Tartalom:

Jean-Louis (Jean-Louis Trintignant) hívő katolikus, szinte megszállottan figyeli az egyik szőke nőt a templomban. Követné is, de mindig szem elől téveszti a mise után. Egy este összefut rég nem látott barátjával, kisebb filozófiai eszmecserébe keverednek Pascalról és a vallásról, melynek során Jean-Louis kijelenti, hogy katolikus lévén ő már nem csajozik. Több se kell a barátnak, azonnal felviszi Maudhoz (Francoise Fabian), aki nemcsak csinos, de művelt is, ez pedig hamar próbára teszi Jean-Louis elveit...

A kritikák egybehangzó állítása szerint a filmben is elhangzott véletlenek és választások témaköréről filozofálgat a történet, arról, ahogy Jean-Louis igyekszik a katolicizmus elveinek megfelelően alakítani életét és ebbe a keretbe beleilleszteni mindent, miközben az események véletlenszerűen(?) történnek meg vele. És bár valóban erről beszélnek és ebbe illeszthetőek a történtek, számomra ez csak a felszínnek tűnt, ugyanis valamitől mérhetetlenül természetesen emberinek éreztem, amit nem tudok ennél jobban kifejteni.

Megvalósítás:

Talán csak az aktuális hangulatom miatt volt így, ugyanis az élethelyzeteken és a karaktereken is érezhető a rendezett történet mesterkéltsége, szóval igazán nem tudom megmagyarázni, miért éreztem ezek ellenére valósnak. Adott a francia értelmiségi közeg a maga 1960-as évekbeli filozofálgató, szabados életvitelével. Ennek tagja Jean-Louis, akinek a neve a filmben nem hangzik el, aki mintha most kezdte volna csak el komolyan venni katolikus vallását, egyúttal pedig külső szemlélő is, hiszen eddig külföldön dolgozott és most is elég messze él munkahelyétől, de még csak nem is saját lakásában. Nem találja a helyét új ismerősei között, inkább egyedül elmélkedik, jelenleg Pascalon és a valószínűségeken. Jean-Louis tehát minden tekintetben egy átmeneti jellegű ember. A következő nagyobb blokkban összefut régi ismerősével véletlenül, akinek révén végül eljut Maudhoz. A címadó este majd' a film felét tesz ki, és ebben vallásról, szerelemről filozofálgatnak. Nem fogom tudni felidézni valamennyi gondolatukat, de szerencsére teljesen közérthetőek, ellentétben ugye Godard-ral. A lényeg, hogy megszólalásaival és testbeszédével Maud egyre nyilvánvalóbbá teszi, hogy szabad a pálya, ami Jean-Louis részéről komikusan kínszenvedős, ahogy vágyait próbálja összeegyeztetni katolikus nézeteivel ("ez csak baráti csók"). Végül feltűnik a szőke lány a templomból ugyancsak véletlenül, a szerencsés véletlenek folytán pedig lehetőségük adódik közelebbről megismerkedni. A befejezés talányos lehet, csak annyi a biztos, hogy két karakter két ellenkező utat választ, egyben az is kiderül, hogy semmi sem volt egészen véletlen. Hogy kinek melyik életfelfogás lesz a szimpatikusabb (esetlegesség vs nincsenek véletlenek), gondolom egyéni világlátástól függ. A rendező hívő katolikus volt és állítólag több utalás történik Pascalra, mint amit a mai néző észrevehet, de nekem mégis az volt az érzésem, hogy szándékosan és összezavaró céllal írták bele a véletleneket, mert túlságosan is klappolt minden (bocsánat a rébuszokért, de nem akarok spoilerezni).

Amennyire dicsérik a történetet, annyira semmitmondó a kivitelezése: a párbeszédek, a mozdulatok előre kimértek, látványvilága nincs, zene se. Néhány kép azért jól láthatóan megkomponált, leginkább talán az utolsó jeleneten látszódik, ahol Jean-Louis a végtelen tenger felé fut, Maud pedig a dombon felfelé halad. A rendező türelmesen  tudott várni a megfelelő pillanatokra, a pap pl. nem színész, a misék pedig valódiak, de ennyiben kb. ki is merül az összes érdeme, legalábbis azok közül, amiket észrevettem.

Élmény:

Tipikus újhullámos film az 1960-as évek Franciaországából, amelyek többnyire továbbra se jönnek be. Ezen a ponton azért szeretém megjegyezni, mint mindig, hogy nem vagyok filmesztéta, csak egy átlagember aki egyszeri megtekintés után leírja, mi szűrődött le neki az adott filmből. Szóval a filozofálgatások érdekesek voltak, de nem katartikusak, a képi világ meg számomra semmit nem jelentett. Ami viszont magával ragadó volt, az a mesterkéltsége ellenére is természetesnek ható légköre, amit nem tudok mivel magyarázni...

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Jean-Louis Trintignant (A megalkuvó, Három szín: piros), Francoise Fabian (A nap szépe, Out 1)
- A rendező alapvetően filmciklusokban gondolkozott, ez a "Hat erkölcsi mese" (1963-1972) harmadik darabja.

Következik: A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője

Tartalom:

Újra a rendező gyerekkorában, az 1980-as évek vidéki Angliájában járunk. A kiskamasz Shaun katona apja meghalt a falklandi háborúban, sokat szekálják a suliban is, ezért könnyedén összebarátkozik a nála idősebb Woodyékkal, akik végre normálisan bánnak vele. Woodyék szkinhedek, ami ekkor még inkább a hippikhez volt hasonló, látszólag nincs ebben több ártalmatlan bandázásnál, míg egy nap ki nem jön a börtönből Combo (Stephen Graham), korábbi vezérük, akinek feltett célja, hogy erővel "visszaveszi" az országot a pakisztáni bevándorlóktól. Néhányan, köztük Woody is kiszáll a bandából, Shaunnak azonban imponál a magabiztos férfi...

A rendező bevallása szerint:

ebben a filmben az erőszaknak semmi köze ahhoz, hogy az elkövetők bőrfejűek – inkább a személyes gyötrelmeket tükrözi, különösen a befejezésben. Azt akartam megmutatni, milyenek a bőrfejűek a valóságban, amilyennek belülről láttam őket. Akkortájt, a nyolcvanas években a bőrfejű ismerőseim tisztában voltak saját gyökereikkel, tudták, hogy ők már egy új nemzedék, de hűek akartak maradni a 69-es elődeikhez. Akkoriban mindenki magasról lenézte a munkásosztályt, de mi büszkék voltunk a származásunkra, és már a külsőnkben is megpróbáltuk szemléltetni az erejét. Kölyökfejjel nagyon lelkesedtem ezért, mert úgy érezhettem, felnéznek rám a származásom miatt.

Ennek ellenére nem pont ez jön le a történetből, gyakorlatilag nulla utalás van a munkásosztályra, ellenben jól érezhető a karakterek igénye a valahová tartozásra, valamint jól kivehető a szkinhed kultúra törése, ami épp ekkoriban következett be.

Megvalósítás:

A főcím egy montázzsal indít, ami életképeket mutat be a közéletből: 1983-as trendi zenekarok, tévéműsorok, Thatcher és persze az épp zajló falklandi háború. Itt veszti el katona apját a kiskamasz Shaun, amit eleve nehezen visel, de az iskolában még cikizik is. Véletlenül összehaverkodik a szkinhed bandával, akik törődne vele és nem bántják, szórakozásuk pedig viszonylag ártatlan, kicsit vandálkodnak elhagyatott épületekben, söröznek, füveznek. Shaun könnyen elcsábul, hiszen ekkor szkinhednek lenni még azt jelentette, hogy a tagok büszkén vállalják munkásosztálybeli származásukat. A Hol alszik Romeo? felépítését követve ebbe az idillbe rondít bele a történet harmadánál-felélnél a börtönből frissen szabadult Combo, aki már a szkinhedek második nemzedékéhez tartozik, amit elkezdett ekkor átitatni az idegenellenes politika. Innentől kezdve az ő karaktere viszi hátán a történetet, ugyanis rajta keresztül mutatkozik meg legjobban ez a törés. Combo idősebb a többieknél és még az eredeti hullámmal indult, füvezett, jamaikai feketékkel lógott, ezért is problémás a viszonya Milkyvel a banda fekete tagjával (Andrew Shim). Azt, hogy neki is apás-családi gondjai lehettek, több fontos esemény mutatja: bandavezérként kicsit atyáskodó, főleg Shaunnal; valójában családi életre vágyik, de szerelme (Vicky McClure) kikosarazza ekkor kezd bepöccenni; a végső lökést pedig az adja meg, amikor szembesül Milky idilli családi életével. Ez borítja ki igazán, az már csak ürügy a konfliktushoz, hogy Milky fekete. A történet végén visszatérünk Shaunhoz, aki egy szerintem giccses jelenetben jelképesen megválik az angol zászlótól.

A film legjobb része a főcím montázsa, tök jól bemutatja a korszak eseményeit, hangulatát korabeli dokumentumfilmek és egyéb bevágások segítségével, ami a fiatalabbaknak talán nem mond sokat, de én elég idős vagyok ahhoz, hogy nosztalgikusan viszonyuljak Diana hercegnőhöz vagy a Knight Riderhez. Később is előfordulnak videóklipszerű montázsok és dokumentumrészletek, mindez korabeli slágerekkel kísérve, illetve ezekben egész szép képek is előfordulnak. A színészek rendben vannak, sokak szerint zseniálisak.

Élmény:

Szinte egy az egyben követte a Hol alszik Romeo történetét a film: a rendező személyes élményein alapuló gyerekkori nosztalgia idilljét tönkreteszi egy szélsőséges, erőszakos fazon. A realistább körítés ellenére ez most mégsem volt annyira nyomasztó, talán mert Combo egy fokkal kiszámíthatóbb Morellnél. Megvalósításában érettebb, de azért még nem nevezném Meadows-t korunk Fellinijének.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Stephen Graham (Blöff), Vicky McClure, Andrew Shim és Frank Harper (Hol alszik Romeo)
- A film sikerén felbuzdulva három mini sorozat készült a filmhez ugyanezekkel a karakterekkel.

Következik: Éjszakám Maudnál

Tartalom:

Egy isten háta mögötti, vadnyugati kisvárosba érkezik Hegedűs Jancsi Johnny Guitar (Sterling Hayden) munka reményében. Messziről szemtanúja lesz egy rablógyilkosságnak is, majd betér a városszéli szalonba, amit a keménykezű nő, Vienna vezet. Rövidesen lincshangulatú tömeg tör be Emma (Mercedes McCambridge) vezetésével, akinek bátyját ölték meg az előbbi rablógyilkosságban. Emma a Dancin' Kid becenevű férfit és bandáját vádolja, akikről nem tudni mit dolgoznak, de mindig van elég pénzük (és nem mellesleg Emma féltékeny rá, amiért a Dancin' Kid láthatóan vonzódik Viennához) és jó kapcsolatot ápolnak Viennával. A lakosság amúgy sem kedveli Viennát, aki azért nyitott épp itt szalont, mert tudta, hogy erre fog haladni a vasútvonal, ami majd egy virágzó várost fog létrehozni, aminek áldásaiból kimaradnak a környékbeliek. Ekkor érkezik meg a Dancin' Kid és bandája is, akik tagadják a gyilkosságot és azt állítják, hogy ezüstbányászként keresik a kenyerük, de nem hülyék hogy elárulják a lelőhelyet. A város elöljárója (Ward Bond) végül egy napot ad mindannyiuknak, hogy elhagyják a helyet, különben erővel kényszerítik majd őket...

Ez még nagyon csak a felvezetés volt, később derül ki, hogy Johnny valójában Vienna régi szerelme, és itt egy szerelmi sokszöget látunk (amiben Ebert szerint nem is a férfiak a fontosak, hanem Vienna és Emma között van egy kimondatlan, egyoldalú szerelem). Én azon részét éreztem hangsúlyosabbnak, amiben egyetlen, kellőképpen hangos ember képes felhergelni egy tömeget akár arra is, hogy ártatlanokat lincseljenek meg, ez pedig jól illeszkedik a korszak kommunistaüldözéseibe. Kisebb mértékben érzek benne egy közösség vs egyén szembenállást is, hiszen a lakosság egyként áll szemben a számukra vállalhatatlan Viennával, aki viszont az amerikai alapértékekre hivatkozva, mint a szabadság, ellenáll nekik. 

Megvalósítás:

Kb. az első negyedórában elhangzik minden fontosabb információ, amikor betör a tömeg Viennához, innentől kezdve már csak le kell futtatni a történetet. Az első téma, amit említettem, a szerelmi sokszög: Vienna és Johnny egykor egy pár voltak, de valamiért szakítottak, ami után Vienna felépítette a saját, önálló életét, de végül újra rászorult Johnny segítségére. Későbbi férfiismerősei között van a Dancin' Kid, akit kedvel ugyan, de nem szeret, mert Johnny korábban már összetörte a szívét. Valószínűleg azonban nem csak Dancin' Kid, hanem a jelekből ítélve több más helybéli is rajong Viennáért. A Dancin' Kidbe azonban Emma szerelmes, mert egy időben tette neki a szépet. Emma ezért gyűlöli Viennát halálosan (Ebert szerint szereti). A második téma, a tömegmanipuláció, nem igényel sok magyarázatot, Emma egyszerűen olyan energiával uszít Vienna ellen, hogy igaznak tűnik minden vádja. Amikor azonban tényleges vérontásra kerül sor, akkor az emberek meghátrálnak némileg naiv módon. Nem nehéz észrevenni, hogy ez a mccarthyzmus megjelenítése, annál is inkább, mert a forgatókönyvet is titokban egy feketelistás író írta. Egy eleme a történetnek, amit nem említettem, hogy kicsit kifordítja a klasszikus vadnyugatot: a főszereplők, a legerőszakosabb alakok a nők, a férfiak meghunyászkodnak előttük, kettejükön kívül más nő nem is szerepel. Ehhez kapcsolódóan kerül képbe az egyén vs közösség témaköre is: a helyiek nem akarják, hogy Vienna ott éljen (az indok mindegy), ő viszont a szabad individum jogával élve maradni akar; jellemző, hogy épp a jog képviselője, a serif tehetetlen a város képviselőivel.

Ez egyes jelenetek beállításaiban is megjelenik, Viennát rendszeresen egyedül, kicsit magasabban mutatják, míg az összegyűlt tömeget egyben, Emmában kicsúcsosodva. Említettem, hogy kicsit kifordított western jellege van a filmnek; ez abban is megmutatkozik, hogy a színészek gyakran teátrálisan eltúlozva játszanak pl. halált vagy egyéb érzelmeket. Emiatt talán megbocsájthatóak az időnként eszméletlenül béna vetített hátterek is. Váratlanul brutális volt az egyik filmvégi fejlövés, az 1950-es években ezt még diszkrétebben oldották meg, itt viszont láthattunk egy lőtt sebet a fejen. A legjellemzőbb vonása a filmnek azonban a színvilága, amelyek nagyon élénkek, és erre rá is játszanak Vienna rikító színű öltözékével vagy rúzsával, miközben több szereplő szemének a színe is jól láthatóan kék. Ezzel fejezik ki legkönnyebben a Vienna és Emma közti ellentétet is, mivel meglehetősen ellentétes színű ruhákat hordanak. És most egy kicsit megint Eberthez fordulok: a fent belinkelt írása szerint ezek az öltözékek a kor divatjában kifejezetten pornósnak számítottak, de ezt mai szemmel én már nem érzékelhettem. Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen címmel csak zenés film lehet a Johnny Guitar, de valójában csak egyetlen jelenetben van zene.

Élmény:

Az amerikaiak kezdetben nem szerették a filmet, a kritikák is alapvetően negatívak voltak, mert western jellege ellenére alig-alig nevezhető westernek a túlsúlyos szerelmi szálak miatt, és én is osztom véleményüket, kicsit olyan volt, mint egy paródia, amit nem annak szántak, miközben nagyon is súlyosnak tekinthető a mccarthyzmus árnyékában.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Sterling Hayden (Dr. Strangelove, A keresztapa), Mercedes McCambridge (A gonosz érintése, Az ördögűző), Ward Bond (Ez történt egy éjszaka, Páducbébi, Elfújta a szél, Érik a gyümölcs, A máltai sólyom. Clementina kedvesem, Az élet csodaszép, A nyugodt férfi, Az üldözők, Rio Bravo), Ernest Borgnine (Vad banda), John Carradine (Frankenstein menyasszonya, Hatosfogat, Érik a gyümölcs, Tízparancsolat), Paul Fix (Vörös folyó, Ne bántsátok a feketerigót), Rhys Williams (Szent Mary harangjai), Ian MacDonald (Délidőben)
- Még életben van: Ben Cooper (83)
- A Viennát és az Emmát alakító színésznők utálták egymást a forgatás alatt, részben pont egy közös férfi miatt, aminek a rendező természetesen nagyon örült.

Következik: Ez itt Anglia

Tartalom:

A történet kilenc szálon fut, megpróbálom érthetően felvezetni őket: 1) Karácsony közeledtével az egykori rocksztár, Billy egy régi sláger aktualizálásával próbál visszajutni a csúcsra, és bár sikerül neki, az évek során kellően cinikussá vált, hogy a talmi sikert helyén tudja kezelni; ugyanakkor rádöbben, hogy a valódi gazdagság, azaz a szeretet, mennyire hiányzik az életéből. 2) Eközben új miniszterelnököt ünnepel az ország David személyében, akit azonnal levesz lábáról új rezidenciájában a személyzet egyik kicsit ügyefogyott tagja, Natalie. 3) A város egy másik pontján Juliet (Keira Knightley) és Peter (Chiwetel Ejiofor) esküszik éppen, Peter tanúja azonban, Mark, aki egyben a legjobb barátja is, látszólag nem kedveli a lányt. 4) Erre az esküvőre igyekszik az író Jamie is, de haza kell rohannia előtte, ami azért kellemetlen, mert rajtakapja szerelmét pont a testvérével enyelegni. 5) Az esküvőt követő partin Colin, a felszolgáló srác sikertelenül próbál felszedni nőket, aminek okát abban látja, hogy az angol nők nem passzolnak a személyiségéhez. A megoldás szerinte egyszerű: Amerikába kell költöznie. 6) Colin haverja filmforgatáson dolgozik, ahol épp dublőrökkel, Johnnal és Judyval próbálnak el előre szexjeleneteket; a kínos helyzet ellenére kellemesen beszélgetnek a dublőrök és John végül randira hívja Judyt. 7) Az esküvő mellett temetés is van: nemrég hunyt el Daniel (Liam Neeson) felesége, így kettesben marad nevelt fiával, Sammel, aki a kelleténél szomorúbb(?). Hamarosan kiderül, hogy szerelmes egy osztálytársába, de fogalma sincs, hogyan hódíthatná meg. 8) Egy dizájner cégnél dolgozik Sarah (Laura Linney), évek óta szerelmes kollégájába, Karlba, de túl szégyenlős randira hívni. Végül Karl teszi meg ezt a szívességet, és minden jól is alakulna, de rendre megzavarja együttlétüket Sarah ápolásra szoruló testvérének telefonhívása. 9) Sarah főnökére, Harryre (Alan Rickman) erőteljesen rányomul titkárnője, és a férfi az unalomba fulladó házassága mellett nehezen tud ellenállni a fiatal nő kísértésének...

A kilenc szál különféle szerelmi kapcsolatokat mutat be röviden különféle élethelyzetekben, de a fő mondanivaló tételszerűen elhangzik a film felvezetőjében: hajlamosak vagyunk a rosszat látni a világban, ezért észre se vesszük, hogy igazából a szerelem (és a szeretet) mennyivel erősebben van jelen a mindennapjainkban. Az ezt követő történetek már csupán ennek a bizonyításai hivatottak lenni több-kevesebb sikerrel.

Megvalósítás:

E felvezetés tökéletes, reptéren újraegyesülő szeretteket mutat, és nem fél beemelni a 2001-es terrortámadásokat ebbe a gondolatmenetbe, amivel szerintem minimum az évtized legfontosabb reflexióját nyilatkoztatta ki. ("When the planes hit the Twin Towers [...] none of the phone calls from the people on board were messages of hate or revenge. They were all messages of love.") Ezután a kilenc szál következik különféle sorrendben, egymást váltogatva, időnként összefonódva. A többségük vágyakozó, azaz nem beteljesült szerelem, ahol hol a munka, hol a család, hol egyéb akadályok gátolják a szerelmet. Üdítő kivétel a megcsalással kacérkodó férj, hiszen itt a már beteljesült szerelem viszontagságait láthatjuk, az özvegy férj gyásza viszont fájdalmasan kevés teret kap és nagyon elcseszik az egész szálat. A dublőrök rövid jelenetei a vicc kategóriába tartoznak, de legalább eredeti: meztelenül, szexet imitálva ismerkednek össze. Sarah és Karl (szégyenlős munkatársak) románca is az érdekesebbek közé tartozik, hiszen itt Sarah a testvéréért feláldozza a szerelmet. Végül a rocksztár története szintén egyedi, mivel nem szerelemről szól, hanem szeretetről (a magyar cím kissé félrevezető, hiszen a "love" szó nem csak szerelmet jelent). A többi szál gyenge és klisékkel teli, de megfelelően adagoltak és viccesek, így nem vészes. A humora történetenként eltérő, valószínűleg a szereplőik alakították ilyenre: a rocksztár cinikus, a miniszterelnök esetlen, az író poénjai a helyzetkomikumra épülnek... stb. Mivel sok történetet ölel fel a film, nem jut egyik karakterre se elég idő, hogy elmélyüljünk bennük, így utólag visszagondolva elég felszínes az egész, és ha nem a film alatt, utólag biztos mindenkinek feltűnik, mennyire életszerűtlen helyzet vannak benne.

A film betétdalai korabeli slágerek, amivel nincs baj, azzal viszont igen, amikor aktuális popkulturális utalásokat tesznek, ugyanis ezek szerintem már a mai tizen-huszonéveseknek sem érthetőek (Blue, Claudia Schiffer... stb.). Amikor annak idején először láttam a filmet, problémát okozott az is, amit az ázsiai filmeknél szoktam felróni: ha több szálo fut a történet, muszáj karakteres arcú színészeket használni, különben a néző belezavarodhat könnyen. Ezt ezútal sztárok alkalmazásával oldották meg, bő tíz éve viszont én még nem nagyon tudtam különbséget tenni köztük, nem ismertem őket, és most is volt olyan mellékszereplő, akinél először nem vettem észre, hogy összekötő kapocsként szerepel egy másik szálban. A képi világról sok pozitívumot nem tudok elmondani: nincs vele baj, de nincs is benne semmi különleges.

Élmény:

Tudom hogy szentségtörést követek el és nők mlliói fogják halálomat kívánni, de jobban belegondolva a film maga nem túl erős. A sok történetszál és a sztárok, a gyorsan érkezőpoénok elvonják erről a figyelmet. Viccesnek vicces (bár vannak olyan részek, ahol már inkább kellemetlen), jó hogy vannak benne szomorúbb történetek is, számomra viszont pont a romantika hiányzott belőle. Valószínűleg mert sok volt a klisé benne és mert nem kapott elég időt egyik karakter sem. Szingliknek talán hatásosabb, hiszen a történetek nagy része nekik szól, ők könnyebben átélhetik.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Alan Rickman (Drágán add az életed, Harry Potter és a bölcsek köve), Keira Knightley (Csillagok háborúja, A Karib-tenger kalózai), Liam Neeson (Schindler listája, Csillagok háborúja, Batman: kezdődik, A sötét lovag - felemelkedés), Chiwetel Ejiofor (12 év rabszolgaság), Laura Linney (A Truman show), Rowan Atkinson (Az oroszlánkirály), Ivanka Milicevic (Casino Royale)
- Akit érdekel, itt egy kapcsolati ábra, ki-kinek-mije.
- Idén készült egy jótékonysági rövidfilm is "Red Nose Day Actually" címen, amely bemutatja a szereplőket 14 évvel később, de inkább csak újramelegíti a film poénjait.
- A "Love Is All Around" valószínűleg mindenkinek az 1990-es évek agyonjátszott Wet Wet Wet slágerét jelenti (szintén egy korábbi Curtis-film betétdala), pedig valójában a Troggs 1960-as évekbeli dala.

Következik: Johnny Guitar

Tartalom:

Amadeo, a nyugdíj előtt álló hóhér munkája végeztével a halottaskocsiban felejti a munkaeszközeit. Az egyik sofőr, Jose Luis gyorsan utánaviszi lakására, ahol a hóhér szingli lánya fogadja. Több se kell Jose Luisnak, azonnal barátkozni kezd a Amadeoval és persze a lánnyal, amit rövidesen esküvő és összeköltözés követ. Vagyis követne, ha az 1960-as évek Spanyolországában nem a magyarhoz lett volna hasonló a helyzet, ugyanis akár éveket is kellhet várni egy lakásra. Hogy a listán előrébb kerüljön, Jose Luis apósa unszolására hóhérnak áll, így állami alkalmazottként azonnal költözhet, a kivégzések miatt pedig nem kell aggódnia, hiszen nagyon ritkák. Csakhogy Jose Luis irtózik a kivégzés gondolatától is, és rettegve figyeli az újságcikkeket, hogy mikor történik halált érdemlő bűncselekmény. Természetesen egy nap levelet kap a hivataltól, hogy munkája adódott...

