Tartalom:

A Spotlight a tekintélyes újság, a Boston Globe oknyomozó csapatának neve. 2001-ben új főszerkesztő érkezik az ország messzi pontjáról, hogy külső emberként más rálátásával segíthesse a példányszámeladást. Első értekezletén máris szemet szúr neki egy cikk egy bíborosról, aki segített eltussolni az ügyét az egyik gyermekmolesztáló papjának. Bostonban nagyon erős katolikus közösség van, az egyház az élet minden területén befolyásos, ezért a Spotlight csapata korábban nem is nagyon próbálkozott az ügy felderítésével. Az új főszerkesző azonban most erre kéri őket, mert nagy sztorinak látja az ügyet. A csapat nyomozni kezd, és kiderül, hogy amit egyetlen esetnek gondolnak, az valójában jóval több papot érint, amit az egyház szisztematikusan elrendezett titokban, és amiről mindenki tud, mégsem történt semmi...

A történet olyan, mint Az elnök embereinek újraforgatott változata, a téma pedig ezúttal a katolikus egyház gyermekmolesztálási ügyei, pontosabban azok eltussolása. Egy iciri-picivel az oknyomozás bemutatásán tovább bír mutatni és felveti a kérdést, hogy miért hallgatott erről mindenki, beleértve az újságírókat is. Ezt többször felvetették, de sosem válaszolták meg vagy mélyültek el benne.

Megvalósítás:

A történet úgy van felépítve, hogy az információkat az újságírókkal együtt ismerjük meg, és persze hogy izgalmas legyen, mindig jön egy nem várt vagy nem várt horderejű is. Nem olyan pörgős, mint Az elnök emberi, viszont kezdetben jobban megformált karakterekkel dolgozik, akiknek kezdetben jobban belelátunk az életébe. Nagyon persze nem, ahogy az újságírók magánéletéről, személyiségéről sem tudunk meg sokat egy-egy jellemvonáson kívül. Üdítő, hogy volt benne pár komikus elem is, főleg a mindenről tudó újságíró képében, de minden színesítő elem kb. a film felénél eltűnt, és csak azt hajtogatták, hogy egyénileg többen is jelezték a problémákat, de senki sem foglalkozott velük érdemben idáig.

Őszintén szólva nem igazán értem a mozis létjogosultságát ennek a műfajnak, minden látványelemet nélkülöznek az ilyen filmek, és itt még a gyors ritmusú vágásokkal sem adták vissza a kapkodást, feszültségkeltő zene sincs, de a titkok megismerése izgalmas így is. A leglátványosabb elem a lakóházak fölé magasodó templomok fenyegető ereje, de igazából az egyházat sem ábrázolják igazán negatívan. A színészek biztos igyekeztek hitelesen megformálni karaktereiket, hiszen mind életszerűen visszafogottak, normálisan hétköznapian viselkednek, nincsenek nagy, teátrális érzelmek - ugyanakkor még nem elég életszerűek, érződik rajtuk a tökéletesség, nincsen őzés vagy elharapott, rosszul kiejtett szavak.. stb.

Élmény:

Sok újat nem tudok hozzáfűzni a filmhez, ugyanaz elmondható róla, mint Az elnök embereiről: izgalmas a története ellenére is, de nem látványos egyáltalán. Egy fokkal fejlettebb híres elődjénél, emberibbek a szereplői, de továbbra sem tartom moziba valónak az efféle filmeket.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Mark Ruffalo (Egy makulátlan elme örök ragyogása), Michael Keaton (Batman, Toy Story 3), Billy Crudup (Majdnem híres), Paul Guilfoyle (Szigorúan bizalmas)
- Geoghant végül letartóztatták és elítéltek, a börtönben viszont rövidesen meggyilkolta cellatársa.
- A cikkek nyomán öt további bostoni papot ítéltek él, és az ügy országos, majd világszintű botránnyá nőtt.
- A filmben elhangzó számok valósak, valóban a papok 6%-a molesztál gyerekeket, azonban ez a szám nem tér el a civilek arányától, vagyis nem a papi életforma okozza a jelenséget.

