Tartalom

1941 decembere, kicsivel Pearl Harbor előtt. Casablanca, Marokkó, amely ugyan a németbarát francia Vichy-kormány irányítása alatt áll, de még nem közvetlenül. Franciák, németek, arabok és Európa számos nemzetének menekültjei gyűlnek össze időről-időre az amerikai Rick (Humphrey Bogart) bárjában, és természetesen egyikük sem kedveli a németeket. Egy nap megőrzésre hagynak nála egy rakás biankó útlevelet, amivel a menekülőben lévők Amerikába juthatnának. Még aznap este beállít Rick egykori szerelme Ilsa (Ingrid Bergman) és férje a szabadságharcos, nyomukban a német és francia hatóságokkal. Ilsa csúnyán faképnél hagyta Ricket korábban, és Rick emiatt a mai napig megtört szívű cinikus, mogorva alak. Választás elé kerül: segítsen a házaspárnak megszökni, segítve ezzel az ellenállást és elvesztve ezzel Ilsét újra vagy szabaduljon meg férjétől és boldogan éljen együtt Ilsével?

Ha nagyon akarjuk, akkor mondjuk Rick morális dilemmáját tekinthetjük a sztorin túlmutató, mélyebb tartalomnak, de igazából ez nincs túlságosan kifejtve, így marad maga a konkrét cselekmény.

Megvalósítás

A kornak megfelelő profizmussal elkészített film; az olyan egyszerű nézőnek mint nekem, nincs benne hiba, de nem is vettem benne észre semmi különleges erényt. Minden a helyén van, se több, se kevesebb.

Élmény

A gyengeségei ellenére azonban egy hangulatos, izgalmas, kalandos, humoros romantikus filmről beszélünk. Egyrészt adott a tényleges világháborús környezet, a film szereplői pedig nemcsak szerepük szerint, hanem valóban különféle nemzetekből (összesen 34 különböző országból) származó, ténylegesen menekült színészek - ez a sokszínű szereplőgárda kicsit emlékeztet A harmadik emberre - a cinikus karakterekben pedig az Alkony sugárútra.

Annyira nem izgalmas, mint Hitchcock, annyira nem kalandos, mint a Robin Hood kalandjai, annyira nem humoros, mint a Ponyvaregény és annyira nem is romantikus, mint a Nagyvárosi fények, de az összes tulajdonsága együtt élvezetes filmmé teszi.

Érdekességek

- A filmben több magyar vonatkozás is van: a rendező ugye Curtiz (azaz Kertész Mihály), Peter Lorréről már beszéltünk az M kapcsán, szerepel még a filmben Szőke Szakáll is, és Isle férjének filmbeli neve Victor Laszlo, aki bár cseh, de mi tudjuk hogy nyilván ő is magyar :D
- Mint említettem, rengeteg Európából menekült színész szerepel a filmben. A jelenetben, ahol a Marseilles dallal verték a németeket, nem is tudták visszafojtani meghatódottságuk. Az élet kegyetlen játéka, hogy a zsidó származásuk miatt menekült német színészeknek a későbbiekben többnyire náci katonákat kellett alakítaniuk az amerikai filmekben.
- A film szerencsés keresztmetszete volt a kor több fontos filmjében szereplő színész pályafutásának: Bergmant már láthattuk az Itáliai utazásban, Claude Rains-t a Robin Hood kalandjaiban és az Arábiai Lawrence-ben, Conrad Veidtet a Dr. Caligariban és a Bagdadi tolvajban, John Qualont Az üldözőkben, Marcel Daliot A játékszabályban, és Hans Heinrich von Twardowski ismét a Dr Caligariban.

Tartalom

Carol (Catherine Deneuve) irtózik a férfiaktól és a szexualitástól. Nappal, éberen szinte katatón állapotban létezik, éjjelente pedig rémek gyötrik. Amikor nővére elutazik nyaralni, elhatalmasodik rajta a téboly. Egy férfi rendszeresen megerőszakolja, de valós férfiak is üldözik szerelmükkel, vágyaikkal. Egy idő után mindez kivetül a lakására, az is megelevenedik.

A film pszichológiai thriller, vagy inkább már horror. Carol őrültségének kiváltó okát sejthetjük, erre több utalás van a díszletben elrejtve, de egy mai tapasztalt filmnézőnek könnyű rájönni.

