Tartalom

Hildy azért keresi fel főszerkesztő férjét, Waltert (Cary Grant) akivel már külön élnek egy ideje, hogy bejelentse: felhagy túl mozgalmas újságírói karrierjével és másnap férjhez megy egy hagyományosabb női szerep érdekében a jóval egyhangúbb életet élő biztosítási ügynökhöz, Bruce-hoz (Ralph Bellamy). Walter nem akarja elveszteni feleségét és egyben legjobb újságíróját, ezért felhasználja valamennyi kapcsolatát, beleértve az alvilágiakat is, hogy megakadályozza a pár elutazását. Egy nagy sztori reményében sikerül ott tartania Hildyt maga mellett még egy kicsit: egy férfi (John Qualen) kivégzésére készülnek, aki lelőtt egy fekete rendőrt, ami a választások közeledtével fontos ügy a faji alapon is megosztott pártok számára, és az újság saját politikai állásának megfelelően igyekszik alakítani az ügyet. Hildy kezd egyre inkább elmerülni az ügyben, megfeledkezik Bruce-ról, ráadásul az elítélt megszökik és épp Hildy szobájában köt ki...

A történet a screwball vígjátékok egyik nagy klasszikusa, azaz nem kell benne magvas gondolatokat keresni, de azért finoman reflektál korának változóban lévő női szerepére Hildy révén, aki a hagyományos feleség-anya szerepkörébe vágyik, de a karriert választja, illetve a történet szintén maró gúnnyal kezeli az elvtelen újságírást és a politikát. És számomra ezen a ponton túl messzire ment a film, ugyanis szatíraként elment volna, de romantikus vígjátékban ezt az emberéletekkel játszó cinizmust könnyed apróságnak feltüntető hozzáállás kifejezetten taszított. Máshol nem láttam ilyen észrevételt, szóval lehet hogy csak én voltam ilyen érzékeny hangulatban.

Megvalósítás

A történet műfajának megfelelően teli van váratlan és vicces fordulatokkal. Az eredeti műhöz (és az abból készült első filmváltozathoz) képest az a jelentős eltérés, hogy Hawks, a rendező Hildy karakteréből nőt csinált, ezzel beépíthetővé téve a romantikus szálat. Ahogy korábban írtam, Hildy már modern, karrierista nő, és megpróbál kitörni ebből a szerepből, de visszazuhan, és mintegy egyensúlyként Walter felesége lesz, így egyszerre lehet nő és újságíró is. A vezető politikusok és hivatali emberek mindenre kész gonosztevőknek vannak feltüntetve, akiket csak a hatalom érdekel, az újságírók pedig csak annyiban különbözek tőlük, hogy ők érezhetően védekezési mechanizmusból lettek gecik (leszámítva Waltert és Hildyt, ők alapból velejükig romlottak), hogy ne kelljen lelkileg belerokkanniuk a szakmájukba. Ez a cinikus hozzáállás adja részben a poénokat, amelyek kizárólag a párbeszédeken és a szituációs komédián alapszik, vizuális poénok alig vannak. a legviccesebbek amúgy a belsős poénok, amelyek közül egyet vettem észre, a többinél esélyem se volt: Walter megpróbálja leírni Bruce külsejét, mégpedig azzal, hogy úgy néz ki, minta az a színész... Ralph Bellamy :D A film címe egyébként Robinson Crusoe segítőjére utal, Péntekre, ahogy Hildy társa Walternak.

A színészek és a zene számomra nem volt emlékezetes, képileg pedig az egyetlen érdekesebb technika, amit észrevettem, az a a tempóhoz igazodó vágás volt, különösen amikor gyorsan szólaltak meg egymás után. A műfajra jellemzően természetesen itt is nagyon gyorsan hadarva beszéltek a színészek, amitől viccesebbnek és szellemesebbnek tűnnek a párbeszédek. A film egyik különlegessége, hogy a szereplők a hitelesség és a gyorsabb tempó érdekében azt sem várják meg, hogy a másik befejezze mondandóját, ami kifejezetten zavaró tud lenni ha már hárman beszélnek egyszerre. Hogy mégsem vész el fontos információ, az annak köszönhető, hogy Hawks szándékosan olyan szavakat tett a mondatok végére, amit nem muszáj hallanunk.

Élmény

A vígjátéki besorolása ellenére engem ez a film inkább nyomasztott a maga viccesnek szánt, de inkább lehangolóan cinikus szemléletével, amellyel emberéletekkel játszottak. Talán csak elromlott a humorérzékem, talán a kor embere kicsit másképp állt ekkoriban a kérdéshez. Mindenesetre mivel megvalósításában sem nyújtott számomra emlékezeteset és nevetni se tudtam rajta túl gyakran, ez azon kevés filmélményeim közé tartozik, ami inkább negatív volt.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Cary Grant (Kár volt hazudni, Párducbébi, Csak az angyaloknak van szárnyuk, Philadelphiai történet, Észak-északnyugat, Amerikai fogócska), Ralph Bellamy (Kár volt hazudni, Rosemary gyermeke), John Qualen (Érik a gyümölcs, Casablanca, Az üldözők, Egy gyilkosság anatómiája, Aki lelőtte Liberty Valance-t), Porter Hall (Gyilkos vagyok), Cliff Edwards (Elfújta a szél, Pinokkió), Roscoe Karns (Ez történt egy éjszaka), Billy Gilbert (Hófehérke és a hét törpe, A diktátor), Pat West (Párducbébi), Edwin Maxwell (Ninocska)