Tartalom

1946-ban egy német kémet elítélnek. Már Amerikában született lánya, Alicia (Ingrid Bergman) sosem támogatta őt, de kapóra jön a titkosszolgálatnak. Devlin ügynök (Cary Grant) közvetítésével arra kérik a kicsapongó életet élő nőt, hogy férkőzzön egy náci csoport bizalmába és szerezzen róluk információkat. Az együtt töltött idő alatt Alicia és Devlin egymásba szeretnek, ám amikor megismerik az akció részleteit, kiderül, hogy a náci csoport egyik vezetője épp az a Alex (Claude Rains), aki korábban halálosan szerelmes volt Aliciába. Devlin iránt érzett szerelme miatt a nő vonakodik elfogadni a megbízást, ám mivel Devlin nem igazán ellenkezik az ellen, hogy másik férfi karjaiban lássa, dacból és szomorúságból Alicia belemegy. hamar sikerül a kémek bizalmába férkőznie, sőt, Alex meg is kéri a kezét. Mivel Devlinnek ez ellen sincs kifogása, Alicia hozzámegy a férfihoz. Időközben Alicia rájön, hogy a német összeesküvők titka a borospincében rejlik, amelyhez egyedül Alexnek van kulcsa. Estélyt adat ezért vele, amire meghívatja Devlint is, hogy legyen lehetősége körülnézni a pincében. Alex azonban észreveszi, hogy hiányzik a kulcsa...

A történet kémszála betekintést enged a második világháborút követő közvetlen korba, amikor még valós veszélynek tartották a dél-amerikai németeket és az atomfegyver még újdonság volt. A hangsúly azonban a szerelmi szálon van, azon, ahogy Devlin habozik, szeretheti-e Aliciát figyelembe véve munkáját és a nő csapodár előéletét, illetve azon, hogy Alicia szeretheti-e Devlint, aki nem mutatja semmi jelét szerelmének.

Megvalósítás

Alicia és Devlin karakterét a fentiekkel már le is írtam. Aliciához kapcsolódik még egy motívum, amit gyakran kiemelnek: az alkohol, hiszen jóformán alkoholista, a titkokat a borospince rejti, a film végén pedig szintén mérget itatnak vele; ennek azonban nem érzem semmilyen szerepét a történettel kapcsolatban. Alex magánéleti szempontból tulajdonképpen a legnagyobb áldozat. Nem említettem még Alex anyját, aki A mandzsúriai jelölt anyukájához hasonlóan irányítja és féltékenyen őrzi fiát. A feszültséget okozó jelenetek teljesen banálisak, de ezt pozitív értelemben mondom; a legnagyobb parát az okozza, hogy Alicia átad egy kulcsot, amivel Devlin lemegy a pincébe. Szó sincs közvetlen életveszélyről, csak egyszerű bújócskáról. Az ilyen akciódús részek teljesen távol állnak a filmtől, Alex bukását is mindössze egy mögötte becsukódó ajtó jelzi. Hitchcocknál (és általában a legtöbb filmnél) gyakran problémázok a szerelem kialakulásának ábrázolása miatt, és ez itt sincs másképp; a történet legfontosabb részének kéne lennie, hogy látassák, hogyan szeret egymásba a két főszereplő, de számomra ez teljesen indokolatlannak és légbőlkapottnak tűnt.

Képi megvalósításában voltak tetszetős megoldások, de összességében mégis inkább a hagyományos, számomra egyhangú kompozíciók voltak a jellemzőek. A film pl. többször játszott el azzal, hogy eltakarja szereplőit, ezzel is félelmetesebbé téve őket. Átélhetően ábrázolta Alicia rosszulléteinek torzított érzékelését a megdöntött kamerával vagy a homályosítással. Ugyancsak Alicia érzékelését volt hivatott érzékeltetni, hogy többször is az ő nézőpontját vette fel a kamera, ami pl. kifejezetten ijesztő volt anyósa közeledtekor. Hitchcock filmjeitől nem állt sosem távol a fülledt erotika, esetünkben ezt közelről mutatott, lihegős csókolózással érte el. Csakhogy ekkor még a szabályok szerint három másodpercnél nem lehetett hosszabb egy csók, amit nemes egyszerűséggel úgy oldott meg, hogy a megfelelő időközönként megszakított egy suttogós szóval, amitől persze csak még izgatóbb lett. Leghíresebb jelenete a fent látható közelítés, melynek során a báltermet távolról mutatva egyre inkább közelít Alicia felé, ám nem az ő arcán köt ki a kép, ahogy várnánk, hanem az ökölbe szorított kezére, melbyne a pincekulcsot őrzi. Ezzel megint csak azt érik el, hogy tudatában legyünk ennek és hogy ne is terelődjön el figyelmünk a helyzet kiélezettségéről. Persze meg tudok nevezni egy nagy negatívumot is: a vetített hátterek borzalmasan elütöttek a valódi képtől, ez teljesen illúzióromboló. A zene fel sem tűnt, a színészek közül pedig Bergmant emelném ki, akinek folytonos "rinyálása" kezdetben zavart, ám később, amikor már megtelt a szenvedése tartalommal is, jó volt nézni.

Élmény

Ahogy említettem, voltak jó megoldásai, de összességében a látványvilága nem nyűgözött le, a történetét pedig elrontotta, hogy nem éreztem hitelesnek a két főszereplő szerelmét. Az elvárt hitchocki izgalmakat azért így is hozza természetesen.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Cary Grant (Kár volt hazudni, Párducbébi, Csak az angyaloknak van szárnyuk, Pénteki barátnő, Philadelphiai történet, Észak-északnyugat, Amerikai fogócska), Ingrid Bergman (Casablanca, Itáliai utazás), Claude Rains (Robin Hood kalandjai, Casablanca, Arábiai Lawrence), Moroni Olsen (Hófehérke és a hét törpe)
- A Mission Impossible II gyakorlatilag ennek a a filmnek a remake-je.
- A szokásos Hitchcock-cameo: