Tartalom:

Amadeo, a nyugdíj előtt álló hóhér munkája végeztével a halottaskocsiban felejti a munkaeszközeit. Az egyik sofőr, Jose Luis gyorsan utánaviszi lakására, ahol a hóhér szingli lánya fogadja. Több se kell Jose Luisnak, azonnal barátkozni kezd a Amadeoval és persze a lánnyal, amit rövidesen esküvő és összeköltözés követ. Vagyis követne, ha az 1960-as évek Spanyolországában nem a magyarhoz lett volna hasonló a helyzet, ugyanis akár éveket is kellhet várni egy lakásra. Hogy a listán előrébb kerüljön, Jose Luis apósa unszolására hóhérnak áll, így állami alkalmazottként azonnal költözhet, a kivégzések miatt pedig nem kell aggódnia, hiszen nagyon ritkák. Csakhogy Jose Luis irtózik a kivégzés gondolatától is, és rettegve figyeli az újságcikkeket, hogy mikor történik halált érdemlő bűncselekmény. Természetesen egy nap levelet kap a hivataltól, hogy munkája adódott...

Nem teljesen egyértelmű a történet számomra minden tekintetben. Egyes írások szerint részben Jose Luis felnőtté válásáról van szó azáltal, hogy kénytelen felelősséget vállalni családjáért és számára kényelmetlen dolgokat is bevállalni értük. Én viszont magyarként úgy érzem, hogy a spanyolokhoz hasonlóan a puha diktatúrákat gúnyoló, összekacsintós kultúrán szocializálódva ez az aspektusa erősebb, vagy ez az egyetlen. Azaz Jose Luis kénytelen eladni a lelkét, ha valamit el akar érni.

Megvalósítás:

A történet központi eleme Jose Luis, aki nem egy túl erős jellemű férfi. Szíve szerint külföldre menne szerelőnek tanulni, ami lehet a reménybeli spanyol fiatalság jelképe, de mindig lehurrogják és belekényszerítik egy olyan szerepbe (férj, hóhér), amire kevésbé vágyik. Egy jellemző példája ennek, amikor a lefekszik a hóhér lányával. Amadeo váratlan hazaérkezésekor elbújik, de a lánya simán elárulja és ezzel házasságra kényszeríti. Amikor teherbe esik, Jose Luis már kénytelen lemondani külföldi karrierjéről és a lakhatásért elvállalni apósa munkáját. Az após egyébként egy joviális, de ellentmondást nem tűrő figura, akinek szakmája miatt nem talált eddig kérőt a lánya és aki belekényszeríti vejét a hóhér szerepbe, avagy az idősödő nemzedék megfojtja a fiatalságot, ha úgy tetszik. Ennek a végső, jelképes pontja akkor jön el, amikor Jose Luis-nak ki kell végeznie egy elítéltet, és jobban fél a végrehajtástól, mint maga az elítélt; gyakorlatilag eggyé lényegülnek, ez Jose Luis halálos ítélete is. E fő szál mellett számos, már-már abszurd epizód jelzi az eltorzul társadalmat: visszatérő poén a gyászolók semmibe vétele, az esküvői jelenetben menetközben bontják szét az előző, jómódúbb szertartás kellékeit, hiszen az Jose Luiséknak nem jár, vagy éppen hogy ezt azonnal le kell tagadni, amint a hatóságokkal kerülnek kapcsolatba, mert így könnyebben juthatna az egyedülálló anya lakáshoz. A film a besorolása szerint vígjáték, a humor forrása elsősorban az, ahogy Jose Luis kényelmetlen helyzetekbe kerülve vergődik, de mint említettem, nekem ez nem az ő egyéni felelősségvállalását, hanem a diktatúra elnyomását jelentette, ezért inkább tragikusnak éreztem. 

A vergődést a film klausztrofób elemekkel, azaz kis terekkel és viszonylag közeli felvételekkel illusztrálja, ami nekem egyáltalán nem tűnt volna fel, ha nem olvasok róla itt. Ezt leszámítva egyetlen fő (és nagyon zavaró) tulajdonsága volt a filmnek, mégpedig a gyors, egymást átfedő párbeszédek, amelyeket felirattal elég nehéz volt követni. Ehhez kapcsolódott, hogy nem csak a párbeszédek voltak sűrűek, de a képek is, gyakran a háttérben történik valami (pl. gyászmenet reakciói, a nagypapa gyerekcsitítgatása, miközben a házasok szexelnének... stb.)

Élmény:

A spanyol filmművészet egyik legfontosabb művének tartott filmre számomra rányomta a bélyegét Franco diktatúrája, én csak ezen keresztül tudtam értelmezni, emiatt pedig nem humorosnak, hanem tragikusnak éltem meg a hangulatát, bár volt benne pár poén. Képileg viszont értékelhetetlen, mint a legutóbbi filmek nagy része. Miért nem élnek ezzel az eszközzel a rendezők? 

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Guido Alberti (Nyolc és fél)
- A film hasonlóan járt, mint Bunuel és a Viridiana: Franco elvileg nyitott egy szabadabb filmművészet irányába, de mivel A hóhér sem volt túlságosan támogató, nem is nagyon hagyták rendezni a diktatúra enyhüléséig.

Következik: Igazából szerelem