogy Ogulkeyik nem beszél ugye. Aztán ez később eltűnt vagy csak megszoktam és már nem tűnt fel, mindenesetre érzelembomba volt, amikor a boldog emlékeket vagy fantáziákat felidézve kellemes dallam szólalt meg.

Élmény: Azt hiszem nem sikerült jól elmagyaráznom, hogy alapvetően egy hangulati filmről van szó hasonlóan mondjuk Halál Velencébenhez (1971). Ez elsősorban a csendnek köszönhető, a jelentéktelen cselekménynek és persze annak, hogy a színészek el tudtak játszani egy szeretetteljes kapcsolatot, ettől pedig megható lett. Együttérzünk a meleg kapcsolatot ápoló főhőseinkkel, átérezzük örömeiket, fájdalmaikat, gondolataikat. Azt sajnálom, hogy nem volt intenzívebben kivitelezve, sokat rá lehetett volna erősíteni még az érzelmekre egy kicsit ambiciózusabb vállalásokkal, pl. ha egyáltalán nincs benne párbeszéd vagy jobban ráfeküdnek a képi világra. De azért első közép-ázsiai filmemnek jó kezdés :)

Érdekességek

• Maya-Gozel Aimedova (Ogulkeyik) a rendező felesége