Tartalom

Corey (Alain Delon) jó magaviseletért a vártnál korábban szabadul. Börtönőre szintén szabadulna munkájától, és mivel Coreynak a priuszával nehéz lenne elhelyezkednie, tippet ad neki egy ékszerüzlet kirablásához. Corey első útja egykori társához vezet, aki kelletlenül fogadja, de nem véletlenül, hiszen Corey kis is rabolja azonnal: elveszi ami szerinte jár neki tőle. Nagymenő társa rögtön rá is küldi embereit. Eközben Mattei felügyelő fontos rabot szállít vonaton, Vogelt (Gian Maria Volonte), aki a megfelelő pillanatban kiugrik az ablakon és meglóg az őt nagy erőkkel kereső rendőrök elől. Hogy átjusson a közúti ellenőrzésen, épp az úton lévő Corey autójának csomagtartójába mászik be. Corey ezt látja, de nem szól, hanem segít a menekülőnek. Amikor Corey társának emberei váratlanul leszorítják az autót az útról és kiszállítják a vezetőt, hogy lelőjék, ezúttal Vogel siet a csomagtartóból sofőre segítségére. A két férfi összebarátkozik és együtt kezdik el szervezni a rablást, amibe harmadikként beveszik az exrendőr orvlövész Jansent is. Mindeközben Mattei felügyelő is bevet minden eszközt, hogy előkerítse a szökevényt...

Siddhartha Gautama, the Buddha, drew a circle with a piece of red chalk and said: “When men, even unknowingly, are to meet one day, whatever may befall each, whatever their diverging paths, on the said day, they will inevitably come together in the red circle.

Ezzel a vörös körről szóló idézettel kezdődik a film (ami valójában kamu, Melville, a rendező találta ki), és valóban, a három gengsztert a véletlen sodorja egymás mellé, de ez életreszóló kapcsolat lesz. Sorsuk már csak azért is közös, mert a főfelügyelő szerint minden ember bűnös. Akárcsak az Árnyékhadseregben, a szereplők itt is kimutatott érzelmek nélkül teszik a dolguk, mintha nem számítana élet és halál, mintha nem érhetnék őket meglepetések, magabiztosan menetelnek céljuk felé - menekülni pedig hiába próbálnak a film végén, nem sikerülhet. Ez megint csak emlékeztet az Árnyékhadsereg kivégzőosztag előtti hezitálásos jelentére, ám ott nagyobb volt az illúziója annak az alapvető egzisztencialista tételnek, miszerint szabadon választhatunk. Részletesebb elemezés itt olvasható, de a legtöbb kritkus valamiféle betyárbecsületről beszél, ami nekem egyáltalán nem tűnt fel :D

Megvalósítás

A történetmesélés minimalista, mindenféle sallangtól mentesen tálalja az eseményeket, ami miatt néha vakartam a fejem, hogy most akkor mit is láttam, ugyanis rengeteg információ nem hangzik el vagy nem tűnik fel, csupán utólag vagy utalásokból tehetjük össze a képet sejtéseinkből. Corey pl. egy nő képeit hordja magával és otthagyja egykori társánál. Egy hasonló nőt látunk a férfi ágyában. Ebből következtethetünk arra, hogy Corey nője és társa elárulták őt és megcsalták, de biztsoak abban se lehetünk, hogy ugyanazt a nőt láttuk. Nem tudjuk, mi Corey előélete, szakmája, ahogy Vogel esetében sem tudni, miért ennyire fontos a rendőrségnek, amikor ők maguk mondják, hogy mégsem kéne ekkora erőket mozgósítani, elvégre nem terrorista. Jansent valamiért rémképek és alkoholizmus gyötri, amitől valamiért megszabadítja a többiekkel való együttműködés. Mattei felügyelőről és rosszakat sejtünk alvilági kapcsolatai és módszerei miatt, és még a főfelügyelő is felfigyel rá, miközben feltűnően magányosan él.

A minimalista történettel minimalista megvalósítás jár: a párbeszéd kevés, azokban is többynire csak információ hangzik el, és itt még a színészi játék sem fejez ki többletinformációt, mint mondjuk egy Leone-film esetében; a képek szürkések, fakó színvilágúak; a kamera nem siet tovább a következő eseményre, ráérősen mutatja meg szereplőink minden mozdulatát. Leginkább az ékszerüzlet kirablásának félórás jelenetét dicsőitik, amelyben szó nélkül teszik a dolguk a profi elkövetőek, de ez messze nem annyira csendes és feszült mint az ihlető Rififi a férfiak közt. Számomra inkább Jansen rémálom jelenete volt a legjobb, amelyben különféle rágycsálók, pókok, hüllők araszoltak és másztak fel az ágyára.

Élmény

Valahogy nem vagyok kibékülve ennek a korszaknak a filmjeivel, többségükre elmondható, hogy saját világot teremtenek, amibe a nézőnek előbb mintha bele kéne tanulnia és csak utána lehetne szabad leülnie megnézni a filmet. Mintha feltételeznék rólunk, hogy megvan az előzetes tudásunk a látottak feldolgozásához. Ez a film nem keltette fel az érdeklődésemet sem tartalmában, sem megvalósításában. Hiába támogatja tartalmát, nem mutatott újat, látványosat, a története pedig túlságosan foghíjas, elködösített volt.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Alain Delon (A napfogyatkozás, A párduc), Gian Maria Volonte (Pár dollárral többért), Paul Crauchet (Árnyékhadsereg)