Következik: Long Men Ke Zhan

Tartalom:

Solomon és családja középosztálybeli feketék az Egyesült Államok északi részén a 19. század közepén, még a polgárháború előtt. Szabadok, megbecsültek, műveltek, Solomon ráadásul hegedűművész. Egy alkalommal, amíg otthonától távol zenél, alkalmi munkaadói elkábítják és elrabolják, hogy eladják rabszolgának délen. Egy jóindulatú lelkész és ültetvényes veszi meg először, csakhogy Solomon nem fogadja meg egy rabszolgatársa tanácsát, hogy hallgasson műveltségéről, így lassan elmérgesedik a viszony közte és az egyik féltékeny vigyázó (Paul Dano) között. A tulaj tudja, hogy nem védheti meg Solomont tőle, ezért inkább továbbadja a nála sokkal kegyetlenebb Epps-nek, aki módszeresen veri rabszolgáit, legügyesebb gyapotszedő rabszolganőjét, Patseyt pedig rendszeresen megerőszakolja, amiért a lány kénytelen elviselni a féltékeny feleség bosszúit is. Szökésről álmodni sem mer, egyetlen esélye kapcsolatba lépni valahogy messzi ismerőseivel, mielőtt teljesen felőrlődne embersége a túlélésért folytatott megalázkodásokban...

A cím alapján nem kell nagy meglepetésekre számítani, a történet témája tizenkét évnyi rabszolgaság, azaz az az állapot, amikor nem rendelkezhetsz a saját életed felett és szinte bármit megtehetnek veled. Az egyik kulcsmondat az életben maradás és a túlélés közti különbségre világít rá, avagy élet-e, ha minden elképzelhető nyomorúságot át kell élni vég nélkül? Erre több kiutat javasolnak: halál, vallás és a szabadulás. Emellett persze kapunk egy korképet is a korabeli rabszolgatartó ültetvények életéről.

Megvalósítás:

Hogy ne legyenek kétségeink a kimenetel felől, a film azzal indít, ahogy Solomon már rabszolgaként visszatekint felhőtlen életére, amelyet boldogan él családjával a kisvárosa megbecsült tagjaként, majd hirtelen rémálomba fordul, a jól fizető munkának induló vállalkozásból váratlanul megbilincselt emberként ébred egy reggel, és addig verik, amíg ellenáll és el nem fogadja, hogy nem a maga ura. Itt még összefogna egy aktív ellenállás formájában társaival, de látják hogy esélytelen. A következő lépcsőfokban az első tulajdonosánál még fel meri vállalni műveltebb énjét, de ez csak bajt hoz rá és ekkor már elvész belőle és a többiekből is az összefogás iránti vágy. A végső állapot a második világháborús haláltáborok világát idézi, hiszen nemcsak a verések rendszerszerűek, de pl. arra is kényszerítik őket, hogy mulatságot imitálva táncoljanak. Itt törik meg igazán Solomon, jelképesen a hegedűjét is összetöri és a levelét is elégeti, amit el akart juttatni barátainak. A szabadulást végül a felvilágosult gondolkodást jelentő északi ács (Brad Pitt) hozza el, majd az ő révén a jog. A siker mégsem teljes, hiszen Solomon éppúgy, a többieket figyelmen kívül hagyva hagyja el az ültetvényt, mint korábban egy társa, és később hiába pereskedik, nem sikerül elítélni a tetteseket. Ugyanakkor az ügy elkötelezettjévé válik, szónokol és segíti a földalatti ellenállást a polgárháborúban. Több kritikával egyetértésben azonban hiába Solomon a főszereplő, vele nem sok minden történik, viszont sok mellékszereplő révén sokkal jobban feltárul előttünk a kor akár párbeszédek nélkül is: egy boltba még Északon betévedő rabszolga, aki csodálkozva nézi az akkor még szabad Solomont, az adás-vétel, a lecsúszott vigyázó... stb. Ilyen volt a szerintem legerősebb jelenet is, ahol Solomont büntetésből úgy akasztották fel, hogy csak a lábujjhegye érjen le, de a gazdája tulajdonát védő vigyázó csak arra ügyelt, hogy ebbe ne haljon bele a rabszolga. Eközben a háttérben a többiek dolgoztak, mintha mi sem történt volna.

