Tartalom

A német megszállás alatt álló Lengyelországba érkezik az üzletember Schindler (Liam Neeson), hogy kihasználva a háború adta olcsó zsidó munkaerőt, meggazdagodjon. Ebben segítségére lesz könyvelője (Ben Kingsley), aki arra használja a lehetőséget, hogy a gettó helyett a gyári munka biztosította jobb körülmények közé menekítse a zsidókat. A helyzet súlyosabbá válik Göth (Ralph Fiennes) érkezésével: a gettót felszámolják, a zsidókat munkatáborokba zárják. Eközben Schindler egyre elszántabban követ el mindent, hogy minél több munkását mentse meg, de ekkor parancsra haláltáborokba indítják a foglyokat...

A film története meglepően annyira nem fiktív, hogy még a látszólag túldramatizált elemek is megtörténtek, mint pl. az erkélyről emberekre lövöldözés, az elszabotált termelés vagy az Auschwitzból visszafordított vonat. A film nem mutat túl önmagán, illetve csak a nagyon hollywoodias alapmotívumként megjelenő jó kontra gonosz harcot láthatjuk. Nekem a legnagyobb problémám az volt, hogy érzésem szerint nem tudott dönteni Spielberg arról, hogy dokumentum- vagy játékfilmet készítsen.

Érdekes volt még megélni a film humorát. Az arra fogékonyak vajon mertek volna nevetni a moziban? Éreztem magamon, hogy "elindul bennem a humor", de a számig már nem jutott el; nem is lehet képes az ember elmosolyodni sem egy ilyen hangulatú filmen.

Megvalósítás

A kivitelezés természetesen profi: az első negyed egészen kedélyes, így erősebb ellenpont, amikor megérkezik Göth-tel a terror, és nagyon hatásvadászan ölik meg az arccal rendelkező, eleve sajnálatot keltő öregeket és gyerekeket. Az egyéni kivégzésektől jutunk el a tömegesig és a földi pokol megjelenítéséig, végül izgalmak után megkönnyebbülhetünk, a jó nyer, a rossz elnyeri büntetését. Sajnos ezen a ponton nagyon kibukott a hollywoodi vonal, Lanzmann melodrámának is titulálta a filmet.

A fekete-fehér múlt a jelen színes keretébe van foglalva, illetve pár ponton bekerült a filmbe némi szín is, hasonlóan a Patyomkin páncélos vörös lobogójához. A fekete-fehér történet  és több kézikamerás felvétel, az eredeti helyszínek és helyi színészek a dokumentmfilmes hatást igyekeznek erősíteni.

Képileg az első egy-két perc egyébként tökéletes, az árnyékkal-fénnyel remekül játszik az operatőr. Kicsit szemre is hánytam magam, mert arra gondolotam egyes megoldások közben, hogyha azokat egy 1920-1930-as filmben látnám, akkor elalélnék a gyönyörtől, de itt nem gyakorolt rám különösebb hatást.

Élmény

Amiben jó Hollywood, az itt is kiváló: együttérzünk a szereplőkkel, izgulunk értünk, a feszültség a tetőpontig hág, a kegyetlenkedésektől elborzadunk, a végén megkönnyebbülünk. Ahogy az elején említettem, legnagyobb problémám a filmmel, hogy nem tudott dönteni, mi akar lenni. Dokumentumfilmnek nyálas játékfilm, játékfilmnek durva történelemóra.

Érdekességek

- Schindler a háború előtt kémként tevékenykedett Csehországban és Lengyelországban, sőt, Lengyelország megtámadásának előkészítésében egészen konkrét szerepet játszott: az ürügyként szolgáló határincidenshez többek közt ő szerezte be az egyenruhákat.
- Az eredeti lista még megtekinthető itt: auschwitz.dk/schindlerslist.htm
- A listán több magyar is szerepelt szerencsére.
- Mint említettem, ha nem is egy az egyben vette át a valóságot, a filmnek nincsenek fiktív elemei: Göth akasztása valóban szinte komikusnak mondható, csak sokadjára sikerült (nem linkelem, de a YouTube-on meg lehet nézni).

