Rendezte: Vang, Ping
Műfaj: -
Főbb szereplők: -
Megjelenés: 2003, Kína
Hossz: kb. 9 óra
IMDB: 8,6 pont
Előzetes: https://youtu.be/tVk-Qyf35cM
Ajánlott írás: -
Mikor látható: -
Tartalom:
Tiehszi Kína északkeleti tartománya fővárosának, Senjangnak az iparnegyede. Fénykorát az 1980-as években élte, ám az 1990-es években már veszteségesen működtek gyárai és az ezredfordulóra leálltak. A dokumentumfilm ezt az ezredfordulós végjátékot rögzíti: először a munkások utolsó napjait követhetjük nyomon, majd családjaik életét, ahogy kénytelenek otthonaikat elhagyni, végül egy guberálásból élő öregember és fia nehézségeit láthatjuk, ahogy a gyárak leállásával az ő megélhetésük is nehezebb lett.
Nincs ezen mit ragozni, nem éreztem, hogy a rendező üzenni akart volna bármit, leszámítva persze azt, hogy nem jó dolog földönfutóvá válni. Nem éreztem társadalomkritikai hangot sem, egyszerűen csak nyomon követhettük a leépülés utolsó szakaszát és közvetlen következményeit a legkiszolgáltatottabbak szemszögéből.
Megvalósítás:
Kicsit szociodrámának hangzik, de egyáltalán nem dramatizálták túl a helyzetet egy kivétellel, pedig lett volna rá lehetőség többször. Ugyanakkor hidegen tárgyilagosnak sem nevezném, hiszen mindig a munkások szemszögéből láthattuk az eseményeket. Nincsen történetszál, az időben össze-vissza ugrálunk, és nincsenek főszereplők sem, így nehéz azonosulni a helyzettel. Valójában egy négyrészes dokumentumfilmről beszélünk. Az első részben ("Rozsda I") néhány már minimális létszámmal működő gyárba látogatunk el elsősorban a munkások öltözőbeli beszélgetéseiből ízelítőt kapva, amely többnyire a végkielégítésről szól, noha többen már hónapok óta fizetést se kaptak, és az se sok. A második rész ("Rozsda II") továbbra is a munkásokról szól, de itt már arról beszélnek, mit lovasíthatnak meg az üzemből, és a kötelező kórházi kezelés révén (rendszeresen átesnek ólomtalanításon) kicsit már bepillanthatunk szabadidejükbe is. A harmadik rész ("Maradvány") már kiterjeszti a szereplők körét a családokra, szomszédokra is, ugyanis a munkások nem saját, hanem a gyárak házaiban laktak, de a csőd miatt ezeket is eladják, lebontják, így menniük kell. Itt több nemzedék is megjelenik: a legidősebbek a fiatalokért aggódnak, a középkorúak a saját jövőjük miatt, a fiatalok meg egyfajta nihilizmusban élnek. A negyedik rész ("Sínek") beszűkül, kiemelt szerepet kap a sínek mellett élő idősebb férfi, aki egyedül él munkanélküli fiával, és a gyárak környékén elhullott szenet, fémeket gyűjti össze (finom megfogalmazás a lopásra :D). Egy nap azonban nem ér haza, mert rajtakapták és lecsukták, aminek hatására fia rádöbben, hogy mennyire szereti őt. Ez az egyetlen rész, ahol hosszabban mutatnak egy egyéni drámát, így ez az egyetlen része az amúgy kilencórás dokumentumfilmnek, ami kicsit élvezhető (nyugi, hepi end lett). A részek közötti összekötő kapocs a gyakran mutatott tehervonat, innen ered a cím is, amely magyarul elvileg kb. annyit tesz: "a sínektől nyugatra eső negyed".
Nagyon dokumentarista a stílus, azaz kézikamerás, egy helyben álló vagy embert követős; sok a hosszú, egyhangú jelenet, a hosszasan mutatott utcaképek, emberek, ami talán a hosszú jelenetek esztétikáját igyekezett volna létrehozni,mint amilyeneket láthatunk Tarkovszkijnál, Akermannál vagy Tarrnál, de szerintem csak ritkán sikerült. De a vonatot olyan gyakran is sokat mutatják, hogy szinte biztosra veszem, hogy a Soá előtt tiszteleg, és akkor a kilencórás hosszra is megkapjuk a magyarázatot. A párbeszédek gyakran nem is hallatszanak és amúgy is szét vannak esve, nagy részük nem releváns. Ez akár adhatna némi életszerűséget a filmnek, de nekem nem adott. Természetesen zene is épp csak annyi van, ami a környezetből jön, de ezek meglepően jól illenek az adott helyzethez.
Élmény:
Elnézést hogy ilyen soká jelentkeztem új bejegyzéssel, de az ünnepek mellett az is közrejátszott a késésben, hogy nem nagyon kötött le a dokumentumfilm. Voltak pedig érdekes részei, de úgy féltek ezektől, mint a tűztől, és inkább az érdektelen és nem kapcsolódó párbeszédeké volt a főszerep. Emiatt pedig teljesen indokolatlannak érzem a kilencórás hosszt. Pedig én is átéltem, milyen egy haldokló cég végnapjaiban rész venni, így átéreztem a helyzetet, és valószínűleg a szocialista blokk felbomlásakor valamennyi országban megtörtént ugyanez, így nekünk lehetne fontos film is.
Következik: Gravitáció
.jpg)