Megvalósítás

A filmben keveredik a valóság egy őrült nő vizióival, ami bár néha megjelenik az utcán is, elsősorban a lakásában, egy bezárt helyiségben válik igazán rémálomszerűvé. Ezt a vonalat lehetett volna még erősíteni, de nem panaszkodhatunk így se.

Segítette még az álomszerű hatást a kamera egyenetlen beállítása, a fekete-fehér szín, a sötétség és az árnyékok. Az áldozatok halálát gyakran az ő nézőpontjukból láttuk.

Végül pedig a hangeffekteket is csak dícsérni lehet, zene csak akkor van, ha a frászt akarják hirtelen ránkhozni, egyébként gyakori a csend, amit idegtépően szakít félbe a telefon- vagy az ajtócsengő.

Élmény

Ha azt nézzük, hogy a klasszikus filmek közül, amit most megnéztem, hova jutott el az ijesztgetős műfaj a Dr. Caligaritól a Pszichón át az Iszonyatig, akkor elsősorban hirtelen fordulatokat és az erőszakosságot emelhetjük ki, hiszen már a dr. Caligarinál is az őrült lélek jelentette nyomasztó hangulatot. Egyedül, sötétben ne nézzük ;)

Tartalom

Marcello (Marcello Mastroianni) kiégett-kiégőben lévő magányos újságíró, aki ezt csak átmeneti foglalkozásnak tekinti, miközben könyvét írja. Ez utóbbi minőségében nem elégíti ki az újságírói munkája, de nem tud ellenállni a nőknek és az éjszakai életnek sem.

És tulajdonképpen ennyi; a filmnek nincs központi cselekménye, Marcello életéből láthatunk egymással nem összefüggő jeleneteket. A rendező nem ad választ, melyik irány lenne a helyes. Se a pénz, se a vallás, se a szerelem, se a tisztes életvitel nem jelent igazi megoldást.

Megvalósítás

Legérdekesebb tulajdonképpen a film szerkezete: hét epizódból áll, elvileg megfeletethetőek a hagyományosan hetes számhoz tartozó keresztény motívumoknak: főbűnök, teremtés napjai... stb. Ezek az epizódok Marcello életének egymástól különálló fejezetei, de személyiségéhez hozzájárulnak, ez a köztük lévő összetartó erő.

Mégsem jutunk el azonban A-ból B-be, valamiféle köztes állapotban vagyunk: nem láthajuk sem a Rómába megérkező, nagyravágyó fiatalt, sem a véglegesen kiégett sajtóügynököt. Ezt az átmenetiséget erősíti az is, hogy a történet többynire alkonyatkor és hajnalban játszódik.

Élmény

Ez tipikusan olyan film, amit utólag kicsit meg kell rágni, de itt szerencsére jóval könnyebb dolgunk van, mint a Vétlen Baltazár esetében. Többször gonoszan gúnyos, magával is, de ettől szórakoztató, egyébként túlságosan nyomasztó lenne. Kicsit olyan a film, mintha A játékszabálynak, a Siker édes illatának és a Vétlen Baltazárnak lenne az ötvözete, de legalább optimista lezárással.

Érdekességek

- A film egyik szatirikusan komikus-önreflektív elemei voltak a tolakodó fotóriporterek. Marcello egyik barátjának neve Paparazzo. Innen ered a paparazzi szó.

Tartalom

Az emberiség hajnalán egy éjsötét monolit tűnik fel egy emberszabású csoportnak. Nem sokkal később a csapat csontokat talál és ráébred, hogy ezekkel az eszközökkel erősebek lehetnek puszta kézzel harcoló riválisaiknál. Négymillió évvel később az emberiség rábukkan egy hasonló monolitra, ami a Jupiter irányába küld jeleket. Kis csapat indul útnak, hogy felkutassa a célt. Ekkorra az eszközhasználat már annyira fejlett, hogy egy mesterséges inteligenciájú számítógép (H. A. L. 9000), amely képes emberi érzelmeket is imitálni, teljesértékű tagja a legénységnek. HAL szerint azonban az emberek veszélyeztetik a küldetést, ezért gyilkosságokba kezd.

Több témát foglal magába a sok szimbólumot szerepeltető történet, és sok asszociációra ad lehetőséget, de alapvetően az emberiség fejlődése a fő motívum. Hogy egészen konkrétan minek látja a film a fejlődést, nem is fontos annyira; a fő hangsúly egy elképzelt újabb evolúciós szintlépésen van.