Az említett akasztásos jelenet vizuálisan is tök élvezhető volt, messziről, statikusan mutatták, ahogy Solomon kapálózva lóg, miközben a többiek ezt megszokott élményként közömbösen kezelik és rá se hederítenek. Hasonlóan kifejező jelenet volt meggyújtott levél, amit hosszan mutattak, egészen amíg az utolsó parázs ki nem aludt. Nagy gondot fordítottak egyébként a hitelességre, a jelmeztervező még arra is odafigyelt, hogy a színek a talaj színéhez illően legyenek kialakítva, bár szerintem ez nem osztott-szorzott a végeredményen. Valós helyszíneken forgattak, a természetet pedig gyakran hosszan mutatták, mintha Malick természetábrázolását szerették volna létrehozni, de sikertelenül, nem éreztem plusz töltetet a növényzetben. A színészeket sokan dícsérték, és valóban, a kisebb szerepekre is olyan elismert nevek kerültek, mint Cumberbatch, Dano vagy Giamatti, a Patseyt alakítő színésznő pedig el is nyerte a legjobb női mellékszereplő díját, jogosan. Zene nem volt sok, de a rabszolgadalok modernek és hangulatosak voltak (ebből látszik, mekkora hatása volt a pop zenére, ma is simán hallgathatóak).

Élmény:

Mielőtt valaki kételkedne, a zene autentikus. És eddig nem említettem, de megtörtént esetről beszélünk, Solomon létező személy volt, története igazi (leszámítva a kisebb művészi szabadságból fakadókat). Pedig én is kételkedtem, hiszen eleve értelmetlennek tűnt egy sok pénzt hozó muzsikust gyapotszedőnek eladni, de aztán utánaolvastam, és kiderült, hogy a rabszolgák importját ekkora betiltották és gyakoriak voltak a hasonló emberrablások. Ez volt a legnagyobb bajom. Hiába hiteles, ha nem adja meg a hitelesség érzetét. Ha történelmi film akart lenni, akkor szerencsésebb lett volna kiterjedtebben bemutatni a rabszolgák életét, ha pedig magának a rabszolgaságnak a szörnyűségét akarta volna bemutatni, akkor szerintem a mai nézőnek nem egy nehezen átélhető 19. századi példával kéne szembesülni, hanem a mai modern rabszolgasággal. Szóval nem tudtam átérezni Solomon szenvedéseit, távolinak tűnt az egész. Voltak erős jelenetei, de összességében nem nyűgözött le a film.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Paul Dano (Vérző olaj), Paul Giamatti (Ryan közlegény megmentése, Kerülőutak), Brad Pitt (Thelma és Louise, Hetedik, Harcosok klubja), Bill Camp (A szerencse forgandó)
- Patseyről keveset tudni, de valószínűleg 18030 körül született, 1843-ban került Epps-hez és 1863-ban már szabad volt.
- Solomon Northupot (1808-1863) 1841-ben rabolták és adták el, 1853-ban szabadult ki. Még ebben az évben megírta emlékiratait, amely északon bestseller lett.
- Az Egyesült Államokba viszonylag kevés rabszolga érkezett, számuk összesen 350 ezer volt, ám az ő utódaik is rabszolgának születtek, így az 1865-ös felszabadításukra már négymillióan voltak. Egy drága rabszolga 1841-ben mai értékben mérve durván 10 millió forint lehetett.
- Természetesen megtalálták a módját, hogy a polgárháború után is gyakorlatilag rabszolgamunkát alkalmazzanak: mindenféle ürüggyel letartóztatták és lecsukták az egykori rabszolgákat, majd közmunka címen ellátás fejében újra ültetvényeken dolgozhattak, és ez a rendszer még a huszadik század közepén is működött.
- Az 1940-es években kormányzati céllal beszélgetéseket rögzítettek egykori rabszolgákkal, szerencsére volt még, aki élt. Itt pl. egy 101 éves férfi mesél emlékeiről, ha valakit érdekel.