Miért csinálom ezt?

Időnként elkap valamilyen dili, most éppen filmes műveltséget kívánok szerezni. Részben mert csak, részben pedig szeretnék tisztában lenni olyan utalásokkal, amik elhangzanak filmekben, sorozatokban.

Mi alapján választottam ki a filmeket?

Négy listát vettem alapul: IMDB, Metacritic, Rotten Tomatoes, Sight and Sound, They Shoot Pictures, Don't They. Ezen listák első száz-száz filmjét kigyűjtöttem és összefésültem azzal a kitétellel, hogy a filmnek legalább tízévesnek kell lennie. Ezeket nézem meg, és ezekről írok egy rövid összefoglalót egy barna kanapésnak, illetve magamnak. Érdekes, hogy elég nagy a szórás; persze más-más módszerekkel készülnek a listák, és látszódik rajtuk némi szezonalitás, de ennek ellenére is meglepő, hogy ennyire más sorrendek és filmek szerepelnek rajtuk.

Hogyan értékelem a filmeket?

Három fő szempontom van: tartalom, megvalósítás, összhatás. A tartalom alatt a film mondanivalóját értem, mennyire értelmes, hogyan van tálalva, logikusan épül-e fel, van-e benne olyan jó jelenet, ami leteríti az embert, nem unalmas-e.

Sokan csak ennyit figyelnek, pedig szerintem legalább ennyire fontos, ha nem fontosabb a megvalóstíása, ezen belül is a képi világ. A film ugyanis vizuális műfaj, és ha látvány eszközével nem él, akkor minek adja át a mondanivalóját ezen a csatornán keresztül? A minimális elvárásom, hogy képileg is kifejezze és támogassa a mondanivalóját, illetve ne rontsa el a rossz színész, de ezzel nem szokott baj lenni.

És ha már vizuális művészetről beszélünk, akkor szeretném, ha a minimálison túl is elkápráztatnának szokatlan, szép képekkel, technikai megoldásokkal. Ez sajnos sokkal ritkább, mint amire számítottam, leginkább a huszas-harmincas évek filmjeire jellemző. Illetve ez nem teljesen igaz, de a modernebb filmeknél nehezen érhető tetten elsőre, és ha egy film nem közérthető - vagy legalább nem taglóz le elsőre, hogy újra megnézzem -, akkor értelmét veszti.

Kevésbé fontos, de sokat dob egy filmen, ha a képhez hasonlóan erős hangilag is, illetve ha a rendezőnek van valamilyen egyedi ismertetőjegye, ami másnak nincs.

A harmadik tényező a tartalom és megvalósítás mellett az élmény, amit nyújt. Ha úgy tetszik, az összhatás. Korábbi bejegyzéseimből látható, hogy volt olyan film, ami tartalomban volt erős, volt, amelyik megvalósításban, de mégsem állt össze egységessé. És volt olyan is, sőt, a legtöbb kedvenc filmem ilyen, ami nem fszerepel jól az első két szempontom szerint, de az összebenyomás mégis erős. Nevezzük ezt szubjektív véleménynek.

Melyek ezek a filmek? (frissítem időnként)

Tartalom

1905-ben az orosz forradalom hatására a Patyomkin páncélos legénysége is megelégeli a rossz és igazságtalan körülményeket. Lázadás tör ki, melyet a közeli Odessza lakossága is ünnepel. Ekkor azonban megérkezik az elnyomó cári sereg...

A film állami megrendelésre készült propaganda célokra; sajnos ez többször már a Michael Moore-i, undorítóan demagóg kategóriába löki a történetet. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy a technikának köszönhetően jól működik a dolog, és az ember lélegzetvisszafojtva, a matrózokért izgulva figyeli a filmet.