Megvalósítás

Nagyon látványos a film, elsősorban az űr végtelensége miatt, de a díszletek is egészen szemet izgatóak. A film vége azért is olyan erős, mert a képi világ át mert menni absztraktba a történettel párhuzamosan. Ne felejtsük el, hogy mindez 1967-1968-ban készült, még a holdraszállás előtt.

Nagyon fontos elem hang, ami nincs sok. A világűr csendje nyomasztóan ül a fülünkön, és felerősíti a hangeffekteket. Érdekes módon a csenddel egészen jól harmonizál az a pár komolyzenei betét, különösen Ligeti Györgyé, hogy kicsit hazabeszéljek. Beszéd pedig alig van, ezáltal jóval nagyobb a hangsúly a vizualitáson mint a legtöbb film esetében, ami mindenképpen üdvözölendő. Leone filmjeinél szoktam fájlalni, hogy megszólalnak a szereplők, itt szerencsére nem volt zavaró.

Gyenge pontjai a filmnek a humánkaraketerek, azaz hogy nem nagyon vannak. Több személyisége van, és jobban vagyunk képesek megérteni HAL-t, aki egy piros pötty, mint a felvonultatott embereket. Mégha ez szándékos, akkor is gyengeséknek érzem. Az előemberek viszont nagyon valóságosnak tűnnek, nagyon jól utánozták a majmok mozgását.

Élmény

Ez az eddigi legtökéletesebb klasszikus, amit láttam, szinte mindenben megfelelt az elvárásaimnak, és mindezt okosan, szórakoztatóan. A kép, a hang, a tartalom tökéletesen kielégítőek, és ha magával ragadják az embert, akkor felejthetetlen élmény.

Érdekességek

- A kislányt nem más, mint Kubrick lánya alakítja.
- Ligeti szerette a filmet, de megalázónak érezte, hogy holmi Straussok zenéjével kell az övének egy filmben szerepelnie :D

Tartalom

Ethan (John Wayne) polgárháborús déli veteránként tér haza bátyja családjához. Amíg Ethan és félvér rokona, Martin távol vannak, indiánok ütnek rajta a tanyán megölve a családot, és elrabolják a kis Debbie-t. Öt évig üldözik a nomád indiánokat, mialatt Martint szerelme várja haza. Mire rátalálnak az indián törzsre, Debbie már a törzsfőnök felesége, Martin szerelme pedig szintén házasodni készül, megelégelve a várakozást...

A történetet az Odüsszeiához és a Moby Dickhez hasonlítják a bosszúval átítatott vándorlás miatt. A felszín alatt ennél sokkal több kimondatlan háttértörténet van. Ezeket csak gyaníthatjuk az utalásokból, így lesz a karaktereknek - legalábbis Ethanénak - a látottaknál jóval nagyobb mélysége. A film másik lényeges, ámde kicsit rejtegetett témája a hősies vadnyugat mítoszának lerombolása és az antirasszizmus: Ethan sokat tud a komancs indiánokról és gyűlöli őket, de idővel felülkerekedik benne az egyetemesebb emberiesség.

Megvalósítás

Ford, a rendező legjellemzőbb jegyeinek tartják a Leonétől jól ismert tájképszerű jeleneteket és a külső forgatási helyszíneket. Ez azonban sajnos mai szemmel már nem tűnik fel egyáltalán.

A technicolor ellenére a színek nem élénkek, a képek valahogy messze nem olyan látványosak, mint a spagetti-westernekben (talán jobb eredményt kapunk, ha a lehető legjobb minőségben nézzük meg). A színészeket gyakran tanácstalannak és hiteltelennek éreztem. Humora gyakran erőltetett.

Élmény

Bizonyára hangulatfüggő, de most egy pillanatig sem izgultam, és nem éreztem át a szereplők örömét-bánatát-dühét. Ezt a filmet olyannak érzem, amin sajnos fog az idő, és nem élvezhető önmagában, csak a korának és műfajának kontextusában.

Érdekességek

- Ford termékeny rendező volt már az 1910-es évek némafilmes korszakában is, és az elsők között alkalmazta a hangosfilm technológiáját. Első hangosfilmjében már feltűnt statisztaként John Wayne. Ford a második világháborúban is filmesként szolgált a seregben, és felvételeket készített a midway-i csatáról és a normandiai partraszállásról is.
- Debbie-t kiskorában Lana Wood, kamaszként Natalie Wood, azaz egy testvérpár alakította.
- A Bradet alakító Harry Carey elsősorban westernekben játszott pályafutása során, kései éveiben így szerepelt a Vissza a jövőbe 3. részében is
- A film alapjául igaz történet szolgál.