Következik: Spotlight

Tartalom:

Egy csapatnyi amerikai űrhajós, köztük az újonc tudósnő Ryan és a rutinos Matt (George Clooney) a Hubble űrteleszkópon dolgozik a világűrben, amikor egy műholdrobbantás törmelékei váratlanul telibe találják őket. Csak ők ketten maradnak életben, és még Ryan is kis híján kisodródik a végtelenbe, ha Matt nem kapja el és köti magához. Űrhajó híján a legközelebbi orosz űrállomás felé indulnak, mivel szerencsére Matt hátán van pár rakéta, bár nem sok üzemanyaggal. Alig pár percük van, hogy kicsit megnyíljanak egymásnak, Ryanről hamar ki is derül, hogy menekülni próbál az életből fizikai és lelki értelemben is, mióta kislánya játék közben elcsúszott és olyan szerencsétlenül verte be a fejét, hogy meghalt. Ryan levegője fogytán, de sikerül megkapaszkodnia a már elhagyott űrállomásba. Csakhogy Mattet nem bírja megtartani anélkül, hogy mindketten ne sodródjanak ki a világűrbe...

Többek szerint a történet lényege abban rejlik, ahogy a múltja elől menekülő Ryan ismét talpra áll és az életet választja, nekem viszont inkább úgy tűnt, hogy mintha egy jelképes emberré válást láthattam volna, ahogy Ryanből a semmiből lassan két lábon járó lény lesz. A rendező, Cuaron azonban nem rejtegette üzenetét, nyilatkozatából kiderült, hogy az emberibb téma volt a célja, azaz hogy Ryan hogyan viseli a sorscsapásokat.

Megvalósítás:

A történet azonnal az űrrel és a balesettel indít; Matt karaktere is egyszerű, egy jókedvű, szinte tökéletes, túlzottan is tökéletes parancsnok, aki mintegy apaként még akkor is Ryant nyugtatja, amikor arra neki lenne szüksége. A történet is csupán azt a célt szolgálja, hogy kimozdítsa Ryant a holtpontjából, amibe lánya halála után került. Otthon céltalanul autókázik, még az űrbe is felmegy, csakhogy ne kelljen otthon lennie, e szélsőséges helyzetben azonban rádöbben, hogy folytatni akarja életét. A különféle értelmezésekre magyarázat, hogy többféle jelkép is szerepel: megjelennek a nagyobb vallások jelképei (Gangesz, Jézus, Buddha), mint reményt adó szigetek, megjelennek az ember(iség) fejlődésének lépcsőfokai (Matt mint atya, magzatpóz, kuytaugatás, két lábra felegyenesedés). Fontos megjegyezni, hogy a leírtak ellenére egy baromi izgalmas kalandfilmmel állunk szemben, olyannal, amilyenekért az 1980-as években izgulhattunk.

Az űr mindig kiváló alkalmat ad a látványosságokra, és ez most sincs másképp, noha végig csak az óriási Földet és a sötét világűrt láthatjuk. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy gyakorlatilag egyszereplős történetet látunk (Matt kb. a film harmadánál kilép a képből), tulajdonképpen kifejezetten minimalista az egész. Ennek megfelelően kb. 80%-a a filmnek animáció, de teljesen élethű, csak néha látszódik, hogy nem valóságos a kép. A speciális effekteket a súlytalanság szállítja mindenféle lebegő tárgy formájában, ami egy idő után már nem annyira izgi. Amiért engem kevésbé ragadhatott magával a képi világ, mint másokat, az valószínűleg abból adódik, hogy ők óriási vásznon, 3D-ben nézték, és biztos vagyok benne, hogy ott lenyűgöző látvány. A zene tökéletesen passzol az eseményekhez, tipikus űrzene morajló csenddel és hirtelen hangrobbanásokkal. A csend és a zene váltakozása mellett a közeli és a távoli felvételek váltogatásával érik el azt a hatást, amivel egyszerre tűnik az ember jelentéktelen, elveszett lénynek, másrészt átérezhető, drámai egyénnek.

Élmény:

Nem bírtam megállni, hogy ne a 2001: űrodüsszeiához hasonlítsam, hiszen mind történetében, mind látványában nagyon hasonló. Ám úgy érzem, hogy semmiben sem tudta megközelíteni. Félreértés ne essék, itt sosem arra gondolok, hogy rossz a film, egyszerűen csak nem nyújtott akkora élményt, mint az elődje. Többrétegű, látványos, izgalmas, de kicsit olyan érzésem van, mint a Rekviem egy álomért esetében, ahol minden passzolt, mégsem hozta el a mindig áhított katartikus élményt.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: George Clooney (Az őrület határán), Ed Harris (Apolló 13)
- Ed Harris-nek ugyan csak a hangját halljuk, mégis mindenkinek az Apolló 13 Kranza jut róla eszébe.
- Egyes hozzáértők belekötöttek a tudományos hitelességébe, de őszintén szólva ez itt nekem egy ilyen filmnél nem igazán számít; és ami fontosabb, olyan űrhajósok nyilatkoztak elismerően az űrábrázolásról, mint Buzz Aldrin.

Következik: 12 év rabszolgaság

Tartalom:

Tiehszi Kína északkeleti tartománya fővárosának, Senjangnak az iparnegyede. Fénykorát az 1980-as években élte, ám az 1990-es években már veszteségesen működtek gyárai és az ezredfordulóra leálltak. A dokumentumfilm ezt az ezredfordulós végjátékot rögzíti: először a munkások utolsó napjait követhetjük nyomon, majd családjaik életét, ahogy kénytelenek otthonaikat elhagyni, végül egy guberálásból élő öregember és fia nehézségeit láthatjuk, ahogy a gyárak leállásával az ő megélhetésük is nehezebb lett.

Nincs ezen mit ragozni, nem éreztem, hogy a rendező üzenni akart volna bármit, leszámítva persze azt, hogy nem jó dolog földönfutóvá válni. Nem éreztem társadalomkritikai hangot sem, egyszerűen csak nyomon követhettük a leépülés utolsó szakaszát és közvetlen következményeit a legkiszolgáltatottabbak szemszögéből.

Megvalósítás:

Kicsit szociodrámának hangzik, de egyáltalán nem dramatizálták túl a helyzetet egy kivétellel, pedig lett volna rá lehetőség többször. Ugyanakkor hidegen tárgyilagosnak sem nevezném, hiszen mindig a munkások szemszögéből láthattuk az eseményeket. Nincsen történetszál, az időben össze-vissza ugrálunk, és nincsenek főszereplők sem, így nehéz azonosulni a helyzettel. Valójában egy négyrészes dokumentumfilmről beszélünk. Az első részben ("Rozsda I") néhány már minimális létszámmal működő gyárba látogatunk el elsősorban a munkások öltözőbeli beszélgetéseiből ízelítőt kapva, amely többnyire a végkielégítésről szól, noha többen már hónapok óta fizetést se kaptak, és az se sok. A második rész ("Rozsda II") továbbra is a munkásokról szól, de itt már arról beszélnek, mit lovasíthatnak meg az üzemből, és a kötelező kórházi kezelés révén (rendszeresen átesnek ólomtalanításon) kicsit már bepillanthatunk szabadidejükbe is. A harmadik rész ("Maradvány") már kiterjeszti a szereplők körét a családokra, szomszédokra is, ugyanis a munkások nem saját, hanem a gyárak házaiban laktak, de a csőd miatt ezeket is eladják, lebontják, így menniük kell. Itt több nemzedék is megjelenik: a legidősebbek a fiatalokért aggódnak, a középkorúak a saját jövőjük miatt, a fiatalok meg egyfajta nihilizmusban élnek. A negyedik rész ("Sínek") beszűkül, kiemelt szerepet kap a sínek mellett élő idősebb férfi, aki egyedül él munkanélküli fiával, és a gyárak környékén elhullott szenet, fémeket gyűjti össze (finom megfogalmazás a lopásra :D). Egy nap azonban nem ér haza, mert rajtakapták és lecsukták, aminek hatására fia rádöbben, hogy mennyire szereti őt. Ez az egyetlen rész, ahol hosszabban mutatnak egy egyéni drámát, így ez az egyetlen része az amúgy kilencórás dokumentumfilmnek, ami kicsit élvezhető (nyugi, hepi end lett). A részek közötti összekötő kapocs a gyakran mutatott tehervonat, innen ered a cím is, amely magyarul elvileg kb. annyit tesz: "a sínektől nyugatra eső negyed".

