Tartalom

A rendező, Bunuel egy borotvával kettévágja a nő szemét. Nyolc évvel később egy apácaruhába öltözött férfi csíkos dobozzal a nyakában biciklizik a nő lakására, majd élettelenül elterül. A nő kieríti a férfi ruháit az ágyára. A férfi váratlanul megjelenik az ajtónál, tenyeréből hangyák másznak ki. Egy férfiruhába öltözött nyomozónő a nő abalaka alatt egy levágot kézfejet vizsgál. A kezet a csíkos dobozba helyezi, majd elüti egy autó. Újra a lakásban vagyunk. A férfi taperolni kezdi a nőt, de a nő ellenáll; ekkor a férfi kötélen húzni kezd két zongorát, amikre két pap akaszkodik, és amiken döglött szamarak hevernek. És így tovább...

Bunuel szerint a történetnek nehezen nevezhető jelenetsornak nincs értelme, ennek ellenére számos kritkus próbálta értelmezni a látottakat, és őszintén szólva én sem érzem nehezebben értelmezhetőnek egy-egy Godard filmnél. Na nem mintha érteném a filmet, de érzem, hogy itt egy párkapcsolatról van szó, amiért tök mindegy mennyit gürizünk, mert a végén úgyis meghalunk. Asszem.

Megvalósítás

A film alapötlete Bunuel egy álmából (az elvágott szem) és Dali, a szürrealista festő-társíró egy álmából (a hangyás kéz) ered. A film készítése során állítólag az egyetlen szabály az volt, hogy az egyes jelenetek semmilyen szinten ne lehessenek értelmezhetőek, de mivel szürrealista, polgárpukkasztó darabnak szánták, elvetették még az esztétikumot is - így aztán a néző se nem gyönyörkedhet, se nem értheti a művet. Ami egyértelmű, az a szexualitás és a halál különféle szimbólumainak jelenléte, illetve hiába kerülik az értelmet, egy-egy összekötő elem mindig akad a jelenetek között, teret hagyva az asszociációknak. Elvileg egy kis energia- és pénzbefektetésű bohóckodásról van szó, ami megmagyarázná, hogy több helyen miért nem következetes a film, hiszen tele van amatőr bakikkal. Pl. a csíkos dobozos nőt elgázoló autós jelenet úgy van vágva, hogy hol a nő kezében van a doboz, hol nincs. Azonban a filmet ismerve, simán elképzelhető, hogy ez is szándékos. Ahogy az időpontok is össze-vissza ugrálnak a filmben sok mással egyetemben.

Eközben a filmből hiányoznak a látványos technikák, egyedül a képeken feltűnő groteszk dolgok teszik a szemnek is élvezetessé. A filmzene ugyancsak az én érzéseim helyességét támasztják alá: részben tangó, részben Wagner Trisztán és Izolda operájának részlete, a Liebestod szól. Ha van mégis jellemző, az egész filmen átvonuló megoldás, az a váratlanul új helyzetek teremtése, amelyekben vagy új karakter tűnik fel vagy új helyszínen folytatódik a történet, miközben mindezen változásokat teljesen természetesnek veszi a film. Különcsége ellenére a film mégsem üt el az 1920-as évek filművészetétől: ekkoriban kísérleteztek megteremteni a többi művészeti ágtól önálló filmművészetet, és az Andalúziai kutya jól illeszkedik a megmaradt, jellemzően rövid és nehezen érthető kísérletek sorába.

Élmény

Előzetes ismereteim alapján egy az Ember a felvevőgéppel-szerű, erős képekkel és hatásossággal dolgozó rövidfilmre számítottam. Ehhez képest csalódás volt, mert bár meghökkentő képekkel találkoztam, az egész hangulata mégis ugyanaz a számomra kissé egyhangú, bunueli hangulat volt, amit már megszokhattam a Tristanában vagy A burzsoázia diszkrét bájában.

Érdekességek

- A filmben szerepel Bunuel és Dali is.
- Mindkét főszereplő öngyilkos lett: a férfi túladagolta magát néhány évvel később, míg a nő nyilvánosan felgyújtotta magát.