Megvalósítás

A filmet elsősorban megvalósítása miatt dicsőítik, nem alaptalanul. A szovjetek a filmben is a marxista filozófiát követték, ennek megfelelően állította Eisenstein szembe egymással montázsait. Ezt ki lehet elemezni egészen mélyen, de én egyszeri együgyű filmnézőként is érzékelem a vágások tempójának, egymásra hordásának szerkezetét. Jó példa az izgalom fokozására az, ahogy egyre gyorsabb vágások követik egymást, vagy az, ahogy egyes események között bevágnak egy-egy képet, erősítve a hangulatot. Gyakran úgy éreztem, ez nem is annyira mozgókép hanem állóképek egymásba csatolása. A zene (legalábbis abban a változatban, amit én láttam) ezt tökéletesen erősítette.

Elsőre fel se tűnt, de nem csak az ellenpontozásban érhető tetten a szovjet ideológia: nincs a filmnek főszereplője, a tömeg maga az (nagy többsége amatőrökből áll).

Élmény

Megosztó, hiszen egy képileg látványos, izgalmas filmről van szó, amit nem véletlenül tartanak az egyik legjobbnak. Ami miatt nem lehet komolyan venni, az a durván propagandisztikus tartalma. Talán kevésbé érint érzékenyen ez egy amerikait, de mi, akiknek közvetlen tapasztalatunk volt a kommunizmussal, kevésbé tudunk eltekinteni ettől.

Érdekességek

- Több országban megtiltották  a matrózoknak a film megtekintését, sőt, később még Sztálin is betiltotta, tartva tömegmanipuláló erejétől.

Tartalom

Antoine (Jean-Pierre Léaud) kiskamasz, ennek megfelelően pedig nem a legjobb a magatartása. (Erre utal a film címe is, ez a francia kifejezés kb. annyit tesz: rosszalkodás.) Előbb az iskolában kerül bajba - akár megérdemelten, akár nem -, majd a szüleinél, végül a hatóságokkal is meggyűlik a dolga.

A francia új hullám egyik első filmje ez, ennek egyik legfontosabb jellemzője pedig a szerzőiség, azaz a film a rendező szerzeménye. Truffaut esetében ez azt jelentette, hogy a film erősen önéletrajzi ihletésű. Tekinthettjük kiállásnak a gyerekek mellett és korrajznak is egy gyerek szemszögéből. A szülőknek nincs idejük és kedvük a gyerekükkel foglalkozni, az állam pedig szintén csak elvárásokat támaszt. A film vége azonban nem egyértelmű - illetve valószínűleg mindenki más-más következtetést von le belőle attól függően, hogy mit lát a főszereplő arcán az utolső képen.

Megvalósítás

Az új hullám elvileg meghirdette az elszakadást is a klisés megoldásoktól, de én kevés olyan dolgot fedeztem fel, ami ezt alátámasztotta volna. Volt benne ugyan pár érdekesebb kép, de nem ezek jellemezték a filmet.

Legszórakoztatóbb azt volt nézni, amikor egy bábelőadáson kisgyerekek arcát pásztázta a kamera, figyelve a megdöbbenésüket, örömüket. Ilyen őszinte arcokat egy színész se fog tudni soha eljátszani. Nem hiszem, hogy hatásvadászat miatt játszottak gyerekek a filmben, de mégis az ő ártatlanságuk miatt lett a film szinte lírai, és a nem túl kedélyes alaphangulat ellenére is inkább bájos a történet.

Élmény

Truffaut első filmje kedves történet. Esküszöm, hogy nem emlékeztem, de épp azt akartam írni, hogy bátran ajánlom kiskamaszoknak megtekintésre, bizonyára könnyen azonosulni tudnak a szereplővel és érzéseivel, noha a film nem szerepel azon listán, amelyet a kritikusok erősen ajánlanak a 14 éven aluliaknak. Miután rákerestem a listára, kiderült, hogy tévedtem, és szerepel rajta...