Nagyon dokumentarista a stílus, azaz kézikamerás, egy helyben álló vagy embert követős; sok a hosszú, egyhangú jelenet, a hosszasan mutatott utcaképek, emberek, ami talán a hosszú jelenetek esztétikáját igyekezett volna létrehozni,mint amilyeneket láthatunk Tarkovszkijnál, Akermannál vagy Tarrnál, de szerintem csak ritkán sikerült. De a vonatot olyan gyakran is sokat mutatják, hogy szinte biztosra veszem, hogy a Soá előtt tiszteleg, és akkor a kilencórás hosszra is megkapjuk a magyarázatot. A párbeszédek gyakran nem is hallatszanak és amúgy is szét vannak esve, nagy részük nem releváns. Ez akár adhatna némi életszerűséget a filmnek, de nekem nem adott. Természetesen zene is épp csak annyi van, ami a környezetből jön, de ezek meglepően jól illenek az adott helyzethez.

Élmény:

Elnézést hogy ilyen soká jelentkeztem új bejegyzéssel, de az ünnepek mellett az is közrejátszott a késésben, hogy nem nagyon kötött le a dokumentumfilm. Voltak pedig érdekes részei, de úgy féltek ezektől, mint a tűztől, és inkább az érdektelen és nem kapcsolódó párbeszédeké volt a főszerep. Emiatt pedig teljesen indokolatlannak érzem a kilencórás hosszt. Pedig én is átéltem, milyen egy haldokló cég végnapjaiban rész venni, így átéreztem a helyzetet, és valószínűleg a szocialista blokk felbomlásakor valamennyi országban megtörtént ugyanez, így nekünk lehetne fontos film is.

Következik: Gravitáció

Gyilkos arany (von Stroheim, 1924)
Patyomkin páncélos (Eisenstein, 1925)
A generális (Bruckman-Keaton, 1926)
Metropolis (Lang, 1927)
Virradat (Murnau, 1927)
Jeanne d'Arc szenvedései (Dreyer, 1928)
Ember a felvevőgéppel (Vertov, 1929)

M (Lang, 1931)
Nagyvárosi fények (Chaplin, 1931)
Atalante (Vigo, 1934)
Modern idők (Chaplin, 1936)
A nagy ábránd (Renoir, 1937)
Robin Hood kalandjai (Curtiz-Keighley, 1938)
A játékszabály (Renoir, 1939)
Óz, a nagy varázsló (Fleming, 1939)

Aranypolgár (Welles, 1941)
Az Ambersonok tündöklése (Welles, 1942)
Casablanca (Curtiz, 1942)
Szerelmek városa (Carne, 1945)
Az élet csodaszép (Capra, 1946)
Biciklitolvajok (De Sica, 1948)
A harmadik ember (Reed, 1949)
Késő tavasz (Ozu, 1949)

Alkony sugárút (Wilder, 1950)
Mindent Éváról (Mankiewicz, 1950)
A vihar kapujában (Kuroszava, 1950)
Ének az esőben (Donen-Kelly, 1952)
Tokiói történet (Ozu, 1953)
Ugecu története (Mizogucsi, 1953)
Hátsó ablak (Hitchcock, 1954)
Hét szamuráj (Kuroszava, 1954)
Itáliai utazás (Rossellini, 1954)
Szansó tiszttartó (Mizogucsi, 1954)
A vadász éjszakája (Laughton, 1955)
Az ige (Dreyer, 1955)
Az út éneke (Satyajit Ray, 1955)
Az üldözők (Ford, 1956)
Egy halálraítélt megszökött (Bresson, 1956)
A hetedik pecsét (Bergman, 1957)
A nap vége (Bergman, 1957)
A siker édes illata (Mackendrick, 1957)
12 dühös ember (Lumet, 1957)
A gonosz érintese (Welles, 1958)
Rio Bravo (Hawks, 1958)
Szédülés (Hitchcock, 1958)
Észak-északnyugat (Hitchcock, 1959)
Négyszáz csapás (Truffaut, 1959)
Van aki forrón szereti (Wilder, 1959)
Zsebtolvaj (Bresson, 1959)

Az édes élet (Fellini, 1960)
A kaland (Antonioni, 1960)
Kifulladásig (Godard, 1960)
Pszichó (Hitchcock, 1960)
Arábiai Lawrence (Lean, 1962)
A kilátóterasz (Marker, 1962)
A mandzsúriai jelölt (Frankenheimer, 1962)
A megvetés (Godard, 1963)
Nyolc és fél (Fellini, 1963)
A párduc (Visconti, 1963)
Dr. Strangelove (Kubrick, 1964)
Gertrúd (Dreyer, 1964)
Egy nehéz nap éjszakája (Lester, 1964)
Bolond Pierrot (Godard, 1965)
Iszonyat (Polanski, 1965)
Andrej Rubljov (Tarkovszkij, 1966)
Az algíri csata (Pontecorvo, 1966)
A jó, a rossz és a csúf (Leone, 1966)
Persona (Bergman, 1966)
Vétlen Baltazár (Bresson, 1966)
Play Time (Tati, 1967)
2001: Űrodüsszeia (Kubrick, 1968)
Volt egyszer egy vadnyugat (Leone, 1968)
Árnyékhadsereg (Melville, 1969)
Vad banda (Peckinpah, 1969)

A megalkuvó (Bertolucci, 1970)
A francia kapcsolat (Friedkin, 1971)
Mechanikus narancs (Kubrick, 1971)
Aguirre, Isten haragja (Herzog, 1972)
A burzsoázia diszkrét bája (Bunuel, 1972)
A keresztapa I. (Coppola, 1972)
A keresztapa II. (Coppola, 1974)
Kínai negyed (Polanski, 1974)
Barry Lyndon (Kubrick, 1975)
Cápa (Spielberg, 1975)
Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23. (Akerman, 1975)
Nashville (Altman, 1975)
Tükör (Tarkovszkij, 1975)
Taxisofőr (Scorsese, 1976)
Annie Hall (Allen, 1979)
Csillagok háborúja IV. (Lucas, 1977)
Apokalipszis most (Coppola, 1979)
A nyolcadik utas: a halál (Scott, 1979)
Sztalker (Tarkovszkij, 1979)

Dühöngő bika (Scorsese, 1980)
E. T., a földönkívüli (Spielberg, 1982)
Fanny és Alexander (Bergman, 1982)
Szárnyas fejvadász (Scott, 1982)
Nap nélkül (Marker, 1983)
Amadeus (Forman, 1984)
Soá (Lanzmann, 1985)
A bolygó neve: Halál (Cameron, 1986)
Kék bársony (Lynch, 1986)

Közelkép (Kiarostami, 1990)
Nagymenők (Scorsese, 1990)
Szép nyári nap (Yang, 1991)
Schindler listája (Spielberg, 1993)
Ponyvaregény (Tarantino, 1994)
Sátántangó (Tarr, 1994)
Toy Story (Lasseter, 1995)
Szigorúan bizalmas (Hanson, 1997)

Családi kötelékek (Yang, 2000)
Szerelemre hangolva (Vong, 2000)
Csihiro szellemországban (Mijazaki, 2001)
A gyűrűk ura I. (Peter Jackson, 2001)
A sötétség útja (Lynch, 2001)
A gyűrűk ura III. (Jackson, 2003)
A bombák földjén (Bigelow, 2008)
A sötét lovag (Nolan, 2008)
WALL-E (Stanton, 2008)

Toy Story 3 (Unkrich, 2010)
A sötét lovag - Felemelkedés (Nolan, 2012)
Gravitáció (Cuaron, 2013)
Mileőtt éjfélt üt az óra (Linklater, 2013)
12 év rabszolgaság (McQueen, 2013)
Leviatán (Zvjagincev, 2014)
Mr Turner (Leigh, 2014)
Sráckor (Linklater, 2014)
Agymanók (Docter, 2015)
Spotlight (McCarthy, 2015)

Felkerültek a listára:
Gyilkos arany (von Stroheim, 1924)
A generális (Bruckman-Keaton, 1926)
Virradat (Murnau, 1927)
Jeanne d'Arc szenvedései (Dreyer, 1928)
Ember a felvevőgéppel (Vertov, 1929)

Atalante (Vigo, 1934)
A nagy ábránd (Renoir, 1937)

Az Ambersonok tündöklése (Welles, 1942)
Szerelmek városa (Carne, 1945)
Az élet csodaszép (Capra, 1946)
Késő tavasz (Ozu, 1949)

Ugecu története (Mizogucsi, 1953)
Szansó tiszttartó (Mizogucsi, 1954)
Az ige (Dreyer, 1955)
Az út éneke (Satyajit Ray, 1955)
Egy halálraítélt megszökött (Bresson, 1956)
A hetedik pecsét (Bergman, 1957)
A nap vége (Bergman, 1957)
A gonosz érintese (Welles, 1958)
Rio Bravo (Hawks, 1958)
Van aki forrón szereti (Wilder, 1959)
Zsebtolvaj (Bresson, 1959)

A kaland (Antonioni, 1960)
Kifulladásig (Godard, 1960)
A kilátóterasz (Marker, 1962)
A megvetés (Godard, 1963)
Gertrúd (Dreyer, 1964)
Bolond Pierrot (Godard, 1965)
Andrej Rubljov (Tarkovszkij, 1966)
A jó, a rossz és a csúf (Leone, 1966)
Persona (Bergman, 1966)
Árnyékhadsereg (Melville, 1969)

Mechanikus narancs (Kubrick, 1971)
Barry Lyndon (Kubrick, 1975)
Cápa (Spielberg, 1975)
Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23. (Akerman, 1975)
Nashville (Altman, 1975)
Tükör (Tarkovszkij, 1975)
Annie Hall (Allen, 1979)
A nyolcadik utas: a halál (Scott, 1979)
Sztalker (Tarkovszkij, 1979)

Szárnyas fejvadász (Scott, 1982)
Nap nélkül (Marker, 1983)
Kék bársony (Lynch, 1986)

Közelkép (Kiarostami, 1990)
Nagymenők (Scorsese, 1990)
Szép nyári nap (Yang, 1991)
Sátántangó (Tarr, 1994)

Szerelemre hangolva (Vong, 2000)
A sötétség útja (Lynch, 2001)

Gravitáció (Cuaron, 2013)
12 év rabszolgaság (McQueen, 2013)
Spotlight (McCarthy, 2015)

Lekerültek a listákról:
Mindent Éváról (Mankiewicz, 1950)
Iszonyat (Polanski, 1965)
A sötét lovag - Felemelkedés (Nolan, 2012)

A siker édes illata (Mackendrick, 1957)
A mandzsúriai jelölt (Frankenheimer, 1962)
Francia kapcsolat (Friedkin, 1971)
A burzsoázia diszkrét bája (Bunuel, 1972)
E. T., a földönkívüli (Spielberg, 1982)
A bolygó neve: Halál (Cameron, 1986)
A gyűrűk ura I. (Jackson, 2001)
Mielőtt éjfélt üt az óra (Linklater, 2013)
Leviatán (Zvyagintsev, 2014)
Mr Turner (Leigh, 2014)