Nem teljesen egyértelmű a történet számomra minden tekintetben. Egyes írások szerint részben Jose Luis felnőtté válásáról van szó azáltal, hogy kénytelen felelősséget vállalni családjáért és számára kényelmetlen dolgokat is bevállalni értük. Én viszont magyarként úgy érzem, hogy a spanyolokhoz hasonlóan a puha diktatúrákat gúnyoló, összekacsintós kultúrán szocializálódva ez az aspektusa erősebb, vagy ez az egyetlen. Azaz Jose Luis kénytelen eladni a lelkét, ha valamit el akar érni.

Megvalósítás:

A történet központi eleme Jose Luis, aki nem egy túl erős jellemű férfi. Szíve szerint külföldre menne szerelőnek tanulni, ami lehet a reménybeli spanyol fiatalság jelképe, de mindig lehurrogják és belekényszerítik egy olyan szerepbe (férj, hóhér), amire kevésbé vágyik. Egy jellemző példája ennek, amikor a lefekszik a hóhér lányával. Amadeo váratlan hazaérkezésekor elbújik, de a lánya simán elárulja és ezzel házasságra kényszeríti. Amikor teherbe esik, Jose Luis már kénytelen lemondani külföldi karrierjéről és a lakhatásért elvállalni apósa munkáját. Az após egyébként egy joviális, de ellentmondást nem tűrő figura, akinek szakmája miatt nem talált eddig kérőt a lánya és aki belekényszeríti vejét a hóhér szerepbe, avagy az idősödő nemzedék megfojtja a fiatalságot, ha úgy tetszik. Ennek a végső, jelképes pontja akkor jön el, amikor Jose Luis-nak ki kell végeznie egy elítéltet, és jobban fél a végrehajtástól, mint maga az elítélt; gyakorlatilag eggyé lényegülnek, ez Jose Luis halálos ítélete is. E fő szál mellett számos, már-már abszurd epizód jelzi az eltorzul társadalmat: visszatérő poén a gyászolók semmibe vétele, az esküvői jelenetben menetközben bontják szét az előző, jómódúbb szertartás kellékeit, hiszen az Jose Luiséknak nem jár, vagy éppen hogy ezt azonnal le kell tagadni, amint a hatóságokkal kerülnek kapcsolatba, mert így könnyebben juthatna az egyedülálló anya lakáshoz. A film a besorolása szerint vígjáték, a humor forrása elsősorban az, ahogy Jose Luis kényelmetlen helyzetekbe kerülve vergődik, de mint említettem, nekem ez nem az ő egyéni felelősségvállalását, hanem a diktatúra elnyomását jelentette, ezért inkább tragikusnak éreztem. 

A vergődést a film klausztrofób elemekkel, azaz kis terekkel és viszonylag közeli felvételekkel illusztrálja, ami nekem egyáltalán nem tűnt volna fel, ha nem olvasok róla itt. Ezt leszámítva egyetlen fő (és nagyon zavaró) tulajdonsága volt a filmnek, mégpedig a gyors, egymást átfedő párbeszédek, amelyeket felirattal elég nehéz volt követni. Ehhez kapcsolódott, hogy nem csak a párbeszédek voltak sűrűek, de a képek is, gyakran a háttérben történik valami (pl. gyászmenet reakciói, a nagypapa gyerekcsitítgatása, miközben a házasok szexelnének... stb.)

Élmény:

A spanyol filmművészet egyik legfontosabb művének tartott filmre számomra rányomta a bélyegét Franco diktatúrája, én csak ezen keresztül tudtam értelmezni, emiatt pedig nem humorosnak, hanem tragikusnak éltem meg a hangulatát, bár volt benne pár poén. Képileg viszont értékelhetetlen, mint a legutóbbi filmek nagy része. Miért nem élnek ezzel az eszközzel a rendezők? 

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Guido Alberti (Nyolc és fél)
- A film hasonlóan járt, mint Bunuel és a Viridiana: Franco elvileg nyitott egy szabadabb filmművészet irányába, de mivel A hóhér sem volt túlságosan támogató, nem is nagyon hagyták rendezni a diktatúra enyhüléséig.

Következik: Igazából szerelem