Érdekességek

- Truffaut játszott Spielberg Harmadik típusú találkozás  filmjében
- Lehet nincs köze hozzá, de Hitchock-rajongóként Truffaut is cameózott szinte minden filmjében, így itt is.
- Az anyát alakító színésznő később még játszott az Amélie csodálatos életében is.
- A csak pár pillanatra feltűnő Jeanne Moreau is több más ismert filmben is játszott, legutóbb az Igazából szerelemben.

Tartalom

A főhős titkárnő meglép a főnök pénzével, és éjszakára megszáll egy motelben.
A főhös moteltulajdonos (Anthony Perkins) őrült anyja megöli a titkárnőt, ezért a fiú kénytelen elrejteni a hullát.
A főhős nyomozó (Martin Balsam) a nyomozása során eljut a szállóig, de az őrült anya megöli.
A titkárnő főhős testvére (Vera Miles) és szeretője feltárják az ügyet, és elkapják a gyilkost.

A film számos dolgoban az elsők között volt, az egyik első slasher-horror filmként szokás emlegetni, de több tekintetben is feszegette az akkoriban elfogadottnak számított illemkódex határait. Tette persze mindezt úgy, hogy nem volt hozzá szükség naturálisan bemutatni semmit: elég volt utalni rá.

Megvalósítás

Megszokhattuk Hitchcocktól, hogy filmjei megvalósításában törekszik a tökéletességre, és ez most sincs másként: utalások, szimbólumok, addig szokatlan módszerek jellemzik a mozit.

A film játszik a nézővel, nagyon sok olyan pillanat van benne, ami hozzájárul a feszültség fennmaradásához (pl. amikor a hullát elrejtik a mocsárban, egy pillantra úgy tűnik, a mocsár nem nyeli el teljes egészében - vagy amikor a rendőr váratlanul feltűnik, követve a titkárnőt).

Külön említést érdemel a zene, és nemcsak az agyonsimételt zuhanyzós jelenetre gondolok, hanem az alaptémára is, ami kifejezetten rémisztő (és később egy Busta Rhymes szám alapja lett.)

Élmény

Az eddigi Hitchcock-élményeimhez képest ez egy sokkal rémisztőbb film volt, egyáltalán nem az a kedélyesebben fordulatos krimi. A feszültség végig jelen van, és fordulatokban sincs hiány. A történetet pedig megfelelően támogatja az árnyékos, fekete-fehér képi világ és az aláfestő horrorisztikus zene. A lezárás az M-hez hasonlóan a csúcspontja a filmnek, ami a végső elszámoláskor mindig nagyon fontos.

Ami miatt mégsem nyújt igazán erős élményt a film, az a filmen túli mondanivaló hiánya. Ezt a kisköltségvetésű történetet a rendező a tévésorozatának stábjával forgatta le, és ennek megfelelően a film is "csak" egy másfélórás kikapcsolódás.

Érdekességek

- Itt történt meg először vécélehúzás a filmtörténelemben.
- A film igaz történet alapján készült.
- A meggyilkolt nőt alakító színésznő férje volt egy ideig Tony Curtis, közös lányuk pedig Jamie Lee Curtis.
- A meggyilkolt nő testvérét játszó Vera Miles korábban játszott Az üldözők c. filmben is.
- A meggyilkolt nő szeretőjét alakító férfi később politikai pályára lépett, és mexikói nagykövet lett.
- A magánynomozót alakító Martin Balsam korábban szerepelt a 12 dühüs ember és A rakparton c. filmekben is.
- A meggyilkolt nő kollégáját alakítő színész Hitchcock lánya.
- Amikor Hitchock elhatározta, hogy film készül a regényből, felvásároltatta az összes példányt, hogy a meglepetések rejtve maradjanak.
- Hitchock a forgatás alatt a főszereplő színésznőt azzal szívatta folyamatosan, hogy az öltözőjében különböző helyekre rejtette az anya csontvázát.
- Természetesen Hitchcock feltűnik a filmjében ezúttal is: